“MIND BELE FOGTOK HALNI!”
Komjáti Natália írása

Történt egyszer, mikoron a Szűz éppen letekintett a reábízott országra, úgy találta a férfiak csupa olyan dolgokkal foglalkoznak, amivel nem kéne.

Szinte kivétel nélkül mindegyik iszonyatosan erősnek és okosnak érezte magát és voltak, akik még ennél is jobban. Akik még ennél is jobban, azok semmiképp nem kívántak megférni a bőrükben és igen nagyon hitték, örökölt joguk van a hazára, (már maga a szó is, hogy haza az övék volt) s így azt nem megszerezni, rögvest érvényesíteni kívánták. Erősen szerettek volna megverekedni az ellennel, s ha ilyen éppen nem akadt kerestek maguknak. Aki keres, az talál – tartja a mondás, volt dolguk bőven. Mivel ilyenformán alakult a helyzet, a rend őrei sem tétlenkedhettek, hát rendfenntartottak, vertek és megverettek, oszlattak és felfejlődtek. Néha előfordult, hogy zavar támadt az ügymenetben. Így eshetett, mert a békés tüntetők érdekes kirándulást tettek a nyílt napot tartó Magyar Televízió háza táján, birtokoltak vízágyút, és még a tankvezetést is kipróbálhatták.

Amúgy rendben mentek a dolgok, a bankrablók rabolták a bankokat a prostitúcióra kényszerülő lányok, pedig a testüket árulták úton- útfélen. A kenyérkeresők továbbrais csak erősen keresték a kenyeret, az pedig nem lett újra 3, 60, igaz a 360- t sem érte el. Na, nem kell már sokáig várni. Bizony, minden úgy zajlott, ahogy azt megszoktuk már ezer éve.

A Parlamentben ezenközben is tevékenyen zajlottak a hétköznapok. Mint minden esetben, mikor új rezsim lett, az országépítő kirakót jól megkeverték és egy bonyolult, sajátos minta szerint kezdték el összeállítani. Ebben a szokásukban az sem zavarta meg őket, ha egymás után kétszer ugyanaz a tömörülés nyert a választáson. Újra összekeverés, majd kirakás. Azon választópolgárok, akiknek éppen nem kedvezett a szerencse, végigszorongták az aktuális négy évet, és elhűlve figyelték az önfeledt kirakózást. Képviselőik sem lopták a napot, ahol csak lehetett zavarták az éppen játékban lévők örömét.

Míg a Tisztelt házban az urak kivonultak-bevonultak, tiltakoztak, kordont állítottak és bontottak, a ház előtti téren is felsorakoztak egynéhányan, és ők is ugyanazzal szerettek volna játszani. Bár az összes csapat zászlajára a haza javát tűzte, valahogy mégsem tudtak megegyezni.

Egyszóval semmi hasznos nem történt már jó ideje, de ez fel sem tűnt a honatyáknak, mert mikor hazatértek asszonyaik meleg étellel és öleléssel várták őket, kisdedeik a szőnyegen játszódtak, a nagyobbacskák igen jól tanultak, s a magániskolákban nyoma sem látszódott a szegénységnek, vagy a szegregációnak. Az apaszomorító kamaszokról most ne ejtsünk szót, mert ha a férfiember némi ordítozás után, elegánsan elemelte a tekintetét a kis lázadóról, megpihentethette azt együttérző és őt mindenekfelett megbecsülő asszonyán, s ha minden klappolt aznap este, (ehhez azért még náluk is sok minden kell), nem maradt el az éjszakai hancúrozás sem, kinek-kinek az ő ízlése szerint.

Kedves honfitársaim, úgy tűnik, igen-igen belebonyolódtam itt a köz ügyeibe, és szemem elől tévesztettem közben a vezérlőcsillagom, úgyhogy kezdjük előröl az egészet.  Tehát, úgy történt az, hogy Szűz Mária mikor éppen letekintett a földre úgy látta, hogy a férfiak eléggé összekeverték a dolgokat, és hiába nézett jobbra is, balra is, nem talált egyetlen országot sem a földgolyón ahol rendbe mentek volna a dolgok. Szaladt is rögtön a Jóistenhez, de az annyira el volt foglalva a nők könnyeinek a számlálásával, hogy jelezte nem ér rá, később, majd ha kevesebb lesz a munka, akkor beszélhetnek. Boldogasszony Mária az elutasításon igencsak megszomorodva, ejtett pár könnyet, s látva, hogy a Jóisten ezeket is szépen feljegyezte, elindult, hogy saját kezébe vegye az ügyet.

Ezidőtájt, az Úr 2007. esztendejének egy szép, későtavaszi reggelén, pontosan május 8-án 6 óra 35 perckor, mikor csak úgy harsogott a vegetáció, pattogtak a bimbók, burjánoztak az indák és kacsok, és a fák annyira telve voltak már zöld levelekkel, hogy majd szétvetették magukat az örömtől, dr. Halászné dr. Kiss Kató hatalmas pofont kapott a férjétől. Estében lerántotta a szépen terített asztalt, a teáskannát, a csészéket. Potyogtak a házilag sütött kiflik, a barackjamtartó metszett üvegedény. Az asszony még hosszan feküdt a kőpadlón, hajában néhány szál új hagymával. Fektében láthatta, ahogy a férje elcsúszott egy darab friss, sárga vajon, amit az később, eszelős igyekezettel próbált levakarni a nadrágja ülepéről.

Ezen-közben a falut átszelő főutca egyik végén, kisebbnek látszó bonyodalom támadt. Zalán Péterné Erzsébet, akit a településen lakó, templomjáró, idősebb asszonyok is csak istenes Böskeként emlegettek, keresztbefeküdt az úton. Úgy tűnt, semmilyen kérés őt onnan el nem mozdítja. Néhány elszántabb ember próbálta arrébb vinni, de mintha oda lett volna ragasztva a földhöz, kitartóan hevert tovább a munkába induló traktorok és személyautók előtt. Arra nyilván senki sem vetemedett, hogy átmenjen rajta, de az később sem vált érthetővé, miért is nem kerülték ki az ellentétes irányú sávban.

– Befelé sír – jegyezte meg egy fiatalabb nő a hátsó sorból, és hogy-hogynem, már mindenki számára láthatóvá vált, hogy az asszony orra piros és keskeny háta remeg a felindultságtól, de könny, nem csorgott az arcán. Talán tényleg befele folyt, mert parányi ádámcsutkája ütemesen mozgott le és fel a nyeldekléstől. Ugyan senki nem kérdezte mi baja, és úgy tűnt ő sem kíván erről beszélni, mégis mindenki várakozással szemlélte. Amúgyis kicsit ráérősebben alakultak a dolgok ettől kezdve, és a nap is ígéretesen kisütött. – Még akármi lehet ebből – vélték az emberek, de lassan mindenki hazaindult, hogy másodjára, most már alaposan bereggelizzenek.

A faluban két kisbolt volt, egyik a falu felső végén, a másik a közepén. Gyalog, kényelmesen, 10 perc alatt lehetett bejárni ezt az utat. Engler néni éppen a közepi boltból tartott a faluvégi felé, amikor valami fényességet pillantott meg ott, ahol Böske testét sejtette, a másik boltban hallottak alapján. Sajnálta is, hogy mire odaért, a fényesség is, az asszony is eltűnt.

Erzsike, miután az emberek már mindegy szálig elszivárogtak mellőle, hanyattfordult, csakúgy mintha strandolna, és megkínzott arcát odakínálta a napsugárnak. Kitárt karjaival olyan volt, mint egy rögtönzött útjelző, iránymutatása alapján, mind a két irányba ellehetett indulni, attól függően persze, hova akarunk kilyukadni. Mivel tudni vélte, itt senki sehova nem akar kilyukadni, idővel elunta az útjelzést és minden figyelmét az egyre melegebben izzó napkorongnak szentelte. Az meg, mintha megérezte volna kitüntetett helyzetét kicsit közelebb húzódott hozzá. Azután még egy kicsit.  –Szűzanyám!- ebben a formában hagyta el a sikoly, a földön fekvő ajkát, és csakugyan. Amikor úgy tűnt a nap rá fog borulni a falura, benne Erzsikére, egy finom alak vált ki a ragyogásból, égboltkék köntösben, melynek ujja és nyakköre tele volt hintve ötágú ezüst csillagokkal, s ezek fénye megszégyeníteni látszott a napot, tündöklésük mégsem bántotta a rácsodálkozó szemeit. – Igen különleges, drága anyag lehet -gondolta az asszony, aki értett valamit a szabás-varráshoz. Míg Erzsike a helyzetnek nem épp megfelelően, anyagismereti emlékeibe tallózott, a Szűz elsimította arcából, oldalt leomló aranybarna fürtjeit és könnyű fátyla segítségével kontyot rögtönzött megejtően szép fejére. – Erzsébet- szólította meg a porban fetrengőt- térjen észre, a világ a pusztulás felé halad, maga meg itt játszadozik. Keljen fel szépen, tegye rendbe magát és figyeljen. Az Úr nagyon elfoglalt, a fiam meg már nagy, és gyakorta nincs otthon, így magamnak kell utána járom ennek az ügynek, de láthatja, meg van kötve a kezem – mutatta, és Erzsike látta már, mintha vékony, fényből sodort fonál tekeregne Mária csuklóján. – De maga szabad! – kiáltott fel a Szűzanya hirtelen, és cseppnyi neheztelés jelent meg a tekintetében, ami ahogy jött, úgy el is tűnt, helyét átadva a végtelen türelemnek és szeretetnek. A megrémült Erzsikét sietve felsegítette a földről, leporolta a ruháját, és sebtibe kerített valami ülőalkalmatosságot, amire szinte lenyomta az asszonyt. – Szűzanyám!- bocsátkozott szóismétlésbe a szelíden üldögélő. – Erzsébet- válaszolt a megszólított- nem érünk rá szólongatni egymást, térjünk vissza a „szabad akarat” kérdésére. Nézze mennyi mindent tudok csinálni – mondta, és megemelte alabástromszín kezét. A mozdulat nyomán rózsabokrok törték át az aszfaltot, lugast formázva védőn a beszélgetők köré, hihetetlen balzsamos illattal árasztva el a környéket. – És még ezt is, – emelte meg kezét újra az Egek királynője, erre pedig csodák csodája, egy finom fehér batiszttal letakart asztalka jelent meg, rajta áttört, ezüstből készült tállal, mely a világ minden rendű-rangú gyümölcsével volt telerakva, színek és illatok gazdag választékával ajándékozva meg a szemlélődőt. Erzsike tétován a tál felé nyúlt. – Fogyasszon csak bátran! – bíztatta Mária, miközben elégedett mosoly játszadozott bájos ajkain. Maga is lecsippentett egy szem kardinál szőlőt, amit hirtelen elszomorodva visszaejtett a tálba. – Mindezt tudom, és még mennyi mást, de – és itt megemelte a hangját – nem tudok segíteni az embereknek. Nem lehet. Az akaratuk ellenében nem tehetem. – Ekkor behunyta szemét, és könnyei súlyos gyöngyökként gurultak alá rozmaring arcán. Erzsike a segíteni vágyástól hajtva, izgatottan felpattant, könyökével lesodorva az asztalról a gyümölcsöket, amelyek beborították az aszfaltot immár beterítő, játszi pelyhes, zöld füvet. – De Ön, Erzsébet, Ön szabad!- kiáltotta a Boldogságos, és tekintete ismét felragyogott. – Az Úristen az embereknek adományozta a szabad döntés jogát. Ön Erzsike, valójában azt tesz, amit akar! – Úgy tűnt egyenlőre itt befejezte a mondandóját, és sóváran figyelte mihez kezd az asszony, ezzel a hatalmas adománnyal, amelynek így most a tudatába jutott. – Hát – mondta Zalán Péterné, miközben vadul kutatott az emlékezetében, és megpróbálta felidézni mikor is határozott valamiben a szabad akaratából de képtelennek tűnt számára, hogy bármit tett volna így, az egy kivételével, amikor ma kifeküdt ide, az út közepére. Míg ezen töprengett kezeit tördelve, arra jutott, végül az útra sem szabad akaratából feküdt, hanem az okból, hogy férje Zalán Péter,  tettleg kizavarta őt közös házukból, meghagyva neki,  soha, de soha ebben a büdös életben, át ne lépje a küszöböt, avval a szenteskedő ábrázatával. Elkeseredett tehetetlenségből feküdt ő az útra, bár, igaz, ami igaz, fekhetett volna máshova is. – Péter beszorult a fészerbe- válaszolt a Szűz, az asszony ki nem mondott gondolataira. – Egyhamar nem fog előkerülni. Rengeteg ideje van Erzsike, és most jöjjön, elmondom, miben tudna segíteni, ha van kedve – karolt bele az asszonyba, aki hirtelen felszabadultságában egy aranyfényű tearózsát tűzött megkopott kontyába. Így léptek ki ők ketten a lugasból összekarolva, csendben beszélgetve, néha felkacagva.

Nem sok idő múlva, Erzsike, apró lépteivel, sietősen elindult a dombra vezető úton. Hajtotta az elhivatottság, hite szinte átrepítette a lakó-pihenő övezet nyugalmát védő fekvőrendőrökön. Néha azt érezte, pár centivel a föld felett lebegve halad célja felé. Arra, hogy ez valóban így esett, Jánoska, a településen lakó néma fiú lehetett volna a tanú, aki a jelenést követően megszólalt, de mivel csak erről tudott beszélni, falubeliek közti megítélésén egy cseppet sem javított.

A dombon lévő házakban, legalábbis az ófalu szemszögéből nézve, azok éltek, akik földi életükben már mindent elértek, a beérkezettek. Így fennmaradó idejüket lelkük tökéletesítésére, ezután pedig feleslegessé váló vagyonukat, szerencsétlenebb sorsú embertársaik megsegítésére használhatták volna. Persze Erzsikének erről is megvolt a saját véleménye, kicsit kifordítva az „amint fent, úgy lent” ősi törvényét, miként lent, úgy fent-re alakította, gyakorlati értelemben úgy vélte, ott a dombtetőn is megvan mindenkinek a saját baja, és ha külsőségeiben jelentősen is, lényegében semmiben sem különbözött az élet, lent és fent. Mert ugye rögtön itt van elsőként a pénz. Ez a fentieknek is elég gondot okozott, még ha nagyságrendekkel másképp is, mint lent. Azután ott voltak a nők és férfiak közti ellentétek, no meg a gyerekek körül állandóan generálódó problémák. A családokon belüli hatalmi viszályok és a hűség vagy épp hűtlenség kérdése is éppenúgy felmerült a dombtetőn, mint a falu ősibb részeiben is.  Erzsike sokat tudhatott erről, mert több családnál is takarított a Dombető lakóparkban, igaz javarészben az asszonyokkal állt kapcsolatban. Mint lent, úgy fent is az asszony dolga volt a ház rendben tartása, még ha eszközeikben különböztek is.

Miközben Erzsike felfelé tartott a dombra, dr. Halászné dr. Kiss Kató éppenúgy feküdt az étkezőasztal mellett, mint ahogy férje távozásakor. Időközben a gyerekek is elmentek az iskolába, de mivel az uzsonnájukat most is rendben megtalálták az előszobába kikészítve, fel sem tűnt nekik anyjuk holléte. Kató régen nem ért már rá ilyen alaposan elgondolkodni élete alakulásáról, s ebben csak az akasztotta meg, hogy a házat kellemes rózsaillat lepte el. Meglepő módon nem foglalkoztatta, honnan érkezik, inkább kicsit kényelmesebben elhelyezkedett a földön, egy csomag szalvétát húzva a feje alá, és élvezte az aromás levegőt. Végtelen nyugalom áradt szét a tagjaiba, ilyet még a jóga-órákon sem érzett. Még akkor sem kívánt elmozdulni ebből a kívánatos helyzetből, mikor hallotta, hogy a takarítónő saját kulcsát használva megérkezett.

Erzsike a látványon egy cseppet sem meglepődve, gyorsan kiszedte asszonya hajából az újhagymákat, majd boszorkányos ügyességgel takarította el, a rosszul sikerült reggeli maradványait, és egy székre ülve tapintatosan várakozott. – Jó reggelt – hallatszott az asztal alól Kató köszönése,- ma nem kell takarítani, a pénzt megtalálja a komódon a nappaliban. – Nem takarítani jöttem, beszélnünk kell. – válaszolta Erzsike, s ez elég megdöbbentően hatott ahhoz, hogy Kató felüljön, és életben először, alaposan megnézze alkalmazottját, akinek ezen a reggelen egy különleges tearózsa pompázott a hajában. Már felállt mikor megkérdezte, hogy miről is lenne szó, és beinvitálta az asszonyt a nappaliba. A házat nemsokára gyöngyöző kacagás, majd sírdogálás töltötte meg, majd ismét kacagás és a számítógép klaviatúrájának kattogása. Erzsike a telefont kezelte, Kató pedig az interneten keresztül teremtett kapcsolatot asszonytársaival. A gyűlést este 7-re hirdették meg a kultúrházba, a sebtibe nyomtatott szórólapokon ez állt: „Hogyan teremthetjük meg a világbékét egyszerű eszközökkel? Várunk a kultúrházban este 7-re, közvetlenül a decoupage szakkör után. A jövőben, ugyanebben az időpontban, önvédelmi szakkört indítunk nők számára. A részvétel ingyenes.” Ez elég unalmasan hangzott ahhoz, hogy egyetlen férfinak se legyen kedve odatévedni, de esetleg néhány asszonyt is elriaszthatott, ezért különösen megbízható személyek segítségével a kisboltokban is csorgatták az információt, szükség esetén a dezinformációt, az összeesküvők.

Este 7-kor, a Kultúrházban egy gombostűt sem lehetett leejteni már. Azt a néhány férfit, akit a világbéke iránti vágy mégiscsak odahajtott, arra felbiztatott asszonyszemélyek már az előtérben feltartóztatták frissensült, vajpuha sajtospogácsával, és szabad folyást engedtek bornak, sörnek. Ilyen kedvező körülmények között, időben megkezdődhetett az érdemi munka. Elsőként Erzsike emelkedett szólásra, aki ugyan a reggeli események során exponálta magát, hittel és lendülettel előadott szónoklata mégis egyre nagyobb tetszést aratott hallgatósága körében. Szűz Máriáról csak igen visszafogottan beszélt, nagyon bölcsen, viszont annál több időt szentelt a férfiak már-már függőségnek nevezhető vonzalmának, amit a nők iránt táplálnak.

– És ez az a pont, ahol lecsaphatunk a békétlenkedőkre!- tért rá a lényegre hirtelen. – Nem mást kérünk tőletek, minthogy tartóztassátok meg magatokat a szerelmi élettől mindaddig, míg végezetül a föld összes leánya, asszonya csatlakozik hozzánk. És akkor, de csak akkor, mi fogjuk a feltételeket diktálni, és biztosan nem lesznek háborúk,- vázolta vízióját. Nehéz, rögös út lesz a miénk, de ha kitartunk, akár áldozatok árán is, a győzelem nem marad el. – A megrázó javaslat után dr. Halászné dr. Kiss Kató emelkedett szólásra. Felvázolta a kérdés történelmi hátterét, és szó esett némely aktuális nőpolitikai problémáról, világméretekben és hazánkban is. Beszélt a Magyarországon kialakult politikai és társadalmi helyzetről, a megosztottságról. A közbekiabálásokból azonnal kiderült, hogy ez a teremben sincs másként. A frissen verbuválódott tömörülés szétesni látszott, jobb és baloldalra, amikor Kató, egy ügyes fordulattal, felhívta a jelenlevők figyelmét az összefogás szükségességére és arra, hogy minden baj, békétlenség, és háború okozói a férfiak, nem is beszélve a mindennapok kisebb, nagyobb bosszúságairól.

És ekkor, egy piciny helyen, Magyarországon, egy kultúrházban, rövid időre, mindenki egyetérteni látszott. Ez volt az a pillanat, amikor a NO SEX mozgalom elindult. Később is voltak még problémák, akadtak notórius visszaesők, és számtalan előre nem látott nehézséggel kellett megküzdeni, de a NO SEX-et feltartóztatni már nem tudta senki.

Nos, kedves felebarátaim, mardos-e bennetek a hogyan tovább, bizonnyal mind megtapasztaljuk majd.

(Komjáti Natália)

info: https://www.facebook.com/notes/nat%C3%A1lia-komj%C3%A1ti/asszonyi-praktik%C3%A1k-no-sex-r%C3%A9szlet-mind-bele-fogtok-halni-a-p%C3%A1rom/302383776488095

 

Komjáti Natália a szerző

Komjáti Natália a szerző