Ki tudja miért, de bezártak minket. A térbe és az időbe egyaránt. Szabadnak gondoljuk magunkat, hiszen elvileg oda és akkor megyünk, amikor csak kedvünk tartja. De ez csak a látszat. Valójában mindannyiunkat körülvesz egy láthatatlan – vagy épp látható – kerítés, fal, és az időnk sem végtelen. Mégis, sokszor úgy élünk, mintha annyira ráérnénk. És éppen ezekben a „ráérős” pillanatainkban megy el mellettünk az élet.

Fotó: hometalk.com

Fotó: hometalk.com

Telnek a másodpercek. Egy magányos lélek kinéz az ablakon – már egy órája is, hogy besötétedett. Megint elment egy nap. Az utóbbi időszakban nem jut egyről a kettőre, nem halad a dolgaival. Csak a napi rutin működik, úgymond „hozza a kötelezőt”. Így van ez már néhány hete, talán hónapja is. Nem találja a helyét.

Aggódik a holnap miatt. Kinek van kedve hétfőn reggel bemenni dolgozni?! – gondolja. Megint elhatározza, majd korábban kel, hogy ne csak úgy „beessen”. De előre fél tőle, hogy a hajnali lustaság erősebb lesz. Igaza is lesz, kapkod, idegeskedik, jöjjön már a lift, jöjjön már a metró, miért vannak ilyen sokan és a többi. Még az újsághoz sincsen kedve.

De nincs ezzel egyedül – körbenéz a szerelvényen, az utasok csaknem fele a telefonját babrálja, a másik fele csak néz bambán maga elé. Elvétve újságot vagy könyvet olvasnak. Zakatol a metró, ingázik, mint minden nap, a nap 19 órájában. Viszi az embereket, az embereket, akik azt hiszik, van idejük.

Majd holnap – hallatszik egy telefonbeszélgetésből. Ma későn végzek, ezért nem lesz jó… Nem lehetne a jövő héten? Nehéz beosztani az időnket: a legtöbb ember legfőbb gondja, hogy egy nap csak 24 órából áll. De furcsamód rendszerint éppen azokra a dolgokra nincs időnk, amik a legfontosabbak számunkra. Priorizálunk, de a fontossági sorrend valahogy nem stimmel. Úgyis ott van még a jövő hét is.

Aztán egyszer csak jön a felismerés. Jé, már december van. Milyen gyorsan megy az idő… De ezen viszonylag hamar túlteszi magát. Elfogadja… Igen, az idő telik a saját maga ütemében, amelyre úgysincs semmi hatása. Pedig feltehetné a kérdést, mennyire volt tartalmas az utóbbi időszak. Találkozott a családjával? A barátaival? Elutazott-e oda, ahová már régóta tervezi, vagy még mindig halasztja a dolgot? Ugye, hogy ugye. De nem baj, van még idő bőven.

És akkor jön egy telefon. Vége.

Tévedett. Nincs több idő…