A MARGITSZIGETI CSATA

Nemrégiben egy korábban elképzelhetetlen méretű árhullám érte el az országunkat. A víz és a városok között csupán egy vékony, homokzsákokból kiépített védvonal állt, melyen a katasztrófavédelem emberei mellett, önkéntesek tömegei dolgoztak. Európa nagy része rettegésben élt az árvíz hallatán. Ez nem is csoda, hiszen tudták milyen áldozatokkal járhat egy hasonló katasztrófahelyzet. Szerencsére a városok és falvak nagy részét az érintett országokban sikeresen megvédték, azonban voltak olyan nevezetességek, amikért a harcot fel kellett adni. Prágában víz alá került a világ egyik legöregebb városrésze, az Óváros, Magyarországon pedig a közkedvelt, pihenő, futó és turisztikai központ, a Margitsziget. A szigetre a belépési tilalmat június 4-én, este 20 órakor rendelték el, még az ár megérkezése előtt. A Kisállatkert lakóit, az összesen 155 állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították át biztonsági okokból.

Legutoljára Wesselényi Miklós „az árvízi hajós” korában, 1838-ban volt hatalmas méretű áradás, mikor is a Duna már Budapest utcái között törte magának az utat. A folyó ekkor 1029 cm-en tetőzött. Ennek emlékére fővárosunk bizonyos pontjain plaketteket is kihelyeztek, a Duna vízszintjének magasságáról. Ilyen emléktáblákat, a Blaha Lujza téren található Szent Rókus kápolna oldalán vagy akár a Nemzeti Múzeum kerítésén láthatunk. Hasonló méretű áradással ezúttal szerencsére nem találkoztunk, azonban tudva levő volt, hogy a víz, idővel birtokba veszi az ország bizonyos pontjait, köztük a Margitszigetet is.

Az árvízveszély hírének hallatán, budapesti és más magyarországi területekről érkező lakosok ezrei regisztrálták magukat önkéntesnek azért, hogy többek között ezt a csodálatos történelmi múlttal rendelkező szigetet is mindenáron megvédjék. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint, az árvíz ideje alatt összesen 36.780 jegyzett civil önkéntesről beszélhettünk. Manapság hihetetlennek tűnhet hasonló önfeláldozás és összefogás az emberek részéről, hiszen igen nagy tömeg mozdult meg rövid időn belül.

Minden segítővel sajnos nem állt módomban beszélgetni, azonban Turtsányi Dáviddal azonban sikerült felvennem a kapcsolatot, aki saját szemszögéből mesélte el: miképp is élte meg a homokzsákpakolással eltöltött napjait a Margitszigeten.

Turtsányi Dávid 13. kerületi lakos.

Voltál már más önkéntes munkán a homokzsákpakoláson kívül is?

Turtsányi Dávid: Még nem voltam más önkéntes munkán.

Hol tudtad meg, hogy segítőket keresnek homokzsákpakolásra?

T.D.: – Az egyik barátom említette, hogy segítőket keresnek és jelentkezhetnénk együtt.

Hol regisztráltad be magad és mi volt az ok, amiért önkéntesnek jelentkeztél?

T.D.: – A regisztráció több irányból is lehetséges volt. Az egyik a Vöröskereszt oldalán, a másik a Katasztrófavédelem által készített oldalon. Én a katasztrófavédelem által készített regisztrációs lapot töltöttem ki. Az ok az volt, hogy soha nem voltam még segíteni és szívesen mentem volna már korábban is. Másik részről, hallottam, hogy mekkora károkat okozott a Duna tetőzése a tőlünk Északra lévő országoknál.

Mennyire érezted szervezettnek a gátakon folyó munkálatokat? Megvolt a kellő összhang a katasztrófa védelem emberei és az önkéntesek között?

T.D.: – A regisztrációnál vártam és vártam egy e-mailt, amit ígértek, hogy küldenek, de nem küldtek. Mikor hazaértem hajnalban olvashattam csak el, pedig kíváncsi lettem volna a részletekre. Egy szó nem volt arról az általam olvasott tájékoztatóban, hogy a Margitsziget árpád hídi oldala le van zárva és az önkéntesek nem mehetnek be. (Bezzeg a hotel dolgozói bemehettek, csak annyit kellett mondani, hogy ott dolgoznak)
Magával a munkával és az ottani bejelentkezéssel semmi probléma nem volt, habár estefelé kicsit megkésve hozták ki a lámpákat, mintha elfelejtették volna, hogy sötét is lesz 21:00 körül. Ez volt az első este esete. Élelmet és vizet biztosítottak nekünk. Eleinte félve néztek ránk a Katasztrófavédelem dolgozói, akikhez ketten kerültünk be a barátommal, de aztán hamar összebarátkoztak velünk és jobban is ment a munka.

Voltak pillanatok, mikor alábbhagyott a lelkesedés? Mivel tartottátok fenn ilyenkor a morált?

T.D.: – Nem hagyott alább a lelkesedés. Habár 1-2 cigarettaszünet hosszabbra sikeredett, evégett mi pakolók vártunk a következő homokzsák szállítmányra, mikor megérkezett újult erővel rakodtunk tovább.

Milyen érzéssel tölt el az a tény, hogy segítettél megvédeni egy ilyen hatalmas népszerűségnek örvendő városrészt?

T.D.: – Kötelességemnek érzem, hogy segítsünk, (igazából) magunkon és egymáson, mert összetartás nélkül nehezen boldogulnánk egyes helyzetekben. Természetesen jó érzéssel tölt el, hogy részt vehettem a kár megelőzési munkálatokban.

Szerinted mennyire állt helyt az általad is felhúzott homokzsák fal?

T.D.: – Nagyon jól helyt állt a homokzsákokból készített barikád. Viszont nem számoltak a Margitszigetet elárasztó belvízzel, habár minimális kárt okozott az utóbbi, ahhoz képest, amit a gát nélkül okozott volna a Duna.

Láthattuk és olvashattuk, hogy bár a futók már újfent elárasztották a szigetet, de te hogy érzed a hallomások útján, mennyire biztonságos jelenleg a látogatók számára?

T.D.: – Ha beengedik az embereket az előtte lezárt területre, akkor maximálisan biztonságosnak tartom. Gondolom, azért kell még idő a sziget teljes regenerálódásának, de a látogatók számára veszélytelen.

Tervezed, hogy kinézel az árvíz után a nemrégiben újfent megnyitott szigetre?

Turtsányi Dávid: Sajnos az időm még nem engedte, hogy kimenjek a szigetre, de ahogy módomban áll megtekintem az aktuális helyzetet.

A beszélgetőtársamhoz hasonló emberek munkájának és összefogásának köszönhető, hogy az átmeneti hullámsírból még éppen éledező Margitsziget ismét megnyithatott 2013. június 19-én. Habár a kisállatkert lakói még nem térhettek vissza, azonban bárki újfent élvezheti a puha zöld gyepet, vagy a futópálya ruganyos talaját a talpa alatt.

Author: Nagy Richárd

rich.nagy.22@gmail.com