Az elmúlt néhány nap során a Magyar Folyó három erkölcsi vízihullát is a partra sodort. Az első a buszsofőr volt, aki mínusz hatban leszállíttatott egy gimnazista lányt a távolságiról, mert csak tízezressel tudott volna fizetni. És bár már kereste az aprót, a buszsofőrnek menetideje volt… A másik a banktiszt(?)viselő, aki a telefonon, kétségbeesetten reklamáló-érdeklődő nyugdíjasnak – mert valamiért országosan késtek pénteken a nyugdíjak –, azt tudta mondani, hogy „azért telefonálni van pénze”. A Miniszterelnök pedig a „sajtótájékoztatóján”, egy újságírói közbevetésre, miszerint elég furcsa, hogy a vidéki média kizárólag kormánypárti szólamokat (értsd hazugságokat) harsog, azt reagálta, hogy „még szép”.

A fenti – kiragadott – példák IszapMagyarország termékei. IszapMagyarország őshonos terület, Ady Endre „ugarnak” nevezte, de sokan megírták már előtte is utána is.
Legutóbb – irodalmi szinten –, Péterfy Gergely, a „Kisördög” című, HVG-ben megjelent írásában.

Nem újdonság.
Az érzéketlen, cinikus, hatalmával visszaélő ember – erkölcsi vízihulla –, nyilván minden ország folyójában fellelhető, tehát nem speciális, magyar jelenségről van szó. Ami inkább egyedi, hazai, hogy ez a mentalitás termelte ki a mostani, várból szemlélődő, urasági, múltra kacsintó vircsaftot, mondják fejétől bűzlik a vízihulla.
Szerintem ez fordítva van.
Százötven év kitartó mellébeszélése, nem szembenézése megkoronáztatott. Immár harmadjára is.
Mert ennyi a magyar iszapigazság.
Az, hogy mindebből mi következik erre az évre, az utcai vonulásokra, a „megáll az ország”-ra, a kénytelenségből összetoborzódott ellenzéki összefogásra, csak találgatni lehet.
De  nem érdemes.
Amit érdemes és fontos: az a civil kurázsi. Hogy egy utas (vagy több) tán szólna a sofőrnek, hogy mégis hogy képzeli ezt, hogy egy szomszéd kolléga a bankban (miután fölsegíti a földről) megkérdi; hogy „te, mondd, az anyukádnak is ezt mondanád?

A Miniszterelnöki Kabinetiroda pr-felvétele

A Várból menzázó Lenézőre nincs tippem.
Csak annyi, amit a többiek kapcsán írtam: a szolidaritás tán segíthet, hogy mégsem süllyedünk el – mint eddig mindahányszor – IszapMagyarország lápvidékén gyalogolva, valami emberibb, élhetőbb haza felé menetelőben.