Három éve a Szabadság téri református egyházközség tartott megemlékező istentiszteletet Horthy Miklós halálának 58. évfordulója alkalmából.  Most az a szándék merült fel, hogy január 27-én Horthy Miklósra megemlékező szentmisét mondjanak, éppen azon nap évfordulóján, amikor az auschwitzi haláltábor felszabadult.  Még ha ezúttal ez nem történt is meg, már az előkészület is elítélendő.  Ezúttal nem kényszerülünk tüntetésre, és meg is bocsátunk, ha a szervezők jobb belátásra tértek, de nem felejthetünk. dr. DEÁK DÁNIEL, a Corvinus Egyetem professzorának írása.

2017. július 6. Deák Dániel - Corvinus egyetem - Fotó: Vajda József

2017. július 6. Deák Dániel – Corvinus egyetem – Fotó: Vajda József

A kereszténység nevében kell megkövetnünk nem-keresztény embertársainkat, akiket magukat kereszténynek mondó emberek megaláztak és megszomorítottak.  A bűn nem más, mint elkülönülés: egyik ember elválasztódik a másiktól, és mindkettő az Istentől.  Aki a bűn rabja, nem lehet szabad, és nem lehet polgártársunk!

Keresztény értékekkel nem kell kérkedni.  Az Istenben való részesülés a keresztények számára nem az önmegismerés, hanem a szolidaritás révén lehetséges.  A korai keresztények nyugtalanságot és felfordulást hoztak magukkal egy városba, amint megérkeztek, ma viszont alig lehet az egyházak hangját hallani ott, ahol baj van.  Az Isten ítélete azonban rajta van egyházainkon!

A Biblia tanítása világos.  Emberiességet, sőt irgalmat parancsol: „A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén.  … Ha sanyargatjátok őket, hozzám kiáltanak.  Én meghallgatom kiáltásukat“ (Kivonulás könyve, 22, 20-22); „Ha teljesítitek a királyi törvényt az Írás szerint: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat« , jól teszitek.  De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, s a törvény ítél el titeket, mert megszegtétek azt.“ (Jakab, 2, 8-9).

Az a világkép, amely háborgó tengert láttat, és azon a népek harcát, hamis és békétlenséget szít.  Katolikus főpásztorunk 1956-os rádióbeszédében azt találta mondani, hogy a magyaron kívül „egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna”.  Hol van ez megírva a Szentírásban?

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében is keresztény-nemzeti közösség mesterséges kialakítására törekednek.  Az ilyen közösség tagjait néptársaknak hívják (Volksgenossen), ahogy ez a nemzetiszocialista Németországban volt szokásban.  Vajon mi lesz abból az embertársunkból, aki „balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek“ (Radnóti Miklós)?

Magyarországon ma veszélyes időket élünk.  Ami felsejlik előttünk, nem diktatúra, de már nem is szolid polgári demokrácia.  Eléggé el nem ítélhető módon a társadalmi béke megbontására irányuló törekvéseket maga a kormányzat szervezi.

Egyre szaporodó sértések és sérelmek közepette, hírek és álhírek özönében Magyarországon ma általános az elbizonytalanodás.  Ebből fakad az, hogy a konfliktusok feloldása és elsimítása helyett az elfojtás uralkodik el, amiből viszont irracionális képzetek erednek.  Egyre több polgártársunk hajlamos e folyamatban bűnbakképzésre, és válik áldozatává összeesküvés-elméleteknek.

Innét már csak egy lépés a megbélyegzés és előítéletesség.  Rokon- és ellenszenv már nem az érdemekhez igazodik, hanem ahhoz, hogy ki melyik csoporthoz sorolható be, az ellenfélből ellenség lesz, és a „mi“-tudat kirekesztővé válik.  Mindezek következtében egyre gyakrabban bukkan fel az erőszak és az azzal való fenyegetés.

Az erőszakkultusz nem csupán egyes emberek jó- vagy rosszakaratának tudható be, hanem a túlhatalomnak, ami mindent és mindenkit megront.  Az államilag szervezett gyűlölködéssel szemben fellépve mégis Goethe után kell mondanunk: “Mehr Licht!” Több fényt!