Horváth Gyula roma költő „Háború” című verseskötete a könyvhétre jelenik meg a Syllabux könyvkiadó gondozásában. 

Horváth Gyula költő - fotó Molnár István Gábor

Horváth Gyula költő – fotó Molnár István Gábor

Horváth Gyula  1960-ban született a Borsod megyei Alsóvadászon, egy cigánytelepen. Tízévesen kezdte az általános iskolát, de a késői kezdés után magával ragadta a tudásvágy, majd gimnáziumba iratkozott. A miskolci cigányközösségből nőtt ki, és nemzedéke meghatározó tagja lett roma értelmiségiként. Tizenhat évesen publikált először az Észak-Magyarország című megyei napilapban, később rendszeresen jelentek meg művei az Élet és Irodalom és a Vigília hasábjain, valamint az akkori lapok irodalmi rovataiban. Az 1991-ben megjelent “Megfagyott ország” című kötete hozta meg számára az országos elismerést. Második kötetét, a Szégyen gyalázatot 1993-ban adták ki. Az árvaság anatómiája (1995) című kötet az első kettőben megjelent versekből tett közzé válogatást, kiegészítve friss költeményekkel.  2002-ben Kínok félideje címmel jelentkezett új kötettel.

A most megjelenő “Háború” válogatást nyújt a régebbi versek legjavából, valamint új költeményeket is tartalmaz.

A költőt támogatja a Szociális Csomagküldő Mozgalom. (szocsoma) A képen a költő a civil szervezet vezetőjével, Kiss Anikóval látható.

A költőt támogatja a Szociális Csomagküldő Mozgalom. (szocsoma) A képen a költő a civil szervezet vezetőjével, Kiss Anikóval látható.

“Térdig érő zokogásban megyek hozzád
a beteg ég alatt,
fekete könnyeit pergeti mellettem a bodza,
hallod-e Drága?
hallod-e?
Ily szavak közt
élőnek nem lehet megnyugvása,
csak a sírja mélyül,
csak a sírja lesz megásva,
hallod-e Drága?
hallod-e?
Hát ne sírj olyan sokat,
hajadból fésüld ki
a férgeket, a rovarokat,
mert hozzád mélyülök nemsokára,
szép halottak szép leánya,
Horváth Gyuszinak Babája,
katicabogárkája.”

Horváth Gyula költő facebook-oldala a linkre kattintva megtekinthető

*

Portré a költőről:

 A Könyvhéten a 124-es pavilonban lesz Horváth Gyula kiadójának sátra, a  Syllabux.(Vörösmarty tér, a Gerbeaudnál.) Az érdeklődők itt meg tudják vásárolni a könyvet, ezt lehet személyesen is a kiadó címén, (Syllabux, 1072. Budapest, Rákóczi út 10.) vagy pedig a neten: http://syllabux.hu/books/haboru?id=226
(A kiadó a kereskedelmi felárat is, a már nagyon beteg roma költőnek utalja.)

*

Egy barátja írja a költő jelenlegi állapotáról:
“Tegnap meglátogattam Horváth Gyula költőt, aki januárban agyvérzést kapott. Az előtérben zuhogott az eső a fejünkre (a mennyezeten keresztül) nevettünk is, hogy bár elvileg nincs fürdőszoba, és víz sincs bevezetve, de zuhanyozni nyugodtan lehet, menjen csak valaki ki meztelenül az előtérbe. (Most esős idők voltak, azért van ez.) És eleve csak bokáig érő vízben lehet átgázolni az előtérben, ez olyan szinte, mint egy rituális lábmosás. Gyertyák világítottak, miközben a sötét barlangban bokáig vízben gázolva haladtam. Nem mindennapi élmények ezek. De hát hol is lakna egy igazi magyar költő, ha nem ilyen helyen.
Bent azzal fogadtak, hogy múlt éjjel nem aludtak, mert Gyulának fájt a lába, de azért elég vidámak voltak, hogy megláttak. Gyula lánya a két kisgyerekével ott aludtak náluk, mert hazajöttek Angliából, és a házukat addigra  szétbontották a környékbeliek. Gyuláék is nagyon örültek nekem. A felesége mondta, hogy már háromszor akarták Gyulát börtönbe vinni, mert a szabálysértéseit nem tudta befizetni. De az uram, nem tud járni! Az nem számít, mondta a rendőr -, féllábú embert is bevittünk már. De aztán mégse vitték be. Azért van Gyulának szabálysértése, mert a zsarnai piacra járt árulni taligával, és csak a síneken tudott átkelni, a felüljárón nem. Sokan átmentek, de mindig csak őt büntették meg. Beszélgettünk a megjelenő kötetéről, és arról is, hogy az agyvérzése után most már végre befeküdne rehabilitációra, mert eddig nem akart. A felesége ápolta türelmesen. A lánya nem hozott haza semmi pénzt Angliából. Úgyhogy nem volt a gyerekeknek gyógyszerre, mert fájt a torkuk. Algoflex volt nálam, azt odaadtam.”
(Pém Mihályné)

Pém Mihályné: A támogatást Gyula kedves segítőinek Pém Mihályné és férje számlájára tudják utalni, mert a költő számláján inkasszó van.
Pém Mihály OTP BANK 11773346-09357251
Közleményrovat: Horváth Gyula költő támogatására.