Köztudott rólam kamaszkorom óta, hogy kiállok másokért és magamért is, hogyha kell akár áldozatot vállalva is! KÁTAI ISTVÁN  színész írása. 

Tizennégy éves voltam, amikor szeretett otthonomban Erdélyben, a Nicolae Ceaușescu – rezsim ellen felháborodott nemzetiségi magyarokkal együtt egy olyan mindent elsöprő forradalmat csináltunk, amely térdre kényszerítette azt a diktatórikus rendszert, amely korábban nagy erővel és hatalommal bírt! Akkor 1989-ben, Sepsiszentgyörgyön a szülővárosomban, a sok megalázást elszenvedett ember közt, a katonák fegyvereivel szembenézve, egy életre belém égett: érdemes összefogni az igazságért, a jó ügyért!

Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos Asszony Budapesti Operettszínház (Dorozsmai) R. Bhöm György

Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos Asszony Budapesti Operettszínház (Dorozsmai) R. Bhöm György

Azóta is, ha tudomásomra jut, mindig felemelem a hangom az alapvető emberi jogokért, mert lényegesnek tartom, ha már felmerül a kérdés, hogy az érintett, vagy érintettek nem maradhatnak magukra személyes küzdelmükben, azért is, mert ez egy közösségben, szélesebb körben is mindenkire kihathat. Ezért kell hangosan képviselnem -, a társaimat is erre kérve, ha hatalmi visszaélés, vagy jogsértés merül fel a civil környezetünkben, vagy egy-egy színészkollégánkkal kapcsolatban, mert akkor együtt kell fellépnünk a védelmében!

Akik ismernek, vagy követték a színészpályámat tudják, hogy hiába fetreng az ország morális válságban, a szórakoztató ipar, vagy a színésztársadalom -, mindig megpróbáltam tiszta maradni. Néha nehéz volt szót emelni a felmerülő anomáliák ellen egy-egy társulatban a vezetéssel, főleg akkor, amikor tudtam, hogy árthat a pályafutásomnak. Ennek ellenére vállaltam a konfrontációt a hallgatás helyett, mert ezt tartottam helyesnek.

Az elmúlt napokban a Kerényi Miklós Gábor (Kero) ügy kapcsán sok barátom és színészkolléga keresett meg telefonon, üzenetben, vagy személyesen: a bátrabbak nyíltan, a facebook – üzenőfalamon, hogy őszintén aggódnak értem, és a jövőbeli karrieremért, amit szívből köszönök nekik, de ne foglalkozzak Kerényivel, hanem kezeljem közösségi ügyként a hatalmi visszaéléseiről kipattant botrányokat, mert megbánhatom, később akár vissza is üthet a történet a pályafutásomat illetően. Pedig elmondanám, hogy én is dolgoztam a szadista-agresszor rendezővel az Operett színházban.

De én megúsztam, nem úgy, mint mások, mert mindig mertem nemet mondani! Viszont sokkolt a légkör, ami az operettben uralkodott. Kirúgásomat két órás megalázó anyádpicsázó monológ előzte meg, – még mindig bennem van!

Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos Asszony Budapesti Operettszínház (Dorozsmai) R. Bhöm György

Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos Asszony Budapesti Operettszínház (Dorozsmai) R. Bhöm György

Akik nyilatkozataikban, a közösségi hálón azt állították, hogy soha nem láttak, nem hallottak és nem találtak semmi sértőt  Kero rendező úr viselkedésében a színházon belül, bátran állítom, hogy cinkostársként nem mondanak igazat, ami mögött vagy egzisztenciaféltés van, vagy áldozatként a szégyen miatt hallgatnak.

És végül azokról, akik csendben tűrtek és soha nem szóltak semmiért:  meg kell érteniük, hogy az Operett színházban jelenleg uralkodó viszonyok, amelyeket Kero tart fent és amelyek az alávetettségen és elnyomáson, megosztottságon, de főleg félelmen alapulnak, többé nem tarthatóak. Nem csak az említett színházban: ebben a formában sehol sem!

Az egyre bátrabb véleménynyilvánítás -, a #metoo kampány -, a közösségi oldalakon és a médiában tovább zajlik, emiatt borítékolható, hogy ez valamikor a totális összeomlást fogja eredményezni minden színházban és közintézményben, ahol a terror uralkodik.

Aki nem veszi észre, hogy a jelenlegi Operett színház-vezetés például Kerényi bukását a saját hatalmi érdekei mentén igyekszik kihasználni, az alapvető tévedésben van, és előbb-utóbb szembesülni is fog ezzel!

Aki nem jön rá, hogy felelős a saját -és a színház további sorsáért, az ott dolgozó közösségért, az azt akadályozza, hogy az igazi változás megtörténjen!

KÁTAI ISTVÁN

*
Kátai István saját “#metoo” története a linkre kattintva elolvasható.

Kátai István “Válaszlevél” című írása  a PR Heraldon

 

*

(szerkesztő: Láng Judit)

Frissítés!
Kerényi Miklós Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában reagált az eddig ellene elhangzott vádakra. Műsorvezető: Rónai Egon (2017. november 13.) A linkre kattintva megtekinthető. 

*

Kátai Istvánnak a színészet mellett van egy másik hívatása is: kreatív séf