Archive for: Wesley János Lelkészképző Főiskola

HARMINC EZÜST

Nem tudom magam túltenni a Pozsonyi Piknik (PP) körül zajló eseményeken. Eltelt pár nap, már mindenki másról beszél, de nekem még mindig sajog ott valami legbelül: elárultak bennünket! Előzmények: Bayer Zsoltot a közismerten fasiszta érzelmű újságírót lovagkereszttel tüntette ki a kormány 2016. augusztus 20-án. Erre több mint száz korábban kitüntetett művész és értelmiségi adta vissza […]

Tovább »

 
 

TÁRGYALNI: TÖRVÉNYI KÖTELESSÉG

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának, Egyházi, Nemzetiségi és Civil kapcsolatokért Felelős Államtitkársága 2014. szeptember 11-én, 11.30-kor az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül közleményt adott ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága jogerős döntéséről. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) örömmel üdvözli a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának áprilisban hozott, és 2014. szeptember 8-án jogerőre emelkedett döntését, mellyel kötelezi a […]

Tovább »

 
 

KAMENYEC-PODOLSZKIJ

A Szovjetunió elleni háborúba bekapcsolódó Magyarország jelentős kormánytényezői az első adódó lehetőségét kihasználták annak, hogy az ukrajnai régió honvédségünk által felügyelt területeire tömegesen telepítsenek ki Magyarországon élő zsidókat. A hivatalos magyarázat szerint az érintettek olyan külhonosok voltak, akik kitoloncolására ezt megelőzően nem volt lehetőség. Eltekintve attól, hogy ilyen intézkedés az adott körülmények között egy mégoly […]

Tovább »

 
 

KŐRÖSMEZŐ – KAMENYEC-PODOLSZKIJ KONFERENCIA

A Soá magyarországi prelúdiuma, az 1941-es deportálás 70. évfordulója alkalmával a Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) Theológus és Lelkész Szak és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Egyháza képviselőinek a részvételével 2011. augusztus végén zarándokutat szerveztünk, amelynek keretében felkerestük az áldozatok kálváriájának legemlékezetesebb ukrajnai helyszíneit. Utunk során – a városi megemlékezésekhez kapcsolódóan – emlékező és gyászistentiszteleti alkalmat […]

Tovább »