A 75 ÉVES SZUPERHŐS

Kevés ember van manapság, akinek egy piros S betűről és köpenyről, ne egy valaki jusson eszébe: Superman. A világ talán legikonikusabb szuperhőse idén nyáron ünnepli 75. születésnapját.

 

A világ legelső, képregényben megjelent szuperhőse, két barát Jerry Siegel és Joe Shuster tollából született meg, azonban nem kevés változáson kellett átesnie ahhoz, hogy az általunk ma is ismert hős tekintsen vissza ránk a képregények oldalairól vagy éppen a filmvászonról.

A szinte legendává vált történet szerint, a még csecsemőkorú Supermant, születési nevén Kal-El, a pusztulás előtt álló Krypton nevű bolygóról apja Jor-El a földre küldi, ahol a Kent házaspár fogadja örökbe és Clark néven nevelik fel. A napunk energiája adta képességekkel válik az acélemberré, a föld, az emberek és az igazság védelmezőjévé.

Legelső verziója egy kopasz, telepatikus képességekkel rendelkező szuper gonosz volt, akit a „Reign of Super-Man” című regényben ismerhetett meg a világ. Nem sokkal később sikertelensége miatt átdolgozták a karaktert, hősiesebb személyiségjegyekkel és emberfeletti tulajdonságokkal ruházták fel. Gyorsabb a kilőtt golyónál, erősebb egy gőzmozdonynál, egy apró szökkenésekkel hatalmas épületekre ugrik fel, később pedig a hő látás és jeges lehelet mellett a repülni tudás is szerepelt képességeinek végeláthatatlan listáján.

A ma már jól ismert alakját 1934-ben nyerte el, feladata a föld védelme lett. Emellett megkapta a feledhetetlen öltözetét, a vörös köpenyt, a kék kezeslábast, az ikonikus „S” betűt és végül a nadrágon kívül hordott fehérneműt, ami későbbiekben más szuperhősök jellegzetességévé is vált. Arra azonban, hogy a képregény az újságos standokra kerüljön, még négy évet kellett várni.

A Superman képregények kiadása igen nagy harcnak bizonyult a két barát számára, azonban kitartásuk eredményeképpen, a tervezett újságokban megjelenő pár képkockás képregénycsíkok (pl.: Garfield) helyett, 1938 júniusától kezdve önálló képregény formájában jelent meg, a Detective Comics (DC Comics) által kiadott, Action Comics #1 kötetében.

A második világháború ideje alatt, az amerikai hadsereg, mint megannyi szuperhőst, ezt a figurát is propagandaként alkalmazta, ekkor vált igazán a karakter az igazság és szabadság mintaképévé.

Az évtizedek során számos Hollywood-i produkció is készült a karakterről. Találkozhattunk vele a televízió képernyőin, rajzfilmek, majd sorozatok formájában, később az egész estés mozifilmek világába is belekóstolhatott.

Ezek közül évtizedeken át a legnépszerűbb, az 1978-as évben, Mario Puzo – a „Keresztapa” írójának –, forgatókönyve alapján készült, Superman: a mozifilm volt, Marlon Brando, Gene Hackman és az 1995-ben lovasbalesetet szenvedett Christopher Reeve főszereplésével.

A legnagyobb születésnapi ajándékot idén kapta a karakter, hiszen a legújabb filmes inkarnációja jelenleg is a mozi-ranglisták tetején helyezkedik el és több, mint 400 millió dolláros nemzetközi bevételt tudhat magáénak. A hatalmas kritikai és rajongói sikernek örvendő, Az acélember című film hivatott tovább mesélni Superman történetét a következő generációk számára, főszerepben Henry Cavillel.

Superman a mai napig a világ egyik legkedveltebb szuperhősének mondható, akinek „létezése” nem csak az amerikai szuperhősök karakterisztikáját és műfaját, hanem sokezer rajongó értékrendjét példaképként is meghatározta.

Author: Nagy Richárd

rich.nagy.22@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?