Gyuri képzőművész, performer, két gyermekes családapa. A Városliget beépítési projektről egy barátjától hallott először, aki ott bringázgatott naponta, így akadva a tiltakozó Ligetvédő mozgalomra. Korábban sosem volt aktivista – mondta Gyuri, egyszerűen azért, mert hétköznapi fiatal srác volt és a munkáján meg a barátnőjén kívül nem érdekelte más, vagyis csak a maga dolgaival törődött. Eurythmics énekel arról, vagy feldolgozva Marilyn Manson, hogy cél kell ahhoz, hogy az életünk értelmet nyerjen -, a barátja most először mozdult meg egy közösségi ügyért, a személyes érintettsége okán. Mesélte Gyurinak, hogy zenepalotát és múzeumokat tervez a Liget helyére a kormány. Ők is csatlakoztak azokhoz az aktivistákhoz, akik elfoglalták a „Kertem” sörözőt, az egykori Expo-udvart, mert a kivitelező cég azzal kezdte a munkálatokat, hogy az évszázados fákat kivágta.  

A Ligetbeépítés híre azért ütötte szíven Gyurit is, mert a XX. század elején a dédszülei, Géza bátyja és édesmama, a felvidéki Gömör megyéből költöztek át a Podmaniczky és a Munkácsy Mihály utca sarkára: így a Városligetbe jártak ki sétálni.  
A Városliget mindenki előtt nyitva állt. Géza bátya ott nőtt fel. A Vurstli mellett volt az Állatkert és vele szemben az Angol-park a Széchenyi-fürdő körül. A Liget pedig telis-tele volt mutatványos sátrakkal, ahol a szabadidejüket töltő egyszerű polgárok a produkciókért adtak néhány krajcárt: például, hogy láthassák a liliputiakat, vagy a madárfejű Lajcsikát, a torzszülött gnómot. Géza bátya mondta Gyurinak, hogy egyszer épp nem volt öt krajcárja és kíváncsiságában felmászott az egyik sátor tetejére, hogy megnézze a híres attrakciót és beesett a madárfejű Lacika mellé -, ott ismerkedtek össze.
Gyermekként a családjának ez a része sokat mesélt a Ligetről Gyurinak, amit aztán később ő is megismert. Géza bátyával például elmentek megnézni a „Kincsem” nevű csodalovat a Mezőgazdasági Múzeumban, aztán a Vajdahunyad várát is -, csodálatos élmények voltak, emlékezett vissza. A partról szerette kaviccsal dobálni a csónakázókat a Városligeti tavon, mert tudta, hogy nem fognak kikötni. Óriási hecc volt! De előfordult, hogy mégis megkergették, olyankor Géza bátyához szaladt.  Kisgyerekként a Liget nagyon sokat jelentett neki -, hát ugye, egész más korszak volt.
A Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) elődje a Budapesti Ipari Vásár volt, (BIV) amit először a ’20-as, ’30-as években rendeztek meg. Iparcikkeket állítottak ki: például zománcozott serblit, porcelánedényeket, lábosokat. Aztán később, amikor kijárt, ez már a Kádárkorszak elején volt, akkor a MOGINPEX nagyvállalat és a Nehézipari Minisztérium mutatta be a szövőgépeiket, vagy ehhez hasonlókat. Furcsa, komplex szocialista ország képét adta vissza az ipari vásár összehasonlításban, mert ezt követte a BNV, amikor már nemcsak hazai kiállítók, hanem külföldiek is jöhettek: például az Egyesült Államok, Németország, Anglia. Ez érdekelte igazán, mert az ’50-es és ’60-as években nem nagyon utazhattak nyugatra, csak szocialista országokba.
Jómódúak voltak Gyuri szülei: a család rendszeresen utazott Csehszlovákiába, Lengyelországba, Jugoszláviába, vagyis Fiume, Abbázia, Domnici-csúcs, Zakopane, Krakkó, Prága voltak a klasszikus magyar turistacélok, ahol eltölthette az iskolai szünidőket.  
1963-1964 körül a BNV-én a németek egy Mercédesz autót állítottak ki. Csodájára jártak!  Felfogadott emberek osztogatták a prospektusokat, amelyen ott volt az autócsoda képe és a műszaki adatai. Órákig álltak érte sorba.
Kíváncsi volt arra is, hogy a gazdag, kapitalista Amerika mivel rukkol elő a kommunista magyaroknak.  A pavilonjukban, egy nagy zajjal járó, csattogó, kattogó összeszerelő gyártósor volt, ahol vak emberek vették ki az előzőleg melléjük tolt kocsikból egyenként a munkadarabokat, beledugtak valamit, majd rátették egy futószalagra.
Meg volt döbbenve! Nem is értette: tényleg a világ legfejlettebb ipari nagyhatalma azt mutatja be, hogyan tud nagy biztonsággal világtalan embereket foglalkoztatni? Ez volt az akkori BNV egyik szenzációja.
Volt még japán, kínai és mindenféle pavilon, de Gyuri egyikre nem emlékezett annyira, mint a németre és az amerikaira: az utóbbit George Washington szobra köré építették. A modern pavilonok nagy belmagasságú és téglalap alakú vasbeton építmények voltak, szinte mindegyik -, hatalmas üvegtáblákkal. A BNV látogatások összességében mégis megidézték Gyuri számára azt az érzést, mintha egy kicsit kiszabadulhatott volna Magyarországról.
A „Kertem”, valamikor a ’60-as években a Hungexpo területén KISZ-tábor volt. A tehetséges KISZ-vezetőket gyűjtötték itt össze faluról. Napjainkra árnyas söröző lett, sokszor volt egyik – másik barátjával meginni ott valamit. 
Rengeteg emlék tódult föl benne, amikor a bringás barátja elmondta, hogy kormányterv a fakivágás, mert a zöld helyét teljesen beépítenék. Érzelmileg volt érintett ő is, ezért ment tiltakozni.


2016. július 6-án, reggel fél nyolckor körbefutott Budapesten az aktivistariadó, hogy a Liget projekt Zrt. utasítására, megjelentek az őrző-védő kopaszok a rendőrökkel, hogy a „Kertem”-et elfoglaló ligetvédőket elzavarják, akik már korábban kiköltöztek oda a sátraikkal, hogy „polgári engedetlenként” éjjel-nappal őrizzék és megakadályozhassák a fakivágásokat, ezért aznap reggel lánccal, lakattal kikötötték magukat hozzájuk egyedül, vagy kettesével.
A rendőrség emberei pillanatok alatt lecsípték erővágóval a láncokat. A terveket, hogy ott egy civil ellenállás kibontakozhasson -, letörték. A ligetvédők csodálkoztak, hogy a rendőröknek ez milyen gyorsan sikerült: deprimálta is őket, elvette a kedvüket. Így kezdtek el ők is formálódni, amikor a Kertemen kívülre kerültek. Ekkor indították el a riadóláncot a városban.
Gyuri reggel fél kilenckor már ott volt a Kertemnél a bringás barátjával: mellbe vágta a passzivitás, hogy a ligetvédők hagyták, hogy a fejükre nőjenek az események, és azt csinálhassanak velük a kopaszok és a rendőrök, amit akarnak. Rögtön elkezdte a telefonjával felvenni a történéseket. A rendőrök lehettek vagy kétszázan, akik a kiláncolt, de passzív ligetvédőket elkezdték összeszedni. Ők talán százan lehettek akkor még.

Fotó: Sebestyén Eszter

Gyuri látta, amikor egy hölgy aranyosan, édesen, a világ legnaivabb módján felszólította a rendőröket, hogy álljanak át az ő oldalunkra és együtt foglalják vissza a „Kertem” területét. Akkor odament hozzá, belekarolt és határozottan, de udvariasan kérte az éppen vele szemben álló rendőrt, aki ott állt a többivel sorfalat a kapu előtt, hogy tegye szabaddá a bejáratot. A rendőr nem húzott rá a gumibotjával, nem lökte meg, hogy „na, maga takarodjon”, pedig megtörténhetett volna. 

***

Előfordult már Gyuri életében ilyen is, amikor magyar hajléktalanokon próbált segíteni Berlinben -, ahol éppen kiállítása volt -, mert ki akarták őket tenni egy parkból, ahol meghúzták magukat. Szintén a határozott fellépése, jó nyelvtudása és a sajtóigazolványa segített a rendőrökkel szemben. A szerencsétlenek nem koldultak, egyszerűen csak nem tellett rá, hogy kibéreljenek egy lakást. Sörösüvegeket szedtek, volt egy fiú, aki gázpalackokat gyűjtött köztereken, tehát ügyeskedtek. Gyuri támogatta őket, ahogy tudta. Amikor hívták, azonnal odament, mert pár rendőrt kirendeltek ellenük. Leállította őket: mondta, hogy „sajtó vagyok”, és most ezt az egészet fölveszi kamerával. A bevetés vezetője kijelentette, hogy „na, erre az emberre itt semmi szükség, a többiek nem érdekesek.” Nem tartóztatta le, de egy jó nagyot taszított rajta: ”na, figyeljen! Engem nem érdekel a sajtóigazolványa, mert utasítottak, hogy ezek az emberek a berlini park a területéről -, ahol, szürke fából készült guruló lakókocsik álltak, amibe a kertészek a lapátjukat, meg a seprűiket tárolták -, tűnjenek el innen.” Annak ellenére, hogy a rendőrök vegzálták, a határozott fellépése mégis sikeres volt.

***

A Kertemnél viszont nem volt olyan agresszív a rendőri fellépés, amilyet már átélt Berlinben. Amikor a sorfal elé ért a hölggyel, senki nem húzódott félre. Álltak a rendőrök merev sorban. Bátorság gyerekek, nem kell tőlük félni! – mondta – nem hátrálunk meg és maradunk, amíg vissza nem foglaljuk a Kertemet.
Tájékoztatta a többieket hogyan látja a dolgokat: a kormányzati projektek állandóan alakulnak, ahogy az Orbán-rendszer is annak mentén, hogy a főcélját, a korrupciót érvényesíthesse: vagyis, amit az Európai Uniós, illetve egyéb keretből megkaptak -, azt megkaparinthassák. És aztán már, hogy megépül-e a „Zene háza”, vagy egy új Közlekedési Múzeum, az már másodlagos. A lényeg, hogy az építési tervek meglegyenek és az erre kapott előlegből fel lehessen venni jó sokat, „aki kapja, marja” alapon. Egyetértettek vele, hogy sajnos a kormány így működik.
A merev rendőri sorfal előtt leültek a földre: az volt a terv, hogy a bejárat felé gördülő munkagépek, markolók bejutását megakadályozzák, amelyek megkezdték volna az újabb bontásokat.

Fotó: Sebestyén Eszter

Fotó: Sebestyén Eszter

A Kertemnek abban a bejáratában, ahol ő ült, nem volt nagy a nyomás -, de nem úgy a másik kapuban. Ott néhány ismerősét a rendőrség „kényszeralkalmazásban részesítette”, ami annyit jelentet, hogy négyen, öten megragadták, majd egyenként elvonszoltak néhány aktivistát, akiket bevittek a környező kapitányságokra, például Kőbányára. Ott tartották őket a fogdán nyolc-tíz órán keresztül: nem lehetett leányálom.   
Gyurit nem vitték be. Ott ült, mint egy japán tábornok, nem mozdult, viszont az eset rendőri kivizsgálása folyamán ő is vád alá került egy aznapi, de későbbi történés kapcsán.
Amikor látták, hogy elhurcolják a társaikat, élőláncként körülvették a Kertem területét. Ekkorra már csatlakoztak hozzájuk politizáló értelmiségiek, majd a Greenpeace-sek, Amnesty International és más mozgalmi aktivisták is. Ez tartott három, négy óra hosszat, mialatt összegyűlt a Kertem körül négy-ötszáz ember.

Délutánra meghirdettek egy flashmobot dalokkal, zenével: pattanásig feszült volt a hangulat. Ültek az aszfaltúton a Kertem körül, Joan Baez és Pete Seeger polgárjogi dalokat énekelve, mint például a „we shall overcome” és hasonlókat, amelyeket Magyarországon is sokan ismernek.
A Kertemen belül lévő kopaszokat és rendőröket egy hagyományos kerítésre rádobott zöld, műanyagtextil molinó választotta el a tiltakozóktól, amit a munkások feszítettek ki rá. Mögüle kiabáltak ki hozzájuk, provokáltak, békahangon brekegtek, ugattak, és kameráztak is kifelé. Gyuriék mozgalmárkodtak, énekeltek.

Fotó: Sebestyén Eszter

Fotó: Sebestyén Eszter

Eközben újra eszkalálódott a helyzet, mert egy raszta hajú zenész fiút, a közben kiérkező híreket forgató újságírókkal és tévékamerákkal nem törődve, minden előzetes nélkül hasba vágtak a rendőrök, majd szintén elhurcolták pár társával együtt.
Ekkor szabadultak el az indulatok. Több száz emberből a legelső sor be akart törni a Kertembe.
Gyuri felugrott a kerítés aljzatára és elkezdte tépni a ponyvát, amit a kerítésszemekbe dróttal rögzítettek. Pillanatok alatt négy-öt ember követte, akik közül aztán az egyik srác másodrendű, Gyuri pedig harmadrendű vádlott lett, közbotrány okozásért. Az elsőrendű vádlott az a bringás fiú volt, aki által a Ligetvédőkhöz került. A bringás srác munkás volt valami postatelepen, egy átlagos polgári lakos, aki viszont az őrző-védő kopaszokkal került konfliktusba. Ütötték, verték lécekkel, egy újját is eltörték. Amikor bántalmaz egy rendőr, vagy egy kopasz, egyszerűen rád fogják: te voltál, aki bántottad őket.
A kivizsgálás alatt mutatott rendőrségi videókon az látszott csak, hogy a lécet, amivel ütötték a bringás fiút, a kopasz is fogja. A kopasz társa pedig esküdözött, hogy a bringás fiú volt az ütő, a verekedő, a köpködő, a léccel bántalmazó. Ezért lett ő az elsőrendű vádlott, pedig csak az elválasztó molinót akarták levenni. A kilencedik rendbeli vádlott vétsége annyi volt, hogy tapsolt nekik, vagyis kifejezte a tetszését.

Fotó: Sebestyén Eszter

Fotó: Sebestyén Eszter

A kormány azt szeretné, hogy megújuljon a Városliget – mondta Gyuri. A budapestieknek nem lesz hol sétálniuk, labdázniuk, kutyát sétáltatniuk, leheveredniük egy plédre piknikezni, mert a fákat kivágták, hogy a turisták buszokkal, elektro-autókkal csodálják majd a gigászi múzeumokat, modern művészeti épületeket, a „Zene házát” és minisztériumokat.
Az a véleménye – folytatta, hogy a jelenlegi kormány arroganciáját a Liget projekt tökéletesen megmutatja. Annak mentén határoznak el, vagy találnak ki valamit -, legyen az stadion, kisvasút, autópálya, atomerőmű, vagy akármi -, ami a kormányközeli baráti vállalkozóknak milliárdos nagyságrendben biztosít egzisztenciát.
Aztán ők meg kiadják alvállalkozóknak, akik szintén tovább adják, míg a hierarchia legalján lévő vállalkozók végül elvégzik a munkát.  Az más dolog, hogy milyen módon: legtöbbször őket még csak ki sem fizetik. Nekik már nem marad, mire végigcsorog a pénz a hosszú kapcsolati láncon. Legtöbbször csak filléreket adnak az alvállalkozók a sokszoros kis-alvállalkozóiknak, és a legalján lévő aztán odaszervez embereket és gépeket, hogy kivitelezhesse az óriási, gigászi épületeket, tele földalatti parkolókkal, több száz emberrel, akik majd a Liget projektben dolgoznak, szennyvizet termelnek, a fák kivágásáról nem is beszélve. Budapesten szinte már nincs is zöld terület, ami oxigént adhatna a városnak.
A kormány arroganciája szintén, hogy kérdőíveket küldtek ki országszerte, hogy kinek mi a véleménye a migránsokról, vagy Soros Györgyről -, de azt, hogy beépítsék-e a Városligetet, arról nem kérdeztek meg senkit, csak ráerőszakolták az emberekre.