Hogyan lehet „a szeretet és az összefogás nyelvével” olyan hangulatba hozni az embereket, hogy szót fogadjanak nekünk, érzéketlenné váljanak a tényekkel szemben és azt csinálják, amit mi akarunk? Ezt a kérdést vizsgálja Dr. Göllner András a montreali Concordia Egyetem emeritus professzora két részből álló tanulmányában. Az alábbi a Fidesz nyelvét elemzi. A második rész azt vizsgálja, hogyan mozgatja a nyelvét a Fidesz Kanadában (RCA Viktor: „A gazdi hangja Kanadában”). A szerző a Fidesz nyelvének azokat az anatómiai sajátosságait, illetve titkait tárja fel, amelyekkel a kormánypárt szófogadást és politikai tőkét próbál kovácsolni magának odahaza és a nagyvilágban, és amelyek módszerét tudatosan eltitkolja a széles közvélemény elől. 

A rajongás

Ha egyetemi tanulmányaimat nem a jezsuitáknál kezdem, talán sose találkoztam volna azokkal a tanításokkal, amelyek az értelem és az érzelem párbaját ecsetelik a gondolkodás mezején. Erről értekeztek már a nagy görög filozófusok, Platón és Arisztotelész, majd később, Cicero, vagy Szent Augusztin is.
E párbajról írt Spinoza, Hume, és Kant alig pár száz évvel ezelőtt, a felvilágosodás korszakának hajnalán.
Kant így próbált békét teremteni a felek közt: “az érzéki szemléletek fogalmak nélkül vakok, a fogalmak szemléletek nélkül üresek” (A tiszta ész kritikája; Budapest. Atlantisz, 2004.) A kiegyezést, amelyet végül is Kant-nak köszönhetünk, ma már a racionális gondolkodás fundamentumaként kezeljük. Egyáltalán nem véletlenül mondja a francia filozófus Michel Foucault, hogy “Ha hátat fordítunk Kant elméleti hagyatékának, minden bizonnyal az irracionalitás veszélyébe kerülünk” (Michel Foucault, “Space, Knowledge, and Power,” in Paul Rabinow, ed., The Foucault Reader, New York: Pantheon, 1984, Saját fordításom.)
Cikkem a szófogadásról szól, ami eleve egy nyelvi kérdés. Már első elemista koromban amikor szófogadatlannak nevezett az osztályfőnököm, megcsapta a fülemet ez a különleges szó. Azóta is gyakran foglalkozom vele, illetve azzal, hogy megértsem a szófogadatlan lét valóságát. Amikor egyetemista koromban, társadalomtudományokkal kezdtem foglalkozni, a szófogadás kérdése más keretek közt tárult elém. Akkor tudtam meg, hogy a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja a tudományos világ legnagyobbjait, őket is érdekli, hogy az emberek miért fogadnak szót politikai vezetőiknek, illetve miért lesznek szófogadatlanok. Számomra talán a legérdekesebb dolgokat e témában Max Weber, a német szociológus mondta. Azt állította, hogy az állammal szembeni szófogadás, engedelmesség azért van, mert “az állam az az egyedüli üzem (igen ennek hívta – németül Betrieb) amely egy megadható földrajzi területen belül… folytonosan fizikai kényszert alkalmaz, és fizikai kényszer alkalmazásával fenyeget.” Weber szerint a demokratikus állam abban különbözik a többiektől, hogy kényszert alkalmazó gépezetének az emberek önkéntesen szótfogadnak, legitimnek tekintik. (Lásd: Max Weber. Gazdaság és Társadalom. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987). Amikor elkezdtem utána nézni annak, hogy mit jelent ez a legitimáció, rájöttem, hogy a legitimáció kicsikarásának irodalmával egy vidéki kisváros könyvtárát is ki lehetne bélelni. A legitim hatalomgyakorlásról nagyon sokat írt maga Weber is, majd később Anthony Downs, Klaus Offe, Heinrich Popitz, vagy Jürgen Habermas, csak hogy egy pár nevet említsek. Ezek a társadalomtudósok mind azzal a kérdéssel foglalkoznak, amely engem, első elemista korom óta foglalkoztat. Mindnyájan a szófogadást gerjesztő technikák titkait feszegetik.
Cikkem, nem a fent említett filozófusok, társadalomtudósok téziseit fogja górcső alá venni, hanem olyan embereknek a nyelvét, akiktől joggal várnánk, hogy tiszteljék azokat a hagyományokat, amelyeket a felvilágosodás szellemi építészei a mai generációkra hagytak. az elemzéseimet két részre bontottam.
Az első rész a Fidesz nyelvét elemzi, a második rész pedig azt vizsgálja, hogyan használja a nyelvét a Fidesz ott, ahol én élek, Kanadában. Mindkét részben arra próbálok rávilágítani, hogyan keveredik az értelem és az érzelem a Fidesz kommunikációjában, hogyan használja a párt a nyelvét, hogy szót fogadjanak neki, hogy politikai tőkét kovácsoljon magának odahaza és a nagyvilágban.
Írásom többek közt egy reflexió két nem rég közzé-tett tanulmányra. Az egyik egy magyarországi dolgozat, a másik pedig két nemzetközi kutatótól származik. Idézném először Magyar Bálintot, akit a magyar demokratikus ellenzék talán legértelmesebb elemzőjének tartok. „A Fidesz, a hatalmát nyelvi hadviseléssel alapozta meg, amelynek során a ’balliberális’ oldal úgy szenvedett nap mint nap vereséget, hogy még csak nem is tudott róla.”És amikor könyvében az Európai Unió Orbánékkal szembeni tehetetlenkedésének okait keresi, így folytatja „még nyelvük sincs rá, csakúgy mint a hazai ellenzéknek” (Magyar Bálint. Magyar Polip: A posztkommunista maffiaállam. Noran Libro, Budapest. 2013).

Bajban vannak
A másik tanulmány két neves külföldi közgazdász, politológus tollából származik. (Sergei Guriev és Daniel Treisman. How Modern Dictators Survive: Cooptation, Censorship, Propaganda and Repression. Centre for Economic Policy Research, London. Március, 2015) A két utóbbi kutató komplikált ekonometrikai, matematikai modellekkel igazolja nem csak Magyar Bálintot, de mindazt, amiről Márai Sándor a következő szavakkal beszélt már 70 évvel ezelőtt: „A tömegeknek védettség kell, semmi más… és ezért a tömeg mindig hajlandó feláldozni a szabadságot… Nem akarnak többé liberalizmust, sem szabadságot: biztosítékot akarnak a munkanélküliség, betegség, és öregség veszélyei ellen” (Márai Sándor. Napló: 1945-1957. Occidental Press, Washington, 1958).
A két nemzetközi kutató, akik Mancur Olson „public choice” szemlélete szerint vizsgálják a valóságot, ekonometriai módszerekkel bizonyítják, hogy a választók elsősorban aszerint ítélik meg vezetőiket, aszerint tekintik őket legitimnek és szófogadásra alkalmasnak, hogy képesek-e fogyasztói jóérzést kelteni a bőrükön. Azt állítják, hogy az „illiberális” rezsimek, amelyek közé Orbán Viktor tavaly nyáron immáron nem mások által, hanem saját szavaival sorolta be magát, kisebb gazdasági visszaeséseket ki tudnak bekkelni. De nagyobb sokkok esetében gyorsan veszélybe kerülnek. Elsöpörheti őket egy puccs vagy akár a népharag. (Választások nem söpörhetik el őket, mert az igazságos – angolul fair – politikai versenyt az illiberális rezsimek, amilyen gyorsan tehetik, beszüntetik. Ezt az utóbbi tényt igazolta a transzatlanti közösség egyik szervezete, az OSCE, a 2014-ben tartott magyar választások esetében. (Lásd: Hungary: Parliamentary Elections, April 6, 2014. OSCE/ODIHIR Limited Election Observation Mission, Final Report. Warsaw. 2014, July 11)
Sergei Guriev és Daniel Treisman azt állítják, hogy a modern kor diktátorai, akik közt az Orbán kormányt is számon tartják, ma már nem elsősorban fizikai erőszakkal, hanem nyelvi módszerekkel próbálják hatalmukat fenntartani, ezzel az eszközzel próbálják elhitetni az emberekkel, hogy jól teljesítenek, hogy jól halad az országuk gazdasági szekere, így próbálják az embereket rá venni arra, hogy szót fogadjanak. Az, hogy valóban mit érezhetnek a bőrükön a magyar fogyasztók, hogy alakul életszínvonaluk, az OECD legfrissebb adatai bizonyítják. Magyarország, a vásárlóerő-paritáson mért átlagjövedelem tekintetében az OECD tagállamai közt, Mexikóval együttesen a lista alján áll. A számokban nem ez az újdonság, hisz ezt a sereghajtó pozíciót már régóta magunkénak tudhatjuk. Ami ezekben számokban érdekes, az az, hogy 2002-2010 között a magyar életszínvonal az OECD adatai szerint felfelé ívelt, 2010 óta, a Fidesz uralma óta, egyhelyben stagnál.. (Lásd: „Életszínvonal: Mexikó és Magyarország a két sereghajtó”. mfor.hu 2015, április 15.)
A gazdaságilag egyre integráltabb, egymástól függő globális világban, állítja a két fent említett kutató, a fizikai erőszakra kihegyezett hatalmi játszmákat már nagyon nehéz fenntartani. Magyarország esetében az EU pontosan egy ilyen tűzfal a nyílt erőszak használata ellen. A nyelvi átveréssel viszont nem tud mit kezdeni az EU, arra valóban nincs fegyvere. A nyelv sokkal hatékonyabb szófogadásra késztető erő, mint a puskatus, és könnyen átsuhan a transzatlanti közösség radarja alatt, főleg akkor, ha egyedi és olyan különleges szárnyakon repül, mint a magyar. Guriev és Treisman munkája azért érdekes, mert bemutatják ennek nyelvi manőverezésnek az ellentmondásos következményeit, a nyelvi átverés két-élű létét. Minél gyengébb a fogyasztók bőrén érzékelt gazdasági jólét ereje, annál erősebb a közpénzekből finanszírozott propaganda, cenzúra, a különféle kommunikációs és kooptációs módszerek költségvetési súlya. Az adófizetők pénzéből az utóbbi célokra elszívott összegek viszont csökkentik a gazdasági fejlesztésre felhasználható források volumenét, ez pedig tompíthatja a bőrünkön tapasztalt jóléti érzést. Beállhat egy circulus viciozus, ami a végén a vesztébe vihet egy autokratát. A hiányt, amit a propaganda és a hűbéri rendszer működtetése okoz, a nyersanyagokban, vagy turisztikai adottságokban gazdag országok autokratái kitudják termelni (lásd Oroszország esetét. Ott csak akkor van gond ha lezuhan az energiahordozók világpiaci ára). Azok, akik nem rendelkeznek ilyen erőforrásokkal (például, Orbán Viktor), más módszereket kell hogy alkalmazzanak a hiány pótlása érdekében. Az egyik ilyen eszköz a külföldi tőke bevonása. Van olyan illiberális rezsim, amely külpolitikájának központi kérdésévé teszi a gazdasági együttműködések fejlesztését, a külföldről származó befektetői tőke vonzását. (Ez a lényege a Szíjjártó-féle új magyar külpolitikának is, a Keleti és Déli nyitásoknak.) Határon belül is többféle módszert alkalmaznak. Ha kell, le számolnak egyik másik költséget halmozó hűbéresükkel, (lásd Simicska Lajos különleges szóhasználatát, miután legrégibb politikai szövetségese elzárta előtte a költségvetési pénzforrás csapját). Egy másik kiút az, hogy ezek a rezsimek elkezdenek az adófizetők pénzével tőzsdézni, hazardírozni. Ennek magyarországi példájaként említeném a Questor ügyet, amelyet a több mint ezeréves dicső magyar történelem eddigi legnagyobb, államilag asszisztált pénzügyi átveréseként könyvelhetünk el. (Ott van egy másik 500 milliárd is valakiknek a zsebében, amelyet pedig Orbán kedvenc magyar bankárai tapsoltak el, s amelyet megint az adófizetők pénzéből kell majd pótolni, hogy bizonyítani tudja a népvezér: ő bizony a keményen dolgozó kisemberek érdekeit védi. És akkor ne is beszéljünk arról a 700 milliárdról, amelyet az EU zárolt, a miniszterelnöki hivatal által koordinált pályáztatási rendszer korrupciót sugalló léte miatt.) Egy másik megoldás a jóérzést gerjesztő kampányok által kreált költségvetési hiány, és e kampányok hatékonytalanságának álcázására az, hogy lehetőséget adunk azoknak, akik nem érzik a jólétet a bőrükön, hogy elhagyják az országot, és ne Magyarországon rontsák a hangulatot a bőrüket irritáló rossz érzéseikkel. (A külföldre távozott több száz ezer magyar embert viszont a hazai foglalkoztatottsági adatokba kell feltüntetni, hogy azt higgyék a keményen dolgozó magyar kisemberek, hogy jól működik a munkahely-teremtés rendszere.)
Egy szintén sajátos magyar megoldás a hiány pótlására, hogy választási jogot adunk egy millió határon túli magyarnak, akik képtelenek a saját bőrükön érzékelni a Fidesz ellentmondásos gazdasági lépéseinek hatását, mert nem élnek odahaza. Ezeket a külföldi szavazókat, különféle nyelvi, technikákkal gerjesztjük, ha kell pénzeljük, hogy szeressenek és ránk szavazzanak. Ezt a törődést tehát a célból tesszük, hogy új szavazatokkal ellensúlyozni tudjuk a határon belül élő emberek bőrén növekedő rossz érzést, elégedetlenkedést. E módszer hatékonyságára utalt Orbán Tusnádfürdőn, amikor bevallotta, hogy a külföldi szavazatok tették lehetővé a kétharmados választási győzelmét 2014-ben.
Orbánék 2018-ban már 1 millió határon túli szavazóra számította, és ezek közt nagyon fontos szerepet játszanak az észak-amerikai diaszpóra több mint másfél millió magyar származású polgárai.
Finn - magyar
Orbánék hatalmi függősége az EU adófizetőinek pénzétől, illetve a kormány aktív kilincselése arab, orosz, kínai, kazakh, vagy akár kanadai tőkéseknél mind azt az egyensúlyozást támasztják alá, amelyről a két nemzetközi kutató beszél. Tanulmányuk lényege a következő:: Az illiberális, a fosztogató maffia-államok ma már főleg egy kommunikációs vastüdővel lélegeztetik a betegeskedő Homo Economicust, és a mesterséges lélegeztetés költségeit belső sarcokkal, vagy külső támogatásokkal egyensúlyozzák. Arra a kérdésre, hogy ezt az egyensúlyozást meddig lehet eljátszani, nem kapunk tiszta választ. Csupán annyit mondanak, hogy ennek előbb utóbb vége lesz, mert nem lehet a végletekig fenntartani. Válaszukkal ugyan ott állunk ahol Leszek Kolakowski, a konzervatív lengyel filozófus állt 45 évvel ez előtt. Ő is azt mondta, hogy semmi sem tart örökké, minden fosztogató rendszer előbb utóbb megbukik, „de az előbb és az utóbb közt több generáció élete folyhat el, tehát ez a bölcsességünk se ér sokat” (saját fordításom. Lásd: Hope and Hopelessness. Survey. Vol 17. No 3, 1971.).
Bevezetőmet a következő szavakkal szeretném hát zárni: Bár Magyar Bálint, illetve az előbb bemutatott külföldi professzorok munkái fontos tanulságokat tartalmaznak, egyikből sem kapunk egy részletes leírást arról, hogy mitől olyan különleges a Fidesz nyelve, illetve arról, hogy miért nincs nyelve az európai liberális demokratáknak, a hazai ellenzéknek. Nincs pontos leírásunk arról a módszerről, amely majdhogynem kultikus állapotba tudja hozni a magyarok tömegeit, és képes velük elhitetni, hogy az illúzió, az maga a valóság. Hogyan tudta Orbán elérni, hogy miközben idomított nyulakat húz ki a kalapjából fenn a színpadon, munkatársai a közönség padsoraiban ügyes mozdulatokkal kiürítik mindenkinek a zsebét, és ezért a műveletükért lelkes, hosszan tartó vastapsot kapjanak? Mint Mellár Tamás, a Fidesz által kinevezett egykori KSH vezető mondja, (akit tényleg nem lehet „judeo-bolsi”-ként leseperni az asztalról), az elemzők legtöbbje csak a fejét vakarja és nem értik miért nincs tömeges szófogadatlanság Magyarországon: „A közpénzes tőzsdézés szembemegy a gazdaság működésével. …a dolgok jelenleg úgy állnak, hogy intézményesül a jövedelmek kiszivattyúzása és átjátszása, ahelyett, hogy ezeket gazdasági növekedésre, beruházásra vagy felhalmozásra fordítanák. Az egészségügyből és az oktatásból 1500 milliárd forintot kivontak. Ugyanakkor nem látszik, hogy a társadalom széles köreit megmozgatná mindez”.(Tőzsdekormány: Interjú Mellár Tamással, 168 óra. 2014. április 12.)
A magyarok szófogadását, lelkes együttműködését saját átverésükben, sokan valamiféle nép-nemzeti hiányosságban látják. Bár van ebben valami, én itt más irányba szeretném terelni a figyelműnket. Arra szeretném felhívni olvasóim figyelmét, hogy nézzék meg közelebbről, hogyan ült rá a Fidesz a nép-nemzeti gerincre. Engem tehát elsősorban itt az érdekel, hogyan lovagolja meg a Fidesz a magyar politikai-kultúrát, a szófogadó magyar emberek lelkét. Hogyan csettint a nyelvével, hogy szófogadó paripáját átrepítse a nagyobb gátak felett. A Fidesz nyelvi hadviseletének titkait szeretném itt közérthető módon a nyilvánosság elé tárni. Bevezetőként annyit megelőlegeznék, hogy azokat a nyelvészeti titkokat, amelyeket majd írásom 3. részében feltárok, a Jobbik is már rég elsajátította, hisz a Fidesz bölcsődéjében nevelkedett, a Fidesz fészkéből kelt ki, és ma már egyre magabiztosabban kering Tapolca és az ország több városa felett. Nemsokára be fog teljesülni a magyar közmondás: a bagoly fogja mondani a verébnek, hogy nagyfejű.
HÁTTÉR 
Egy korábbi írásomban már jeleztem, hogy 1975-ben a feje tetejére állt a világ. (Lásd: G.A. Egy érzés ami mindent eltakar, Galamus, illetve Kanadai Magyar Hírlap. 2012 Február) Felhívnám azoknak a figyelmét, akik nem olvasták ezt az 5 részből álló jegyzetemet, vagy már nem emlékeznek tartalmára, hogy a forradalmi változást Richard Bandler és John Grinder két kötetes könyve: A Mágia Struktúrája  illetve Milton Erickson, A hipnotikus technikájának mintái című tanulmánya okozták. Ezek a könyvek, a világtörténelemben elsőként készítettek egy részletes térképet arról a területről amelyre évszázadokkal korábban, már felhívta a racionalizmus éllovasainak figyelmét egy viszonylag szerény, szűk-szavú skót filozófus, David Hume. Hume úgy érezte, hogy a felvilágosodás gondolkodói alulbecsülik az érzelem szerepét a tudás kialakításában. Bandler, Grinder,és Erickson – egy nyelvész, egy pszichológus és egy hipnotizőr – hatalmas lapáttal rátettek Hume aggodalmára. Könyveikben bemutatták, hogyan lehet érzelmi módszerekkel átírni a valóságot, hogyan lehet kiszorítani a tényeket és az értelmet a fejekből, és a nyelv erejével elérni azt, hogy az emberek akár egyénileg, akár nagy tömegekben, szótfogadjanak nekünk, úgy cselekedjenek, ahogy azt mi szeretnénk. (Tudom: a propagandát, a PR-t mint tömegmozgósító eszközt már Ciceró idejében is használták, a 20 század első felében Freud unokaöccse, Edward Bernays is egy jó nagyot lendített a szakmán. Neki köszönhetjük hogy a nők olyan szép számban dohányoznak és ezáltal oly sokan pusztulnak el különféle daganatos betegségekben. Hitler, Mussolini és Sztálin is egészen jól elvoltak Bandlerék nélkül. A 20 század nagy diktátorai nem csak puskatussal meneteltették népeiket, hisz akkor nem lenne Sztálin a mai napig Oroszország harmadik legnépszerűbb történelmi figurája. Szálasi Ferencet sem félelemből tiszteli még ma is pármillió magyar hazafi saját hazájában és világszerte, hanem inkább azért, amit egy érzelem-dús lelkipásztor, Prohászka Ottokár hirdetett a Hungarizmusról és a zsidókról a huszadik század elején).
A paradigmaváltás, a nagy durranás, Bandlerék munkájában, és amely ajtót nyitott Orbán Viktor csapatának az volt, hogy tudományos szintre emelték a szeretetre és az összefogásra építkező szófogadtatás módszertanát. Megmutatták hogyan lehet a szeretetre hivatkozva, és önámítással jó hangulatba hozni az embereket, hogyan lehet kizárólag érzelmi nyelvvel kiváltani a tényekkel szembeni érzéketlenségüket, hogyan lehet ezek után elérni, hogy szót fogadjanak vezetőiknek. Orbánék már a rendszerváltás hajnalán felismerték ennek a forradalmi nyelvhasználatnak az erejét és erre a “lóra” tették mindenüket. Fogadásuk már az első szabad választási kampány idején, 1990-ben nyilvánossá vált mindazok számára, akik egy picit is járatosak voltak e témakörben. 1990-ben már ezzel az új módszerrel, az érzelmi nyelv használatával szólították meg a magyar szavazókat: “Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre”, és hozták hozzá a megfelelő háttérzenét. A Párt kommunikációs tanácsadói, 1989 óta és mindmáig, a fent említett Bandler, Grinder, Erickson féle kommunikációs iskola kottájából játszanak, ezzel gerjesztik a szófogadást. Ez a kommunikációs iskola feladta azt a Kant által szorgalmazott kommunikációs egyensúlyt – az értelem és az érzelem egymást erősítő egyensúlyozását – amely egészen 1975-ig a tudásalapú meggyőződés kialakításának alfája és omegája volt.
A Fidesz először amerikai tanácsadókkal, majd Dr. Wermer András pszichológus, a Happy End kommunikációs tanácsadó cég tulajdonosának irányításával, ma pedig Habony Árpád asszisztálásával, a Neuro Lingvisztikus Programozás, az NLP-hez kapcsolódó úgynevezett “pozitív pszichológiai” iskola, illetve a “vonzás” törvényeit tisztelő tanácsadók táborához szegődött. E három szellemi forrásból táplálkozó kútból meríti meggyőző erejét, ennek a kútnak a különlegesen potens keverékével itatja a rendszerváltás valósága által, lelki-világukból egyre jobban kibillentett magyar embereket. Az a “ló”, az önámítás lova, amelyre a Fidesz már 1990-ben mindenét rátette, végül is két harmad előnnyel, 2010-ben befutott és még ma is elég szépen teljesít. Orbán, a 2010-es lóverseny győztesének nevét is egy külföldi kommunikációs mestertől koppintotta le. (Itt most a “fülkeforradalom” névre utalnék, amely az amerikai George P. Lakoff-tól származik. (Lásd, George P. Lakoff. Moral politics: What Conservatives Know that Liberals Don’t, University of Chicago Press. 1996.) Lakoff már 1996-ban elmondta miért nincs nyelve a liberálisoknak. Javasolnám további írásait is, melyek tudomásom szerint magyar nyelven is megjelentek. Don’t Think of an Elephant: Know Your Values and Frame the Debate. Chelsea Green Publishing. 2004; Whose Freedom, Picador, 2006; The Political Mind : Why You Can’t Understand 21st-Century American Politics with an 18th-Century Brain. 2008)
Fontos tudni, hogy annak az amerikai kommunikációs iskolának, amelyet a Fidesz követ, és amely a párt politikai sikereit hivatott biztosítani, egyik legnagyobb ágyúja, az úgynevezett “Flow”-elmélet szellemi atyja, egy magyar származású amerikai professzor – Csikszentmihályi Mihály – akit a Fidesz, alig hogy hatalomba került 2010-ben, a Szécheny díjjal tüntetett ki. A Fidesz nem azért dijjazta Csikszentmihályit mert szépeket írt, hanem azért, mert többek közt neki köszönheti választási sikereit. A Fidesz kötődése Csikszentmihályi tanításaihoz, nagyon mély gyökereken keresztül táplálkozik. Csikszentmihályi szerint a Flow-élmény, magyarán, az áramlás élménye, egy teljesen koncentrált, a motivációt a maximumig fokozó élmény, amelynek során az ember kizárólag egy dologra figyel, minden mást – pl. a vitát – kizárja környezetéből, mivel azok zavaró hatással vannak a céljaira. („Ne hallgassunk arra amit ezek ott lotyognak rólunk Európában, ne hallgassunk az ellenzék szavaira, ne álljunk le vitatkozni a Kanadai Magyar Demokratikus Charta vezetőivel, hisz azok mind a „birodalom” szolgálatában állnak, csak megzavarnak bennünket.”). A flow élmény Orbán nyelvével az egész pályás letámadást jelenti. Érdemes itt röviden idézni Csikszentmihályi magyar nyelvű könyvének előszavából, amelyben a szerző a magyarok fogékonyságát, szófogadását, ecseteli a flow fogalma iránt. „Bár a magyar nyelvben nincs olyan szó, amely pontosan visszaadná a flow jelentését, biztos vagyok benne hogy nincs a világon még egy olyan hely, ahol az olvasók jobban megértenék mit is jelent ez a fogalom”. (Lásd: Csikszentmihályi Mihály. Flow – Az Áramlat: a tökéletes élmény pszichológiája. Budapest. Akadémiai könyvkiadó. 1997). Csikszentmihályi valóban jól ismeri a magyarok természetét, azt a szófogadó magyar alkatot, amelyről maga Bibó István is oly sokat beszélt több mint fél évszázaddal ezelőtt. A magyar, a világ népei közül, és saját balsorsának rendszeres ismételgetésének köszönhetően, talán a legfogékonyabb nép az önámítás, a pozitív illúziók szavainak csábítására. Azt pedig kifejezetten rosszul veszi ha a nagy nehezen elért jó érzése közepette megzavarják.
Hogy miért nincs saját nyelve a demokratikus ellenzéknek? Míg a Fidesz felismerte azt a kommunikációs forradalmat, amely 1975 után megváltoztatta a világot, a bal-liberális pártok elsétáltak mellette. A magyar demokratikus ellenzék nem az elkopott nyelvével foglalkozott, nem kommunikációs paradigmaváltással, hanem egészen más dolgokkal töltötte és tölti ma is az idejét. A figyelmetlenségnek több oka is van. Az egyik az, hogy a liberalizmus mindig is inkább az értelem mint az érzelem nyelvén szeretett beszélni. Alkatilag nem szereti a lelkizést, a szubjektív, érzelmi nyelv használatát. De van itt egy másik oka a liberálisok figyelmetlenségének amelyet viszonylag egyszerű megnevezni: ezt a titoktartásnak hívják. A varázslók közössége nem szereti ha az illúzióik titkait kibeszélik a széles nyilvánosság előtt. Az, hogy miért nem tudunk jóformán semmit a Fidesz nyelvéről, az, többek közt, ennek a szakmai titoktartásnak róható fel. Erre a titoktartásra utal a hazai NLP szakma egyik lapja a következő szavakkal: “A ’90-es évekre az NLP annyira kifinomult szintre fejlődött, hogy gyakorlatilag teljesen észrevétlenül lehet alkalmazni. Ekkor kezdték igazán elterjedten használni, s ekkortól kezdték el vezető tudományos körökben következetesen tagadni, hogy az NLP egyáltalán létezik. Természetesen nem tartott sokáig rájönni a kampány- és reklámszakembereknek, hogy az NLP-vel vissza is lehet élni. Tartsuk nyitva a szemünket, s hamarosan észre fogjuk venni: az NLP mennyire része a gyanútlan emberek mindennapjainak.” (2010. június 20.)
Bár itt nincs hely ezt bővebben kifejtenem, szeretném hangsúlyozni, hogy az új kommunikációs technológiákat nem kizárólag átverésre, hanem a közérdek szolgálatára is használhatjuk. (A gyógyításban pl. nagyszerű sikereket lehet velük elérni. Lásd e témában a szakma legtekintélyesebb művelője Shelley E. Taylor, neves amerikai professzor munkáját: S.E.Taylor and J.D. Brown. „Illusion and Well Being” Psychological Bulletin. Vol 103. No 2, 1988 vagy S.E Taylor. Positive Illusions: Self-Deception and the Healthy Mind. Basic Books, 1991.) Egy pisztollyal nem csak életet oltani, hanem menteni is lehet. A Flow-élmény valóban csodálatos érzelmi tapasztalatokkal tudja gazdagítani követőinek életét. Ugyanakkor, azt is tudom, hogy ez az eszköz alkalmatlan a tartós demokrácia működtetésére. Eseti választási győzelmeket el lehet vele érni, párt-szolidaritást létre lehet vele hozni, de fenntartható demokráciát nem lehet vele építeni. A fenntartható demokrácia ugyanis, egy olyan rendszer, ahol a vezetők, a polgárok, nem kizárólag a saját “igazukat” nyomják, hanem elsősorban, mások „igazának” megértésében, az interaktivitásban, a közös megértésre törekvő diskurzusban érdekeltek, ebben a kontextusban keresik személyes és közösségi örömüket. Cikkemnek nem az a célja, hogy a fent említett technikákat lebecsülje, hanem az, hogy bemutassa szerepüket a Fidesz politikai stratégiájának alakítása, kivitelezésében, bemutassa a veszélyforrásokat, melyek e technikák használata során felmerülnek.
Az alábbiakban az érzelmi eszközökkel mozgatott nyelvi manipulációnak azt a 8 titkát, sajátosságát szeretném bemutatni, amelyeket a Fidesz nemcsak tudatosan használ, hanem amellyel tudatosan ködösít is. A Fidesz nyelvének azokat az anatómiai sajátosságait, titkait tárom fel, amelyekkel a szófogadást gerjeszti, amellyel politikai tőkét kovácsol magának, s melyeket tudatosan eltitkol a széles közvélemény elől. Bár ennél sokkal több módszert is használ a Fidesz arra, hogy keresztül vigye akaratát a magyar embereken, ez a nyolc bőven elég arra, hogy ráérezzünk (harapjunk) a Fidesz nyelvére, hogy megismerjük keserű ízét, melyet a „szeretet és az összefogás” mázával édesít.
A FIDESZ NYELVHASZNÁLATÁNAK TÖRVÉNYEI 
A Fidesz nyelvhasználatának törvényei nem nyilvánosak
A varázsló sikere azon múlik, hogy az emberek ne tudják hogyan húz ki 20 nyulat a cilinderéből fenn a színpadon. Ha erre fény derülne, vége a varázslatnak, vége a jó hangulatnak. A varázsló nem engedi hogy belássunk az asztal alá, amelyre egy fekete cilindert helyezett s melyből nyulakat huzigál tucatszámban. Idéznék A Titok című sikerkönyvből melyben az NLP, a pozitív pszichológia és a vonzás törvényének erre vonatkozó érveléseit a legközérthetőbb szubliminális módon foglalják össze a szerzők: „Azt pedig nem kell tudnod miként fognak teljesülni vágyaid, az nem a Te asztalod… Fogd hát a kételyeid és változtasd hitté… és ezek után már nincs más dolgod mint jól érezni magad….érezd jól magad most”. (Rhonda Byrne. A Titok. Édesvíz kiadó, Budapest. 2007) Amikor Orbán Tusnádfürdőn bejelentette, hogy az “illiberális” államhatalom hive, illetve, hogy ennek a hatalmi rendszernek a megvalósításán szorgalmaskodik, ezt a nyulat fogja kihúzni cilinderéből, rögtön hozzátette, hogy a megvalósítás részleteibe nem óhajt bele menni. Arra kérte a hallgatóit hogy bízzanak benne, a részletekről csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy “bármi megtörténhet”.
A FIDESZ HAZUDOZÁSRA HASZNÁLJA A NYELVÉT
Az NLP kézikönyve, melynek tanításával ült rá a nemzet gerincére a Fidesz, azt mondja, hogy a siker kulcsa nem az igazmondás, hanem a haszon. Többek közt, ezért is illik ez a kommunikációs módszer annyira a marketing és értékesítés, vagy akár a politikai tőke kovácsolásához. Idézem a tanítást: „Az NLP nem tart igényt arra, hogy objektíven igaz legyen…maga is egy szűrő…célja, hogy hasznos legyen. Az NLP-nek van néhány igen hasznos alapelve. Javasoljuk, hogy viselkedjen úgy mintha ezek igazak lennének. És figyelje meg a különbséget. Szűrője megváltoztatásával, megváltoztathatja világát is”. (Joseph O’Connor és John SeymourNeuro-Lingvisztikus Programozás. Bioenergetic könyvkiadó, Budapest. 1996. 27. oldal) Nos, ez az az első lecke amelyet például a Fidesz második embere, Kövér László nagyszerűen bemagolt. Idézem: „Ha valaki azt gondolja, hogy a politikában az számít kinek van igaza, tragikusan téved.- A politikában az számít kinek van több mandátuma, több szavazója.” (Interjú Kövér Lászlóval, Demokrata, 2006. március 9.)
Fontosnak tartom itt leszögezni, hogy igazságtalan lenne az NLP-t azzal vádolni, hogy követőit az igazság megkerülésére buzdítja. A tanításnak egy fontos nüanszáról feledkezett meg Kövér fent idézett mondatával. Az igazság megkerülésére nem az NLP búzdít hanem Kövér László. Az NLP csupán azt mondja, hogy az igazság nem az egyedüli cél amelyet szűrőjével el lehet érni. Lehet igazmondásra is használni, de nem feltétlenül csak arra. Ahogy erre már Orwell is rámutatott, a gondolat korrumpálhatja a nyelvet, és a nyelv is korrumpálhatja a gondolatot, de egyik sem kötelező.
A TÉNYEK ÁTLÉPÉSE 
Hogyan hozzunk embereket olyan hangulatban, hogy ne a tényekre, ne az igazságra, hanem az általunk sugallt érzelmekre figyeljenek, és ennek köszönhetően szót fogadjanak, velünk tartsanak? A jó hangulat kiváltására nagyon sokféle trükk van az NLP tárházában, legtöbbjük egy kellemes emlék felidézését javasolja, amely lehet egy közkedvelt sláger, egy történelmi pillanat, egy olyan helyzet amely az általunk megcélzott emberekben jó érzéseket, jó emlékeket kelt. Nemzeti himnuszunk például majd mindenkinek megdobogtatja a szívét, majd mindenkit áhítattal tölt el, majd mindenki kicsit libabőrős lesz tőle éneklése közben. Egyének esetében szerelmes szavak, bókolás, szexuális vágyainkra hangolt ígéretek is nagyon hatékony, figyelmet kiváltó, és vonzó nyelvi eszközök. A jó érzést úgy is ki lehet váltani, hogy olyanoknak a nevét ismételgetjük akiket nem szeretünk, akik megvertek, bántottak, vagy rossz dolgokra emlékeztetnek – pl. a kommunizmusra, vagy Gyurcsány Ferencre, a Fideszesek esetében. Röviden: úgy is megszerettethetjük magunkat, hogy nyelvünkkel ostorozzuk azokat akiket az általunk megcélzott célközönség nem szeret.
Mint erre már Dante is rámutatott 800 évvel ezelőtt, a legsikeresebb, legaljasabb csalók, az emberek lelkében, szívében élő szeretetből táplálkoznak, a szeretetünkkel élnek vissza, a szeretet hullámhosszán szólítanak meg bennünket, a szeretet nyelvét használják, hogy összhangba kerüljenek velünk. Így szerzik meg bizalmunkat, együttműködésünket saját céljaik megvalósítása érdekében, ha kell, akár azért is, hogy mindenünkből kiforgassanak. (Dante Isteni színjátékát használja fel két nagyszerű amerikai pszichiáter, arra, hogy kivezessenek bennünket a szeretettel álcázott átverések csapdájából, az átverést követő traumákból. Lásd Dante’s Path: A Practical Approach to Achieving Inner Wisdom. Gotham Books, 2004.) Nézzük hát meg egy pillanatra a szeretet és összefogás nyelvének ezt a részét, sajátosságát.
A Titok című könyv belső borítóján, a bizalmat kiváltó első mondat a szeretetre utal és így szól: „Szeretném ha a Titok szeretetet és örömöt vinne egész létezésedbe. Ezt kívánom Neked és az egész világnak.”
Rhonda Byrne szeretetet és örömöt kínáló ajánlatára több tíz millió ember fizetett be. A világtörténelem egyik legsikeresebb könyvét hozta létre ezekkel a hívó szavakkal. Orbán Viktor ugyan ennek a tanításnak hatására nevezte át a pártját a szeretet és összefogás pártjának. Az NLP kézikönyve tömören foglalja össze a politikai átverés nyelvének ezt a harmadik anatómiai elemét: „Minden NLP módszer első lépése a harmónia. Empátia és összhang nélkül a Meta-modell zűrzavarrá válik, mindenáron arra kell figyelnünk, hogyan teremtsünk összhangot, hogyan hozzunk létre bizalmon és rokonszenven alapuló kapcsolatokat azokkal akiket érzelmi eszközökkel egy másik valóságba akarunk átemelni, és azt szeretnénk elérni velük, hogy hasznosan szolgálják céljainkat.” (O’Connor és Seymour, op.cit 134, 42. oldalak).
Az összhang megteremtésének sikere nem a szövegünk valóságtartalmának a függvénye – nem attól függ hogy mit mondunk, hanem attól, hogy hogyan. Ime: „Igazítsuk a mondanivalónkat azoknak a nyelvéhez, akiket megakarunk győzni, ahogy azok gondolkoznak, akiket egy új valóságba akarunk átemelni. A nyelvezet illesztése csodát tesz az összhang létrehozása során” (ibid, 55. oldal).
AZ ÉRZELMI KÖTŐDÉSEK ISMÉTLŐDÉSEKKEL TÖRTÉNŐ BEVÉSÉSE 
Miután a szeretet nyelvével becsempésztük magunkat az emberek szívébe, jó hangulatba hoztuk őket, hogy ezáltal átrepítsük őket a tények felett, és elérjük, hogy szót fogadjanak, ügyelnünk kell arra, hogy ne veszítsék el szeretetüket, és bizalmukat irántunk. Nem elég csak lázba hozni az embereket – vissza, vissza kell térni azokhoz a jó érzést keltő szavakhoz, rögzíteni kell őket, csettingetnünk kell a nyelvünket ezekkel a szavakkal, hogy hosszabb távon is fenntarthassuk az érzelmi kötődést. Az érzelmi inger rögzítése nélkül képtelenek leszünk arra, hogy 15-20 évre kiszorítsuk az emberek fejéből az értelemre, a tényekre hangolt gondolkodást. (Kötcsén ezt a határidőd szabta magának Orbán a hatalom kézben tartására.)
Az NLP többfajta rögzítési módszert alkalmaz, de az egyik leghatékonyabbnak az ismétlést tekinti. Az ismétlés napi szinten és látványos módon megmutatkozik a Fidesz nyelvhasználatában. Így szól a kézikönyv: „Minél kevésbé vagyunk érintve érzelmileg, annál több ismétlésre van szükségünk ahhoz, hogy megtanuljuk az asszociálást” (ibid, 78. oldal), És így szól a Fidesz ismétlése: Magyarország jobban teljesít. A jobb teljesítésért természetesen szeretet és lojalitás jár. Ennek megvalósítását szolgálja Nemzeti Együttműködés Rendszere, és hogy erről ne feledkezzünk meg, a Fidesz oda rögzítette a szöveget minden állami épület falára, illetve napi szinten ismételgeti annak szövegét, mindenkinek együttműködést, szeretetet és összefogást kínál, és cserébe szófogadást vár el.
A SZERETETKELTÉS SZÓHASZNÁLATA AZ ÉRTELEM KIREKESZTÉSE 
Ismétlem, és most tudatosan erősen fogalmazok: az a tudományág, mely 1975-ben szárnyát bontotta, Amerikában, és ma már nem csak a reklám, a marketing hanem a politikai kommunikáció világában is szárnyal, azt a célt tűzi ki maga elé, hogy az emberek érzelmi alapon, a tényekre és az objektivitásra fittyet hányva gondolkozzanak. Magyarán mondva, azt tegyék, amit a jó érzést keltők mondanak nekik. Ennek az ugratásnak az első igazi nagy mestere Milton Erickson volt, akinek módszerét, a „Milton-modellt” a mai napig isteníti a szakma. O’connor és Seymour igy írnak róla az NLP bibliájában: „Milton Eickson mestere volt az összhang kialakításának” Erickson szerint, egy célközönség ráhangolásához nem kell mást tennünk mint azt, hogy felfedezzük, mire kattan érzelmileg. „Nem kell mást tennünk mint egyszerűen leírni jelen idejű érzékszervi tapasztalatukat… akkor könnyen és természetesen követik mondandónkat. Erickson művésziesen homályos módon használta a nyelvet. …egyik tipikus eszköze a kétértelmű szavak használata volt. Milton-modellben a nyelv használatával, többféle módon értelmezhető szavakkal, idézzük elő és tartjuk fenn a transzállapotot..egy burkot alakítunk ki hogy ezáltal tapasztalataink szubjektívabbá váljanak, befelé irányuljanak és kiszorítsák a fejünkből az objektivitást” (O’Connor és Seymour, ibid, 139-145 oldalak). A agyar nyelv ezt a fajta nyelvhasználatot pávatáncnak hívja. Műfaját Orbán mesteri módon tökéletesítette, és használja határon belül és túl. A magyar jövőt illető tusnádfürdői megfogalmazása nagyszerű példája az árnyalt, homályos nyelvhasználatnak: „Bízzanak bennem… bármi megtörténhet.”
Minden belefér minden amit akarhatunk – akár a jó, akár a rossz. (Az „akár” kétértelmű hangzását, most tegyük félre).
A FIDESZ NYELVE „JÁTÉKOS”, DE NEM TŰR ELLENTMONDÁST
Aki kételkedik az ígéretben, a jó érzés megvalósulásában azt többféle módon kell kezelni. Az első és alap tanítás a következő: ha nem érezzük a bőrünkön a beígért fogyasztói jólétet, tegyünk úgy mintha éreznénk, és ettől máris jobb hangulatba fogunk jönni. Íme: Óriási szükség van a képzelőerődre hiszen el kell játszanod, hogy az áhított vagyon már a tied… Sokat segít ha használod a fantáziádat és úgy teszel mintha a vágyaid már teljesültek volna. Játssz „gazdagosdit”, és megváltozik a pénzhez fűződő viszonyod… A leggyorsabb módja a meggazdagodásnak, ha most boldog vagy. A hála és a hit ereje mindent legyőz… Mindehhez csak derűsen kell gondolkodnod, és úgy általában vidámnak kell lenned. (A Titok. Op.cit. 98, 111, 129, 133 oldalak) A békemenet, például egy tömeges vidámságot sugalló megmozdulás volt, amelyen mosolygó, karjaikat egymásba fonó, jól öltözött emberek meneteltek és jelezték, hogy nem engedik, hogy jó hangulatukban megzavarják őket. Ugyan ez a jó hangulatú tekintet tükröződik azoknak az arcán, akiket a TV riporterei faggattak Tapolca utcáin, miközben békésen vonultak a CÖF hívó szavára, és luxuskocsikból integettek felénk, útban Bayer Zsolt lelkesítő előadására. Ők mind nagyon jó hangulatban voltak, és vannak még most is. Mint Bayer, ők is a bőrükön érzik a jólétet. De mégis, mi van akkor ha nem megy ez a játék, ha elmegy a jó hangulatunk, mert nem tapasztaljuk a jó érzést a bőrünkön? Íme a válasz: “Azokra a dolgokra, amelyek épp nem úgy mennek, ahogyan szeretnéd, ne pazarold az energiádat felesleges panaszkodással és mások hibáztatásával. Abban a pillanatban, ahogy felmerül a kétely, meg kell próbálnod elengedni azt. Az ellenállás értelmetlen és felesleges. Ezzel csak többletenergiát adsz a negatív dolgoknak, ez által csak felnagyítod és súlyosabbá teszed az adott körülményeket… ha nem foglalkozunk velük, és a szeretetre összpontosítunk, az akadályok egyszerűen eltűnnek. Nem szabad, hogy bármi is a világon leállítson… hinned kell benne, hogy megkaptad amit, kértél abszolút és tökéletes bizalommal. Úgy kell tenned, mintha a vágyad tárgya már most a birtokodban lenne… érted már? Ha arra gondolsz, hogy még nem a tied, továbbra is ezt az állapotot vonzod. Hinned kell tehát, hogy megkaptad amire vágytál… Tudnod kell, hogy ha negatív érzések mellett döntesz, akkor elvágod magad a jótól. Fogd hát a kételyeid, és változtasd hitté… hidd, hogy megkaptad, amit kértél, és ezek után már nincs más dolgod, mint jól érezni magad… érezd jól magad most” (ibid. 48-52, 89 151 oldalak.)
Presser Gáborék ezt a szöveget már korábban megzenésítették, és azt a címet adták neki, hogy „Ringasd el magad!”
A FIDESZ A VERSENYT „ÖNKÁROSÍTÁSNAK” HÍVJA
Nem igényel hosszas elemzést annak bemutatása, hogy a magyarokat elsősorban a gazdasági és politikai verseny fájdalmas következményei hoztak egyre rosszabb hangulatba 1990 után. Erről oldalakat lehetne írni, de nem érdemes, hisz ez közismert. Mi legyen a versennyel, amiről mindenki beszél, amiről mindenki azt mondja, hogy ez a fejlődés, a gazdasági és politikai jólét kulcsa? Az NLP, a pozitív pszichológia, a vonzás törvénye itt is megmutatja nyelvét. Mindhárom keményen szembeszáll a versenyszellemmel. Azt hangsúlyozza mind a három, hogy kizárólag a szeretettel és összefogással, az érzelem nyelvhasználatával, a kételyek kiszorításával tudunk csak boldogulni. A boldogulási folyamatban nincs helye a versenynek. Idézem a tanítást: Most, hogy ismered a Titkot, ha legközelebb gazdag emberrel találkozol, tudni fogod, miként tett szert a vagyonára Tudd, hogy mindannyian összefüggünk, egyek vagyunk, Ha versenyzel, saját magad ellen versenyzel. Verd ki hát a fejedből a versengést… ne foglalkozz a versenyszellemmel. (A Titok. Ibid. 103, 162-163) A magyar politikai élet terepén, a Fidesz nyelvén ez azt jelenti, hogy akik velünk szembe mennek, versenyezni próbálnak velünk, a közjót károsítják, a nemzeti egységet, a szeretetet és az összefogást, a magyarok jó érzését próbálják rontani. A verseny a Fidesz nyelvén bomlasztást jelent. Egy brüsszeli sajtótájékoztatón, amikor számon kérték Orbántól a magyarországi politikai verseny visszafogottságát, korlátozását, azt válaszolta nevetve, hogy nem tehet arról, ha a magyarok jól érzik magukat a lelátón, amikor egy csapat szaladgál kinn a pályán. Akkori csapattársa, Simicska Lajos, mint mindig, egy kicsit durvábban fogalmazott. Szerinte mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni, magyarán mondva, a tényekkel szembefordulni. Azt természetesen egyikük se árulta el, milyen eszközökkel érték el ezt a versenyellenes hangulatot, azt, hogy a magyarok nagy tömegei hátat fordítottak a pluralizmusnak, és lényegében a két egymáshoz hasonló érzelmi hullámhosszon beszélő, a tényeket mellőző, és kizárólag jó érzéssel seftelő pártot támogasson.
Orbán a versennyel szembeni ellenszenvét, az egy pólusú politizálás iránti szimpátiáját jóval a kötcsei beszéde előtt tette közzé. Nyelvileg, 2002 tavaszán, fenn a várban, választási vereségének felismerésekor jelentette ki, hogy az ő pártja a haza, ipso facto, a haza nem lehet ellenzékben. Ezt testbeszédileg is megerősítette, amikor 3 éven át, mint az ellenzék vezére, bojkottálta a parlamentet, illetve, amikor 2006-2010 között elhagyta az Országgyűlés termét, amikor az első számú versenytársa, a haza árulója, szót kért a parlamentben.
Van, aki talán érthetetlenül fogadja ezeket az érveléseket annak ismeretében, hogy a Fidesz, mióta az eszét tudja, kőkeményen harcol a hatalomért, és semmikép sem szeretné, hogy azt elvegyék tőle. Ha ez nem verseny szellem, akkor mi? Nagyon sokan azt állítják, hogy a Fideszt pont az különbözteti meg a többi politikai párttól, hogy az ő szívében erősebben lángol a versenyszellem, hatékonyabban versenyez, mint bárki más. Ezt én téves felfogásnak tartom. A tények azt igazolják, hogy a Fidesz nyelve a versenyt széthúzásnak hívja, egy olyan valaminek, ami ellen küzdeni kell, bárhol is felveri a fejét, akár a Párt belső berkeiben, akár az ország határain belül, vagy a határon túli diaszpórában. Aki másként látja a valóságot, másfajta igazságért érvel, mint a Fidesz, az nem versenytárs, hanem közösséget-romboló szarkeverő. Aki más nyelven beszél, mint a Fidesz, mást gondol, mint a Fidesz, az a szeretetet, az összefogást, a nemzeti egységet, a jó érzést, a keresztény békességet akarja kiverni az emberek fejéből. A Fidesznek nem az a célja, hogy tökéletesítse a politikai versenyt, hogy azt minél szabadabbá, igazságosabbá, kiegyensúlyozottabbá tegye, jogi keretekkel erősítse, hanem az, hogy a versenynek véget vessen, vagy legalább is olyan szintre vigye le, ahol senki se tudja őt legyőzni. Végül is csendet akar hallani a közéletben. “Egy a tábor, egy a zászló”; ennek a versenyellenes nézetnek a nyelvén beszél. A Fidesz nyelvén a versenytársak idegenszívűek, a “birodalmat” szolgálják, rendszeresen rá-rontanak a hazára. Kövér László egyenesen úgy beszél a politikai versenytársáról mint a HÍV vírusról. A Fidesz a politikáról nem a pluralizmus, hanem az egyeduralom nyelvén beszél.
A Fidesz nyelvi keretezéssel transzállapotba óhajtja hozni célközönségét, hogy szófogadásra bírja
Ennek a nyelvnek nyolcadik anatómiai sajátossága, a keretezés. A valóságot, a tényeket, mint azt jól tudjuk, az emberiség mindig is valamilyen kereten, szűrőn át érzékeli. Ez így van akár a hit, akár a tudomány világában. A Mohamedánok a Korán keretein keresztül, a keresztények az új testamentum keretein át értelmezik kapcsolatukat a Mindenhatóval. A tudományos világban a kereteket paradigmáknak hívjuk. (A tudományos keretezésről, paradigmaváltásról ajánlanám Thomas Kuhn nagyszerű könyvét, amelyből megtudhatjuk, hogy amikor paradigmát cserélünk, világnézetet cserélünk. Lásd: The Structure of Scientific Revolutions. University of Chicago Press, 1962) Egy ideig, túdósaink laposnak láttatták a földet és egyszercsak jött Galileio és egy új keretbe rakta a bolygónkat, ahol már nem lapos hanem kerek volt. Őt követte Einstein aki nemcsak a bolygónkat hanem magát a látásunkat is kerekként ábrázolja – ha lenne egy elég erős kukkerunk és a látásunkat nem zavarnák közbe eső tárgyak és az a „sötét anyag” ami teljesen átláthatatlan és többszöröse a kozmosznak, előbb utóbb a fejünk hátulját láthatnánk. Ha szárnyainkat elég gyorsan tudnánk csapkodni, akár vissza tudnánk repülni időben oda, ahonnan életünk első napját kezdtük. Ez a lehetőség Freud fantáziáját is felkorbácsolta.
Mit mond a Fidesz szótára, nyelvi kézikönyve a keretezésről? „Az újrakeretezés lényege, hogy nemkívánt magatartásainkat megváltoztassa… és ezt elsősorban hangulatkeltéssel éri el… egy olyan átalakítási folyamatot javasol, amely a nem kívánt magatartást azáltal szünteti meg, hogy egy jobb alternatívát kínál. A tartalmi keretváltás legtökéletesebb példája a politika.” (O’Connor és Seymour. Op.cit. 159. oldal).
Itt most nem tudjuk részletezni ennek a nyelvi keretezésnek mindegyik lépését – általában hat részre bontják, amelynek a lényegét a következőképp ecsetelik: „Az új keretet úgy kell az emberek elé tárni, hogy azt józan ésszel nem utasíthatják el” (ibid. 160. Oldal) Egy ilyen keret a szeretet és az összefogás, vagy a nemzeti együttműködés ajánlata. Egy hasonló keretezés az, amikor, mondjuk, egy antiszemitát zsidó-mentőként láttatunk. A zsidó-mentőt nehéz nem szeretni. Horthy Miklóst például a magyar jobb oldal így keretezi, pedig Horthy saját szavaival bevallotta, hogy egész életében antiszemita volt. (Aki ezt az állításomat netán kétségbe vonná, annak javasolnám Horthy saját szavait, írásba rögzítve: „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam. A Vitézi Rend alapításánál főleg a fajnemesítés gondolata vezetett… fő a származás és a családi körülmények valamint az egészséges vér. A legbátrabb és legjobban dekorált zsidó is ki van zárva…Minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodni kell, lehetetlen a zsidókat egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, mert tönkremegyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk” (mármint a zsidókra). Nos ezért maradt életben a budapesti zsidóság zöme, és ezért küldte Horthy „csak” a vidéki zsidóság egészét – 460 ezer tisztességes magyar embert – a haláltáborokba 55 nap leforgása alatt, 1944 közepén. Rájuk már nem volt szükség. Ha nem dől be a náci birodalom, ha nem győz a demokratikus Európa, a budapesti zsidók – Horthy és a Vitézi Rend közbenjárásával – mind ugyanoda kerültek volna, ahová szerencsétlen vidéki magyar testvéreik. (Lásd: Strassenreiter Erzsébet, Horthy Miklós titkos iratai. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1962. 260–261. old.). Strassenreiter Erzsébet kitűnő dolgozatában („Vitézi Rend: Horthy hű katonái”, Népszava Szép Szó melléklet, 2008. október 31.) így foglalja össze Horthynak azt a magatartását, amelyet Orbán és a magyar jobboldal zöme példamutatónak, a hazafiasság, az úri magatartás, a jó modor tetőfokának tekint:  „Horthy a ’zsidókérdést’ úri módon akarta megoldani, ’elegánsan’, fokozatosan akart a zsidóktól megszabadulni. A magyar fasisztákkal, antiszemitákkal együtt Horthy is nemzeti stratégiának tekintette a zsidótlanítást, ezt már a folyamatosan hozott zsidótörvények is szolgálták… ezzel nemcsak utat nyitott a radikális antiszemiták, szélsőjobboldaliak előtt, de bátorította őket”.
A hat-lépéses keretezésnek egyik fontos lépése az igazi szándékunk eltitkolása. „Az újrakeretezés lényege a magatartás és a szándék megkülönböztetése… a szándékot nem kell ismerned” (O’Connor és Seymour, op.cit. 158-160). A keretezést amellyel célközönségünk magatartását szeretnénk megváltoztatni, amellyel politikai tőkénket szeretnénk növelni, folyamatosan tesztelni kell. Az NLP nyelvében ezt ökológiai ellenőrzésnek, a Fidesz nyelvén, nemzeti konzultációnak hívják. Ennek a lépésnek nem az a lényege, hogy az embereknek lehetőséget adjunk, hogy ők döntsék el, mit akarnak, hanem az, hogy megtudjuk, melyik kerettel tudnánk leghatékonyabban elérni azt a magatartás változást, amely a szándékunk eléréséhez szükséges. Ezen az ökológiai keret-tesztelésen szorgoskodik manapság, Deutsch Tamás az internet-adó témakörében. Hogy mi is ennek a hat lépéses folyamatnak a lényege, azt az NLP bibliája így ecseteli. „Bárki, aki hatlépéses átkeretezést végez, enyhe transzban van, befelé összpontosít.” (Ibid. 162. oldal). A Fidesz ezzel a módszerrel, az „enyhe transz” keltésével, a befelé összpontosítás gerjesztésével óhajtja célközönségét szófogadóvá tenni.
ÖSSZEFOGLALÓ KÖVETKEZTETÉSEK
Ha a nyelvhasználattal képtelenek vagyunk elringatni az embereket, képtelenek vagyunk átrepíteni őket a tények felett, nem veszett el a haza, vannak még másfajta eszközök is az illiberális rezsimek kezében, de ezek már nem az NLP eszköztárából származnak. Orbán mintaképének helyszínén, Oroszországban, ha elkopik a hatalom nyelve, és egyesek túl hangosan jelzik, hogy nem érzik jól magukat, nem hajlandók átrepülni a tények felett, le csap rájuk a fizikai hatalom, és ha kell megöli őket. Lásd Nyemcov Politkovszkaja, vagy több száz hasonlóan „nagyszájú” tiltakozó szomorú esetét. (Mindazoknak akik szeretnék közelebbről megismerni milyen az a rendszer amelyet Orbán saját pédaképének tart, javasolnám Anna Politkovszkaja könyvét Putin’s Russia. Metropolitan Books, 2004, illetve Karen Dawisha. Putin’s Kleptocracy. Simon and Schuster. New York. 2014.) Magyarországon, az EU hatására, az ilyenfajta durva megoldásoknak a használata sokkal rizikósabb, mert ennek következtében könnyen elszállhatnának azok a pénzek, amelyek nélkül képtelen az ország meggazdagodni, képtelen lenne az Orbán rendszer a talpán maradni. Magyarországon a nyelv használatán felül, a hatalom a média szabadságának korlátozásával, a parlamenti és civil ellenőrzés megfékezésével, gazdasági ellehetetlenítéssel, a kirúgásokkal, az erkölcsi lejáratással, az adóhatóságok és az ügyészség közös szorgalmaskodásával, és mindazokkal a maffia-módszerekkel amelyeket Magyar Bálint és társai már bemutattak, nyomja le az emberek torkán azt, amit szép szóval, hangulatkeltéssel képtelen elérni. A magyar illiberális állam ezeket az eszközöket is használja arra, hogy az emberek szót fogadjanak neki. Cikkemben ezekre az eszközökre csak jelzésként utaltam, nem ezeknek az eszközöknek a használatát akartam itt boncolgatni, többek közt azért, mert erről már sokan mások lehúzták a leplet. Nem tudnék a témához sok újat nyújtani.
Fontos azt is tudni, hogy a hatalom megszerzésének, fenntartásának érdekében nem szükséges mindenkit átverni, nem kell, hogy mindenki szót fogadjon. Azt mindnyájan tudjuk, hogy kétharmados parlamenti többséget úgy is el lehet érni Magyarországon, ha a szavazásra jogosultak két harmada nem ránk szavaz. 2014-ben a szavazásra jogosult magyar állampolgárok 73 százaléka nem a Fideszre szavazott, és mégis ez a párt kapta a parlamenti mandátumok két-harmadát. Ez az eredmény nem a fent ábrázolt nyelvhasználat hatástalanságát, hanem a nyelvészek és a politikai döntéshozók közötti együttműködés profizmusát igazolják. A magyar választási rendszer biztosítja, hogy ha egy politikai párt piacvezető helyet akar elérni, elég ha csak a lakosság 20 százalékát hozza jó hangulatba a nyelvével.
Tanulságos a választási támogatottság mögötti számok mögé is benézni. A közvélemény-kutatási adatok azt igazolják, hogy akik a Fideszre szavaznak azért szavaznak a pártra mert szeretik, mert jó hangulatba hozta őket. Az MSZP-re szavazók viszont nem azért szavaznak a pártjukra, mert Mesterházy jó hangulatba hozta őket, hanem elsősorban azért, mert nem szeretik a Fideszt és a másik pártokat. Ezek a számok is a Fidesz nyelvhasználatának, a szeretetet kiváltó nyelvhasználatnak az erejét támasztják alá, illetve azt, hogy a Fidesszel szemben álló demokratikus ellenzék egy egészen másfajta nyelven beszél, mint a kormánypárt, vagy akár a Jobbik. A Fidesz jelenleg egy válsághelyzetben van – támogatói közt nagyon sokan emlékeznek arra az időre, amikor nagyon szerették pártjukat, és most viszont egyre kevésbé érzik jól magukat. A párt nyelvészei egyre nehezebben tudják kedvenc paripájukat átugratni a tények felett. Ennek a trendnek a további folyamataira érdemes lesz majd odafigyelni, mert nyelvi finomításokat, újításokat fog eredményezni.
Ezzel a cikkemmel egy hiányt akartam bepótolni a magyar illiberális állam működtetésének értelmezésével kapcsolatban. Azt a szellemi forradalmat akartam bemutatni, amely a nyelv használatával próbálja szófogadásra bírni az embereket. Meg akartam mutatni, hogyan használja a nyelvét egy illiberális rezsim, amikor nincs kellő kapacitása arra, hogy a hatalmát kizárólag az emberek bőrén érezhető fogyasztói jóléttel biztosítsa. Azt akartam megtudni, hogyan használja a Fidesz a nyelvét, hogy szófogadásra bírja a magyar szavazókat, miközben kiüríti a zsebüket. Kiváncsi voltam arra, mi a következménye annak, ha a nyelvhasználattal felborítjuk az értelem és az érzelem egyensúlyát, és elsősorban az érzelem nyelvének használatával próbáljuk embertársainkat átugratni a tények felett. Meg akartam tudni azt is, hogy annak a nyelvnek, amelyet a Fidesz alkalmaz, milyen hosszú a szavatossági ideje, meddig lehet vele fenntartani a társadalmi együttműködést, a szófogadást.
A következőket tudtuk meg: a Fidesz nyelvének lényege, hogy sose a tartalomra, hanem kizárólag a formára koncentrál. Köznyelvre fordítva ezt úgy is lehet értelmezni, hogy nem a belcsinre hanem a külcsíinre figyel. A látszat a lényeg. Nem állítja azt, hogy amit mond az igaz, csupán azt, hogy hasznos, és arra bíztat, hogy akár a hazugságok is beválhatnak, ha úgy teszünk, mintha igazak lennének. Nyelvészei azt állítják, hogy ha jól használjuk a tanításaikat, az általuk megszabott módon használjuk a nyelvet, azt érhetünk el vele, amit csak akarunk. Az ember tudattalan szinten érti meg a nyelvet, és ez biztosítja a nyelv fantasztikus erejét – szerintük bármire képesek lehetünk vele. Orbán ezt félreérthetetlenül kimondta, amikor többek közt arra kérte amerika nagykövetét, hogy ne figyeljen arra amit mond, hisz ugyanazok a szavak különböző embereknek mást jelentenek. A tanítás azt hangsúlyozza, hogy jól meghatározott módon kell mondanunk dolgokat, tartalommentes utasításokat adva, és örökéletűvé válhatunk ezzel a módszerrel.
Gyakran felmerül a kérdés – mennyire tartós a Fidesz nyelvének a hatékonysága, meddig lehet vele politikai tőkét kovácsolni? Cikkemben már korábban jeleztem, hogy erre valóban nincs pontos válasz. Van aki azt mondja, hogy mindörökké, és van aki azt hogy a napjai meg vannak számlálva mert, mint minden az életben, a Fidesz nyelvének a hatékonysága sem örök. Nagyon röviden visszatérnék a cikkem elején említett Max Weberhez, aki, bár nem kifejezetten a nyelvi átverés módszertanát feszegette, a társadalmi cselekvésformákkal, a tartós, illetve a gyorsabban bomló államformákkal foglalkozott. Ő azt állítja, és ennek ma már nagyon erős a támogatottsága, hogy azok az igazán sikeres államok, amelyeket bürokratikus szakmaisággal irányítanak, amelyek nem a kapcsolati, érzelmi szálakra, a lojalitásra, hanem a jogszerűségre, az igazságosságra, a pontosságra, a szakmai iskolázottságra, kiszámíthatóságra helyezik a hangsúlyt, és azt intézményesítik, azt szövik bele nemzetük politikai kultúrájába. A Weberi nézet szerint, a Fidesz, érzelmi nyelvhasználatával, a jogállamiság felszámolásával, az államigazgatás párt-politikai átszervezésével saját sírját ássa. A Fidesz-fajta illiberális államforma nagyon gyorsan bomlik, és főleg az egyre nyitottabb, egymással egyre szorosabban összekapcsolt (wired) világban.
Jürgen Habermas se jósol hosszas jövőt a Fidesz által kedvelt társadalmi cselekvés modellnek, az úgynevezett “Nemzeti Együttműködés Rendszerének” amely az egypólusú politizálásra ösztönöz, és politikailag egyívásúvá óhajtja változtatni az embereket. Ő is alkalmatlannak tarja a Fidesz nyelvét a parlamenti demokráciák világában. A nyelv, mondja Habermas, a közös megértés céljából jött létre, azért van a szánkban, hogy megtaláljuk vele helyünket a világban. Arra használjuk hogy megértsünk másokat, illetve megértessük magunkat másokkal. Nem azért van a szánkban, hogy a konfliktusokat, a hatalommal szembeni kételyeinket az asztal alá söpörjük, hanem azért, hogy kibeszéléssel megoldjuk a konfliktusokat, és megmérettessük az egymástól eltérő gondolatokat a társadalmi jóléttel kapcsolatban. Ebből a versenyből, amit John Rawls “public reasoning”-ként emleget, válnak tanulékonnyá, műveltté, társadalmilag felelőssé a tömegek, ettől válnak tudásalapúvá közösségeink. A demokrácia, egymás megértésével, a politikai diskurzus, a nyelv szabad és félelemmentes használatával tud kibontakozni, megvalósulni.
Habermas volt az aki a parlamentáris demokráciák nyelvének etikai szabályait legjobban összefoglalta. Ha ezeket a szabályokat megszegjük, megszűnik a demokrácia, a felvilágosult, az értelmes együttélés valósága. A közösség ilyenkor tolakodásba, az erőszak zsákutcájába jut. A nemzetközileg elfogadott és megkerülhetetlen etikai szabályok közt Habermas a következő négyet emeli ki:
A diskuráló partnereknek érthető üzeneteket kell egymás felé közvetíteniük. Nem lehet homályos, kétértelmű szavakat használni.
A feleknek következetes álláspontokat kell kommunikálniuk. Ha meggyőződéseinkkel ellentétes nézeteket bocsájtunk ki, akkor nem a megértést, hanem a félrevezetést szolgáljuk.
A diskurzus során az igazmondásra, az őszinteségre kell törekedni. Ha tudatos hazugságokkal próbáljuk megtéveszteni a nyilvánosság szereplőit, akkor csorbul a demokrácia.
Az érvelő feleknek biztosítani kell állításaik hitelességét. A demokratikus politikai diskurzus addig a határig nevezhető racionálisnak, amíg adott a kritikai felülvizsgálat, a számonkérhetőség lehetősége, amíg a kételyeket nem söpri az asztal alá a hatalom, amíg azokat szabadon megvitathatják a felek.A parlamenti demokrácia azt jelenti, hogy a hatalom nem korlátozza a társadalmi jóléttel kapcsolatos versengő nézetek szabad áramlását, nem zavarja az egymással versengő állítások, érvelések etikai megmérettetését.
A Fidesz nyelve mind a négy fenti szabályt, bizonyíthatóan és súlyosan sérti. Mit mondanak mind erre a Fidesz nyelvészei ?
A Fidesz politikai nyelve egy külföldi szabványra épült. Értékesítői azt állítják róla, hogy nincs szavatossági ideje – a siker egyedüli kritériuma az, hogy profi módon használjuk, csak akkor fog kudarcot vallani, ha amatőrök alkalmazzák. A profizmust a folyamatos korszerűsítések és tréningek használatával tartjuk fenn. Íme az értékesítési promó: Hogy hol a határ? Olyan nincs. A folyamat nagyon fontos része, hogy jól érezd magad és örülj… Ha észreveszed, hogy kritikusan nézed magad, azonnal válts fókuszt, összpontosíts belső jelenlétedre. Ezáltal minden hiba és tökéletlenség kimúlik az életedből. Az ember végtelen lény. Se korlát se plafon. A hiány, mint olyan, nem létezik. Alapvető bőségre vagyunk teremtve Isten vagy, ember alakban… Kozmikus lény vagy. Mindenható vagy. Maga a tudás, a tökéletesség, a nagyszerűség. Öröklét vagy, aki általad fejezi ki önmagát. A szegénység, a nélkülözés, a hiány mindig abból fakad, hogy saját gondolatainkkal elzárjuk a felénk áramló bőség útját. A gondolataiddal mindent elérhetsz. Nem kell mást tenned, mint arra gondolni és arról beszélni, amire vágysz… Micsoda hatalom van a kezedben, hisz bármit életre GONDOLHATSZ (A kiemelés az eredeti szövegben. Orbán szóhasználatában a fenti útbamutatás úgy hangzik, hogy “Merjünk nagyok lenni”) …a Föld Neked forog… A te feladatod a kérés, a hit, és az elfogadás. A vonzás törvénye megadja neked, amire gondolsz – ennyi az egész, és kész. Most hogy már ismered a Titkot… légy boldog. Egyetlen dolgod van. Jól érezni magad – most. Nem a te dolgod kitalálni, hogy a pénz miként, milyen úton találjon meg téged. A részletek kidolgozását bízd csak az univerzumra. … (A Titok, op cit. 13, 15, 99, 102, 164, 169, 183, 184. oldalak).
Ezzel a promóciós szöveggel csak az a gond, hogy a magyarok jól ismerik azt a közmondást, hogy az ördög a részletekben lakozik. A Fidesz nyelve immáron egyre narancsbőrösebb, vonzó ereje egyre gyengébb, de mint minden remény, a Fidesz nyelvéhez fűzött remény is utoljára hal meg. Minél gyorsabban, szélesebb körökben ismerté válik módszertana, annál gyorsabban veszít varázslatos erejéből, annál kevesebben fognak neki szót fogadni. Cikkem ezt a magatartásváltást szeretné felgyorsítani. Azt akarja elérni, hogy egyre több honfitársam szófogadatlanná váljék.
A Fidesz nyelvét értékesítők szövegében hömpölygő hübrisz tragikus végkimenetére már a legnagyobb görög drámaírók több mint kétezer évvel ezelőtt figyelmeztettek. Az illuzórikus politikai játszmákba vetett bizalom veszélyeire az alábbi rövid idézettel szeretnék emlékeztetni: „Mindazok a civilizációk, melyek képtelenek voltak felismerni a valóság és az illúzió közti különbséget, belepusztultak látászavarukba. Ez a tanulság árad az összes bukott civilizáció utolsó leheletéből – az Azték civilizációtól a Rómaiakig, a Francia monarchiától az Osztrák-Magyar monarchiáig. Az említett civilizációk politikai vezetői, egytől egyig képtelenek voltak a valóság talaján tartani népeiket, és ennek köszönhetik bukásukat.” (Christopher Hedges. The Empire of Illusion: The End of Literacy and the Triumph of Spectacle,  Alfred A. Knopf, 2009.) A FIDESZ-KDNP-JOBBIK vezetői, és pártjaik, melyek ma a magyar parlamenti mandátumok majdnem háromnegyedével rendelkeznek, ugyan attól a látászavartól szenvednek, amely a fent említett bukott civilizációkat, népeket a vesztükbe sodorta.
Orbán ideológiai nézeteit, amely a „nemzeti összefogás” címerét viseli, az angol nyelvterületen, a harmony ideology terminusz technikusszal fejezzük ki. Ezt a nézetet, a nemzeti összefogásra építkező államelméletet, a neves amerikai antropológus, Laura Nader a következő szavakkal ecsetelte: „A legerőszakosabb politikai rendszerek, és ide sorolhatjuk a klasszikus nyugati kolonializmus rendszereit, vagy a kortárs globalizáció műfaját, egytől egyig a kételkedők kirekesztésének, a társadalmi szófogadás megvalósításának érdekében használták az együttműködés ideológiáját… Az együttműködés ideológia (harmony ideology) a legalattomosabb módszere a demokrácia megszüntetésének …ez az ideológia legszélsőségesebb változatában, az embereket egy fantázia világba zárja, ahol a valóságtól megfosztva kénytelenek tölteni életüket” (Lásd: Laura Nader. Harmony Ideology. Stanford: Stanford University Press. 1991, illetve: „Controlling Processes – Tracing the Dynamic Components of Power” Current Anthropology, 1997. November 5). A szerteágazó társadalmi érdekeket egy méretre szabott kényszerzubbonyba öltöztetni igen veszélyes politikai játszma, mert ezeket a kényszerzubbonyokat az emberek előbb utóbb mindig darabokra tépték.
Valamiről eddig nem beszéltem: nem esett itt szó a hálózatépítés fontosságáról, a műsorszórás hálózatának struktúráiról. Összefoglalóm végén erre az utóbbi témára csak nagyon röviden szeretnék kitérni. Szeretném jelezni, hogy a Fidesz, illetve a Jobbik politikai sikere nem csupán annak tudható be, hogy különleges módon alkalmazzák a nyelvet, hanem annak, hogy a nyelvük nagyon messzire nyúl (angolul: reach) és nagyon mélyre tud behatolni (angolul: penetration). A szerteágazó elérés és behatolás nemcsak a nyelvezetnek hanem a hálózatépítésnek a következménye. Ha már végre tudjuk, hogy a Fidesz a nyelvi hadviselés módszerével verte meg a bal-liberális erőket, (mint arról Magyar Bálint már értesült), azt is tudnunk kell, hogy az a győzelem az emberek mindennapjaiba behatoló kommunikációs hálózatok kiépítésén keresztül valósult meg. Itt a polgári körökre, a helyi választókörzetekben szorgoskodó emberekre, a média-hálózatokra, a nem-kormányzati civil szervezetekre, vagy akár a diaszpórában működtetett kapcsolati hálózatokra gondolok (mint pl. a Friends of Hungary, a Diaszpóra Tanács, a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége vagy a Kőrösi Csoma Program, amelyek mind a Fidesszel összhangban, egyeztetve mozgatják a nyelvüket.) A korszerű, hatékony politikai nyelvhasználat, messzire és mélyen behatoló hálózatok nélkül csak azt biztosítja, hogy önmagunkkal beszélgetünk. A mai demokratikus ellenzéknek két kiemelkedő problémája van: nem csak a nyelve, hanem a kommunikációs hálózata is kikopott. Mindkettő szuboptimális módon működik. A demokratikus ellenzék nem a nyelvének és kommunikációs hálózatának korszerűsítésével, a helyi kis közösségekben működő, az emberekhez közel álló, az emberek problémáira figyelmes nyelvészettel, hálózatfejlesztéssel hanem egy másik testrészével van elfoglalva.
Ennek a haszontalan elfoglaltságnak az elemzése viszont már egy más lapra tartozik.