Hogyan lehet „a szeretet és az összefogás nyelvével” olyan hangulatba hozni az embereket, hogy szót fogadjanak nekünk, érzéketlenné váljanak a tényekkel szemben és azt csinálják, amit mi akarunk? Ezt a kérdést vizsgálja Dr. Göllner András a montreali Concordia Egyetem emeritus professzora két fejezetből álló tanulmányában. Az alábbi a Fidesz nyelvét elemzi. A második fejezet azt vizsgálja, hogyan mozgatja a nyelvét a Fidesz Kanadában (RCA Viktor: „A gazdi hangja Kanadában”). A szerző a Fidesz nyelvének azokat az anatómiai sajátosságait, illetve titkait tárja fel, amelyekkel a kormánypárt szófogadást és politikai tőkét próbál kovácsolni magának odahaza és a nagyvilágban, és amelyek módszerét tudatosan eltitkolja a széles közvélemény elől. 

Az első fejezetet (A Fidesz nyelve) két részben tárjuk az Olvasók elé. Az első rész következik.

1. Bevezetés

Ha egyetemi tanulmányaimat nem a jezsuitáknál kezdem, talán sose találkoztam volna azokkal a tanításokkal, amelyek az értelem és az érzelem párbaját ecsetelik a gondolkodás mezején. Erről értekeztek már a nagy görög filozófusok, Platón és Arisztotelész, majd később, Cicero, vagy Szent Augusztin is.
E párbajról írt Spinoza, Hume, és Kant alig pár száz évvel ezelőtt, a felvilágosodás korszakának hajnalán.
Kant így próbált békét teremteni a felek közt: “az érzéki szemléletek fogalmak nélkül vakok, a fogalmak szemléletek nélkül üresek” (A tiszta ész kritikája; Budapest. Atlantisz, 2004.) A kiegyezést, amelyet végül is Kant-nak köszönhetünk, ma már a racionális gondolkodás fundamentumaként kezeljük. Egyáltalán nem véletlenül mondja a francia filozófus Michel Foucault, hogy “Ha hátat fordítunk Kant elméleti hagyatékának, minden bizonnyal az irracionalitás veszélyébe kerülünk” (Michel Foucault, “Space, Knowledge, and Power,” in Paul Rabinow, ed., The Foucault Reader, New York: Pantheon, 1984, Saját fordításom.)
Cikkem a szófogadásról szól, ami eleve egy nyelvi kérdés. Már első elemista koromban amikor szófogadatlannak nevezett az osztályfőnököm, megcsapta a fülemet ez a különleges szó. Azóta is gyakran foglalkozom vele, illetve azzal, hogy megértsem a szófogadatlan lét valóságát. Amikor egyetemista koromban, társadalomtudományokkal kezdtem foglalkozni, a szófogadás kérdése más keretek közt tárult elém. Akkor tudtam meg, hogy a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja a tudományos világ legnagyobbjait, őket is érdekli, hogy az emberek miért fogadnak szót politikai vezetőiknek, illetve miért lesznek szófogadatlanok. Számomra talán a legérdekesebb dolgokat e témában Max Weber, a német szociológus mondta. Azt állította, hogy az állammal szembeni szófogadás, engedelmesség azért van, mert „az állam az az egyedüli üzem (igen ennek hívta – németül Betrieb) amely egy megadható földrajzi területen belül… folytonosan fizikai kényszert alkalmaz, és fizikai kényszer alkalmazásával fenyeget.” Weber szerint a demokratikus állam abban különbözik a többiektől, hogy kényszert alkalmazó gépezetének az emberek önkéntesen szótfogadnak, legitimnek tekintik. (Lásd: Max Weber. Gazdaság és Társadalom. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987). Amikor elkezdtem utána nézni annak, hogy mit jelent ez a legitimáció, rájöttem, hogy a legitimáció kicsikarásának irodalmával egy vidéki kisváros könyvtárát is ki lehetne bélelni. A legitim hatalomgyakorlásról nagyon sokat írt maga Weber is, majd később Anthony Downs, Klaus Offe, Heinrich Popitz, vagy Jürgen Habermas, csak hogy egy pár nevet említsek. Ezek a társadalomtudósok mind azzal a kérdéssel foglalkoznak, amely engem, első elemista korom óta foglalkoztat. Mindnyájan a szófogadást gerjesztő technikák titkait feszegetik.
Cikkem, nem a fent említett filozófusok, társadalomtudósok téziseit fogja górcső alá venni, hanem olyan embereknek a nyelvét, akiktől joggal várnánk, hogy tiszteljék azokat a hagyományokat, amelyeket a felvilágosodás szellemi építészei a mai generációkra hagytak. az elemzéseimet két részre bontottam.
Az első rész a Fidesz nyelvét elemzi, a második rész pedig azt vizsgálja, hogyan használja a nyelvét a Fidesz ott, ahol én élek, Kanadában. Mindkét részben arra próbálok rávilágítani, hogyan keveredik az értelem és az érzelem a Fidesz kommunikációjában, hogyan használja a párt a nyelvét, hogy szót fogadjanak neki, hogy politikai tőkét kovácsoljon magának odahaza és a nagyvilágban.
Írásom többek közt egy reflexió két nemrég közzétett tanulmányra. Az egyik egy magyarországi dolgozat, a másik pedig két nemzetközi kutatótól származik. Idézném először Magyar Bálintot, akit a magyar demokratikus ellenzék talán legértelmesebb elemzőjének tartok. „A Fidesz, a hatalmát nyelvi hadviseléssel alapozta meg, amelynek során a ’balliberális’ oldal úgy szenvedett nap mint nap vereséget, hogy még csak nem is tudott róla.” És amikor könyvében az Európai Unió Orbánékkal szembeni tehetetlenkedésének okait keresi, így folytatja „még nyelvük sincs rá, csakúgy mint a hazai ellenzéknek” (Magyar Bálint. Magyar Polip: A posztkommunista maffiaállam. Noran Libro, Budapest. 2013).

A másik tanulmány két neves külföldi közgazdász, politológus tollából származik. (Sergei Guriev és Daniel Treisman. How Modern Dictators Survive: Cooptation, Censorship, Propaganda and Repression. Centre for Economic Policy Research, London. Március, 2015) A két utóbbi kutató komplikált ekonometrikai, matematikai modellekkel igazolja nem csak Magyar Bálintot, de mindazt, amiről Márai Sándor a következő szavakkal beszélt már 70 évvel ezelőtt: „A tömegeknek védettség kell, semmi más… és ezért a tömeg mindig hajlandó feláldozni a szabadságot… Nem akarnak többé liberalizmust, sem szabadságot: biztosítékot akarnak a munkanélküliség, betegség, és öregség veszélyei ellen” (Márai Sándor. Napló: 1945-1957. Occidental Press, Washington, 1958).

A két nemzetközi kutató, akik Mancur Olson „public choice” szemlélete szerint vizsgálják a valóságot, ekonometriai módszerekkel bizonyítják, hogy a választók elsősorban aszerint ítélik meg vezetőiket, aszerint tekintik őket legitimnek és szófogadásra alkalmasnak, hogy képesek-e fogyasztói jóérzést kelteni a bőrükön. Azt állítják, hogy az „illiberális” rezsimek, amelyek közé Orbán Viktor  immáron nem mások által, hanem saját szavaival sorolta be magát, kisebb gazdasági visszaeséseket ki tudnak bekkelni. De nagyobb sokkok esetében gyorsan veszélybe kerülnek. Elsöpörheti őket egy puccs vagy akár a népharag. (Választások nem söpörhetik el őket, mert az igazságos – angolul fair – politikai versenyt az illiberális rezsimek, amilyen gyorsan tehetik, beszüntetik. Ezt az utóbbi tényt igazolta a transzatlanti közösség egyik szervezete, az OSCE, a 2014-ben tartott magyar választások esetében. (Lásd: Hungary: Parliamentary Elections, April 6, 2014. OSCE/ODIHIR Limited Election Observation Mission, Final Report. Warsaw. 2014, July 11)

Sergei Guriev és Daniel Treisman azt állítják, hogy a modern kor diktátorai, akik közt az Orbán kormányt is számon tartják, ma már nem elsősorban fizikai erőszakkal, hanem nyelvi módszerekkel próbálják hatalmukat fenntartani, ezzel az eszközzel próbálják elhitetni az emberekkel, hogy jól teljesítenek, hogy jól halad az országuk gazdasági szekere, így próbálják az embereket rávenni arra, hogy szótfogadjanak. Az, hogy valóban mit érezhetnek a bőrükön a magyar fogyasztók, hogy alakul életszínvonaluk, az OECD legfrissebb adatai bizonyítják. Magyarország a vásárlóerő-paritáson mért átlagjövedelem tekintetében az OECD tagállamai közt, Mexikóval együttesen a lista alján áll. A számokban nem ez az újdonság, hisz ezt a sereghajtó pozíciót már régóta magunkénak tudhatjuk. Ami ezekben számokban érdekes, az az, hogy 2002-2010 között a magyar életszínvonal az OECD adatai szerint felfelé ívelt, 2010 óta, a Fidesz uralma óta, egyhelyben stagnál.. (Lásd: „Életszínvonal: Mexikó és Magyarország a két sereghajtó”. mfor.hu 2015, április 15.)

A gazdaságilag egyre integráltabb, egymástól függő globális világban – állítja a két fent említett kutató –, a fizikai erőszakra kihegyezett hatalmi játszmákat már nagyon nehéz fenntartani. Magyarország esetében az EU pontosan egy ilyen tűzfal a nyílt erőszak használata ellen. A nyelvi átveréssel viszont nem tud mit kezdeni az EU, arra valóban nincs fegyvere. A nyelv sokkal hatékonyabb szófogadásra késztető erő, mint a puskatus, és könnyen átsuhan a transzatlanti közösség radarja alatt, főleg akkor, ha egyedi és olyan különleges szárnyakon repül, mint a magyar. Guriev és Treisman munkája azért érdekes, mert bemutatják ennek nyelvi manőverezésnek az ellentmondásos következményeit, a nyelvi átverés két-élű létét. Minél gyengébb a fogyasztók bőrén érzékelt gazdasági jólét ereje, annál erősebb a közpénzekből finanszírozott propaganda, cenzúra, a különféle kommunikációs és kooptációs módszerek költségvetési súlya. Az adófizetők pénzéből az utóbbi célokra elszívott összegek viszont csökkentik a gazdasági fejlesztésre felhasználható források volumenét, ez pedig tompíthatja a bőrünkön tapasztalt jóléti érzést. Beállhat egy circulus viciozus, ami a végén a vesztébe vihet egy autokratát. A hiányt, amit a propaganda és a hűbéri rendszer működtetése okoz, a nyersanyagokban, vagy turisztikai adottságokban gazdag országok autokratái kitudják termelni (lásd Oroszország esetét. Ott csak akkor van gond ha lezuhan az energiahordozók világpiaci ára). Azok, akik nem rendelkeznek ilyen erőforrásokkal (például, Orbán Viktor), más módszereket kell hogy alkalmazzanak a hiány pótlása érdekében. Az egyik ilyen eszköz a külföldi tőke bevonása. Van olyan illiberális rezsim, amely külpolitikájának központi kérdésévé teszi a gazdasági együttműködések fejlesztését, a külföldről származó befektetői tőke vonzását. (Ez a lényege a Szijjártó-féle új magyar külpolitikának is, a Keleti és Déli nyitásoknak.) Határon belül is többféle módszert alkalmaznak. Ha kell, leszámolnak egyik másik költséget halmozó hűbéresükkel, (lásd Simicska Lajos különleges szóhasználatát, miután legrégibb politikai szövetségese elzárta előtte a költségvetési pénzforrás csapját). Egy másik kiút az, hogy ezek a rezsimek elkezdenek az adófizetők pénzével tőzsdézni, hazardírozni. Ennek magyarországi példájaként említeném a Questor ügyet, amelyet a több mint ezeréves dicső magyar történelem eddigi legnagyobb, államilag asszisztált pénzügyi átveréseként könyvelhetünk el. (Ott van egy másik 500 milliárd is valakiknek a zsebében, amelyet pedig Orbán kedvenc magyar bankárai tapsoltak el, s amelyet megint az adófizetők pénzéből kell majd pótolni, hogy bizonyítani tudja a népvezér: ő bizony a keményen dolgozó kisemberek érdekeit védi. És akkor ne is beszéljünk arról a 700 milliárdról, amelyet az EU zárolt, a miniszterelnöki hivatal által koordinált pályáztatási rendszer korrupciót sugalló léte miatt.) Egy másik megoldás a jóérzést gerjesztő kampányok által kreált költségvetési hiány, és e kampányok hatékonytalanságának álcázására az, hogy lehetőséget adunk azoknak, akik nem érzik a jólétet a bőrükön, hogy elhagyják az országot, és ne Magyarországon rontsák a hangulatot a bőrüket irritáló rossz érzéseikkel. (A külföldre távozott több százezer magyar embert viszont a hazai foglalkoztatottsági adatokban kell feltüntetni, hogy azt higgyék a keményen dolgozó magyar kisemberek, hogy jól működik a munkahely-teremtés rendszere.)

Egy szintén sajátos magyar megoldás a hiány pótlására, hogy választási jogot adunk egy millió határon túli magyarnak, akik képtelenek a saját bőrükön érzékelni a Fidesz ellentmondásos gazdasági lépéseinek hatását, mert nem élnek odahaza. Ezeket a külföldi szavazókat, különféle nyelvi technikákkal gerjesztjük, ha kell pénzeljük, hogy szeressenek és ránk szavazzanak. Ezt a törődést tehát a célból tesszük, hogy új szavazatokkal ellensúlyozni tudjuk a határon belül élő emberek bőrükön tapasztalt növekedő rossz érzését, elégedetlenkedését. E módszer hatékonyságára utalt Orbán Tusnádfürdőn, amikor bevallotta, hogy a külföldi szavazatok tették lehetővé a kétharmados választási győzelmét 2014-ben.

Orbánék 2018-ban már 1 millió határon túli szavazóra számítottak, és ezek közt nagyon fontos szerepet játszik az észak-amerikai diaszpóra több, mint másfél millió magyar származású polgára.

Orbánék hatalmi függősége az EU adófizetőinek pénzétől, illetve a kormány aktív kilincselése arab, orosz, kínai, kazah, vagy akár kanadai tőkéseknél mind azt az egyensúlyozást támasztják alá, amelyről a két nemzetközi kutató beszél. Tanulmányuk lényege a következő: Az illiberális,  fosztogató maffia-államok ma már főleg kommunikációs vastüdővel lélegeztetik a betegeskedő Homo Economicust, és a mesterséges lélegeztetés költségeit belső sarcokkal, vagy külső támogatásokkal egyensúlyozzák. Arra a kérdésre, hogy ezt az egyensúlyozást meddig lehet eljátszani, nem kapunk tiszta választ. Csupán annyit mondanak, hogy ennek előbb utóbb vége lesz, mert nem lehet a végletekig fenntartani. Válaszukkal ugyanott állunk, ahol Leszek Kolakowski, a konzervatív lengyel filozófus állt 45 évvel ez előtt. Ő is azt mondta, hogy semmi sem tart örökké, minden fosztogató rendszer előbb utóbb megbukik, „de az előbb és az utóbb közt több generáció élete folyhat el, tehát ez a bölcsességünk se ér sokat” (saját fordításom. Lásd: Hope and Hopelessness. Survey. Vol 17. No 3, 1971.).

Bevezetőmet a következő szavakkal szeretném hát zárni: Bár Magyar Bálint, illetve az előbb bemutatott külföldi professzorok munkái fontos tanulságokat tartalmaznak, egyikből sem kapunk egy részletes leírást arról, hogy mitől olyan különleges a Fidesz nyelve, illetve arról, hogy miért nincs nyelve az európai liberális demokratáknak, a hazai ellenzéknek. Nincs pontos leírásunk arról a módszerről, amely majdhogynem kultikus állapotba tudja hozni a magyarok tömegeit, és képes velük elhitetni, hogy az illúzió az maga a valóság. Hogyan tudta Orbán elérni, hogy miközben idomított nyulakat húz ki a kalapjából fenn a színpadon, munkatársai a közönség padsoraiban ügyes mozdulatokkal kiürítik mindenkinek a zsebét, és ezért a műveletükért lelkes, hosszan tartó vastapsot kapjanak? Mint Mellár Tamás, a Fidesz által kinevezett egykori KSH vezető mondja, (akit tényleg nem lehet „judeo-bolsi”-ként leseperni az asztalról), az elemzők legtöbbje csak a fejét vakarja és nem értik miért nincs tömeges szófogadatlanság Magyarországon: „A közpénzes tőzsdézés szembemegy a gazdaság működésével. …a dolgok jelenleg úgy állnak, hogy intézményesül a jövedelmek kiszivattyúzása és átjátszása, ahelyett, hogy ezeket gazdasági növekedésre, beruházásra vagy felhalmozásra fordítanák. Az egészségügyből és az oktatásból 1500 milliárd forintot kivontak. Ugyanakkor nem látszik, hogy a társadalom széles köreit megmozgatná mindez”.(Tőzsdekormány: Interjú Mellár Tamással, 168 óra. 2014. április 12.)

A magyarok szófogadását, lelkes együttműködését saját átverésükben sokan valamiféle nép-nemzeti hiányosságban látják. Bár van ebben valami, én itt más irányba szeretném terelni a figyelmünket. Arra szeretném felhívni olvasóim figyelmét, hogy nézzék meg közelebbről, hogyan ült rá a Fidesz a nép-nemzeti gerincre. Engem tehát elsősorban itt az érdekel, hogyan lovagolja meg a Fidesz a magyar politikai-kultúrát, a szófogadó magyar emberek lelkét. Hogyan csettint a nyelvével, hogy szófogadó paripáját átrepítse a nagyobb gátak felett. A Fidesz nyelvi hadviseletének titkait szeretném itt közérthető módon a nyilvánosság elé tárni. Bevezetőként annyit megelőlegeznék, hogy azokat a nyelvészeti titkokat, amelyeket majd írásom 3. részében feltárok, a Jobbik is már rég elsajátította, hisz a Fidesz bölcsődéjében nevelkedett, a Fidesz fészkéből kelt ki, és ma már egyre magabiztosabban kering Tapolca és az ország több városa felett. Nemsokára be fog teljesülni a magyar közmondás: a bagoly fogja mondani a verébnek, hogy nagyfejű.

2. Háttér

Egy korábbi írásomban már jeleztem, hogy 1975-ben a feje tetejére állt a világ. (Lásd: G.A. Egy érzés ami mindent eltakar, Galamus, illetve Kanadai Magyar Hírlap. 2012 Február) Felhívnám azoknak a figyelmét, akik nem olvasták ezt az 5 részből álló jegyzetemet, vagy már nem emlékeznek tartalmára, hogy a forradalmi változást Richard Bandler és John Grinder két kötetes könyve: A Mágia Struktúrája  illetve Milton Erickson, A hipnotikus technikájának mintái című tanulmánya okozták. Ezek a könyvek, a világtörténelemben elsőként készítettek egy részletes térképet arról a területről amelyre évszázadokkal korábban, már felhívta a nacionalizmus éllovasainak figyelmét egy viszonylag szerény, szűk-szavú skót filozófus, David Hume. Hume úgy érezte, hogy a felvilágosodás gondolkodói alulbecsülik az érzelem szerepét a tudás kialakításában. Bandler, Grinder,és Erickson – egy nyelvész, egy pszichológus és egy hipnotizőr – hatalmas lapáttal rátettek Hume aggodalmára. Könyveikben bemutatták, hogyan lehet érzelmi módszerekkel átírni a valóságot, hogyan lehet kiszorítani a tényeket és az értelmet a fejekből, és a nyelv erejével elérni azt, hogy az emberek akár egyénileg, akár nagy tömegekben, szótfogadjanak nekünk, úgy cselekedjenek, ahogy azt mi szeretnénk. (Tudom: a propagandát, a PR-t mint tömegmozgósító eszközt már Ciceró idejében is használták, a 20 század első felében Freud unokaöccse, Edward Bernays is egy jó nagyot lendített a szakmán. Neki köszönhetjük hogy a nők olyan szép számban dohányoznak és ezáltal oly sokan pusztulnak el különféle daganatos betegségekben. Hitler, Mussolini és Sztálin is egészen jól elvoltak Bandlerék nélkül. A 20 század nagy diktátorai nem csak puskatussal meneteltették népeiket, hisz akkor nem lenne Sztálin a mai napig Oroszország harmadik legnépszerűbb történelmi figurája. Szálasi Ferencet sem félelemből tiszteli még ma is pármillió magyar hazafi saját hazájában és világszerte, hanem inkább azért, amit egy érzelemdús lelkipásztor, Prohászka Ottokár hirdetett a Hungarizmusról és a zsidókról a huszadik század elején).

A paradigmaváltás, a nagy durranás Bandlerék munkájában, és amely ajtót nyitott Orbán Viktor csapatának az volt, hogy tudományos szintre emelték a szeretetre és az összefogásra építkező szófogadtatás módszertanát. Megmutatták hogyan lehet a szeretetre hivatkozva, és önámítással jó hangulatba hozni az embereket, hogyan lehet kizárólag érzelmi nyelvvel kiváltani a tényekkel szembeni érzéketlenségüket, hogyan lehet ezek után elérni, hogy szót fogadjanak vezetőiknek. Orbánék már a rendszerváltás hajnalán felismerték ennek a forradalmi nyelvhasználatnak az erejét és erre a „lóra” tették fel mindenüket. Fogadásuk már az első szabad választási kampány idején, 1990-ben nyilvánossá vált mindazok számára, akik egy picit is járatosak voltak e témakörben. 1990-ben már ezzel az új módszerrel, az érzelmi nyelv használatával szólították meg a magyar szavazókat: „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre”, és hozták hozzá a megfelelő háttérzenét. A Párt kommunikációs tanácsadói, 1989 óta és mindmáig, a fent említett Bandler, Grinder, Erickson féle kommunikációs iskola kottájából játszanak, ezzel gerjesztik a szófogadást. Ez a kommunikációs iskola feladta azt a Kant által szorgalmazott kommunikációs egyensúlyt – az értelem és az érzelem egymást erősítő egyensúlyozását – amely egészen 1975-ig a tudásalapú meggyőződés kialakításának alfája és omegája volt.

A Fidesz először amerikai tanácsadókkal, majd Dr. Wermer András pszichológus, a Happy End kommunikációs tanácsadó cég tulajdonosának irányításával, majd pedig Habony Árpád asszisztálásával a Neuro Lingvisztikus Programozás, az NLP-hez kapcsolódó úgynevezett “pozitív pszichológiai” iskola, illetve a “vonzás” törvényeit tisztelő tanácsadók táborához szegődött. E három szellemi forrásból táplálkozó kútból meríti meggyőző erejét, ennek a kútnak a különlegesen potens keverékével itatja a rendszerváltás valósága által, lelkivilágukból egyre jobban kibillentett magyar embereket. Az a „ló”, az önámítás lova, amelyre a Fidesz már 1990-ben mindenét rátette, végül is kétharmad előnnyel, 2010-ben befutott, és még ma is elég szépen teljesít. Orbán, a 2010-es lóverseny győztesének nevét is egy külföldi kommunikációs mestertől koppintotta le. (Itt most a „fülkeforradalom” névre utalnék, amely az amerikai George P. Lakoff-tól származik. (Lásd, George P. Lakoff. Moral politics: What Conservatives Know that Liberals Don’t, University of Chicago Press. 1996.)

Lakoff már 1996-ban elmondta miért nincs nyelve a liberálisoknak. Javasolnám további írásait is, melyek tudomásom szerint magyar nyelven is megjelentek. Don’t Think of an Elephant: Know Your Values and Frame the Debate. Chelsea Green Publishing. 2004; Whose Freedom, Picador, 2006; The Political Mind : Why You Can’t Understand 21st-Century American Politics with an 18th-Century Brain. 2008)
Fontos tudni, hogy annak az amerikai kommunikációs iskolának, amelyet a Fidesz követ, és amely a párt politikai sikereit hivatott biztosítani, egyik legnagyobb ágyúja, az úgynevezett “Flow”-elmélet szellemi atyja, egy magyar származású amerikai professzor – Csikszentmihályi Mihály – akit a Fidesz, alig hogy hatalomba került 2010-ben, a Széchenyi díjjal tüntetett ki. A Fidesz nem azért díjazta Csikszentmihályit mert szépeket írt, hanem azért, mert többek közt neki köszönheti választási sikereit. A Fidesz kötődése Csikszentmihályi tanításaihoz nagyon mély gyökereken keresztül táplálkozik. Csikszentmihályi szerint a Flow-élmény, magyarán, az áramlás élménye, egy teljesen koncentrált, a motivációt a maximumig fokozó élmény, amelynek során az ember kizárólag egy dologra figyel, minden mást – pl. a vitát – kizárja környezetéből, mivel azok zavaró hatással vannak a céljaira. („Ne hallgassunk arra amit ezek ott lotyognak rólunk Európában, ne hallgassunk az ellenzék szavaira, ne álljunk le vitatkozni a Kanadai Magyar Demokratikus Charta vezetőivel, hisz azok mind a „birodalom” szolgálatában állnak, csak megzavarnak bennünket.”). A flow élmény Orbán nyelvével az egész pályás letámadást jelenti. Érdemes itt röviden idézni Csikszentmihályi magyar nyelvű könyvének előszavából, amelyben a szerző a magyarok fogékonyságát, szófogadását ecseteli a flow fogalma iránt. „Bár a magyar nyelvben nincs olyan szó, amely pontosan visszaadná a flow jelentését, biztos vagyok benne hogy nincs a világon még egy olyan hely, ahol az olvasók jobban megértenék mit is jelent ez a fogalom”. (Lásd: Csikszentmihályi Mihály. Flow – Az Áramlat: a tökéletes élmény pszichológiája. Budapest. Akadémiai könyvkiadó. 1997). Csikszentmihályi valóban jól ismeri a magyarok természetét, azt a szófogadó magyar alkatot, amelyről maga Bibó István is oly sokat beszélt több mint fél évszázaddal ezelőtt. A magyar, a világ népei közül, és saját balsorsának rendszeres ismételgetésének köszönhetően, talán a legfogékonyabb nép az önámítás, a pozitív illúziók szavainak csábítására. Azt pedig kifejezetten rosszul veszi, ha a nagy nehezen elért jóérzése közepette megzavarják.

Hogy miért nincs saját nyelve a demokratikus ellenzéknek? Míg a Fidesz felismerte azt a kommunikációs forradalmat, amely 1975 után megváltoztatta a világot, a balliberális pártok elsétáltak mellette. A magyar demokratikus ellenzék nem az elkopott nyelvével foglalkozott, nem kommunikációs paradigmaváltással, hanem egészen más dolgokkal töltötte és tölti ma is az idejét. A figyelmetlenségnek több oka is van. Az egyik az, hogy a liberalizmus mindig is inkább az értelem, mint az érzelem nyelvén szeretett beszélni. Alkatilag nem szereti a lelkizést, a szubjektív, érzelmi nyelv használatát. De van itt egy másik oka a liberálisok figyelmetlenségének, amelyet viszonylag egyszerű megnevezni: ezt a titoktartásnak hívják. A varázslók közössége nem szereti, ha az illúzióik titkait kibeszélik a széles nyilvánosság előtt. Az, hogy miért nem tudunk jóformán semmit a Fidesz nyelvéről, az, többek közt, ennek a szakmai titoktartásnak róható fel. Erre a titoktartásra utal a hazai NLP szakma egyik lapja a következő szavakkal: „A ’90-es évekre az NLP annyira kifinomult szintre fejlődött, hogy gyakorlatilag teljesen észrevétlenül lehet alkalmazni. Ekkor kezdték igazán elterjedten használni, s ekkortól kezdték el vezető tudományos körökben következetesen tagadni, hogy az NLP egyáltalán létezik. Természetesen nem tartott sokáig rájönni a kampány- és reklámszakembereknek, hogy az NLP-vel vissza is lehet élni. Tartsuk nyitva a szemünket, s hamarosan észre fogjuk venni: az NLP mennyire része a gyanútlan emberek mindennapjainak.” (2010. június 20.)

Bár itt nincs hely ezt bővebben kifejtenem, szeretném hangsúlyozni, hogy az új kommunikációs technológiákat nem kizárólag átverésre, hanem a közérdek szolgálatára is használhatjuk. (A gyógyításban pl. nagyszerű sikereket lehet velük elérni. Lásd e témában a szakma legtekintélyesebb művelője Shelley E. Taylor, neves amerikai professzor munkáját: S.E.Taylor and J.D. Brown. „Illusion and Well Being” Psychological Bulletin. Vol 103. No 2, 1988 vagy S.E Taylor. Positive Illusions: Self-Deception and the Healthy Mind. Basic Books, 1991.) Egy pisztollyal nem csak életet oltani, hanem menteni is lehet. A Flow-élmény valóban csodálatos érzelmi tapasztalatokkal tudja gazdagítani követőinek életét. Ugyanakkor, azt is tudom, hogy ez az eszköz alkalmatlan a tartós demokrácia működtetésére. Eseti választási győzelmeket el lehet vele érni, párt-szolidaritást létre lehet vele hozni, de fenntartható demokráciát nem lehet vele építeni. A fenntartható demokrácia ugyanis egy olyan rendszer, ahol a vezetők, a polgárok nem kizárólag a saját „igazukat” nyomják, hanem elsősorban, mások „igazának” megértésében, az interaktivitásban, a közös megértésre törekvő diskurzusban érdekeltek, ebben a kontextusban keresik személyes és közösségi örömüket. Cikkemnek nem az a célja, hogy a fent említett technikákat lebecsülje, hanem az, hogy bemutassa szerepüket a Fidesz politikai stratégiájának alakítása, kivitelezésében, bemutassa a veszélyforrásokat, melyek e technikák használata során felmerülnek.

***

A következő részben az érzelmi eszközökkel mozgatott nyelvi manipulációnak azt a 8 titkát mutatja be a Szerző, amelyeket a Fidesz nemcsak tudatosan használ, hanem amellyel tudatosan ködösít is. 

***

Eredeti megjelenés dátuma: 2015.05.17.