A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete (NITBSZ) ezúttal is, mint minden évben, az 1956-os emlékév és a forradalom évfordulója alkalmából megkoszorúzta a Nagy Imre miniszterelnök kormánya tiszteletére állított emléktáblát 2016. november 4-én a korabeli Jugoszláv, most Szerb Nagykövetség előtt, ahol az ’56-os forradalmi menedék kérők a családtagjaikkal együtt befogadást kaptak 1956-ban. A megemlékezésen a forradalmi ’56-osok vezetőinek családtagjain kívül, a Nagy Imrét megelőző miniszterelnök fia, Hegedüs András is részt vett.

A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének (NITBSZ) képviselői a Szerb követség előtt - 2016

A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének (NITBSZ) képviselői a Szerb követség előtt – 2016.november 4-én.

Rade Drobac nagykövet beszédében kiemelte: fontos emlékezni arra, hogy a Jugoszláv kormány húsz napon keresztül tárgyalt azért, hogyha Nagy Imrééket kiengedik a nagykövetségről, ne essék bántódásuk. Feltételezhető volt, hogy a tárgyalópartnerek (Kádárék) nem fogják tartani a szavukat, mert amíg a kormány -és családtagjaik ott tartózkodtak a Jugoszláv követségen, a szovjetek megtámadták őket: belőttek az épületbe. Ekkor halt meg Milenko Milovanov attasé.

Infó: http://napitortenelmiforras.blog.hu/2016/09/30/egy_eltussolt_gyilkossag_a_nagy_imre_csoport_a_jugoszlav_nagykovetsegen

Vásárhelyi Mária facebook-oldalán így emlékszik a történtekre:
“Hatvan évvel ezelőtt ezen a napon hajnalban csengett nálunk a telefon. Donáth Ferenc telefonált és csak annyit mondott apunak, hogy hajnalban bevonultak tankokkal a szovjet csapatok Budapestre, megszállták a fővárost és mindenki cselekedjen belátása szerint. Apu felöltözött és elindult a Parlamentbe. Nem sokkal apu távozása után újra csengett a telefon, Erdős Péter telefonált, hogy a Jugoszláv elvtársak menedéket nyújtanak a Nagy Imre kormány tagjainak és családjaiknak a követségen mindaddig, amíg a harcok le nem csillapodnak. Azt is felajánlotta, hogy rövid időn belül odajön értünk a jugoszláv nagykövetség kocsijával, és elvisz minket a követségre. Anyu – aki összesen 28 éves volt – ott állt a három kisgyerekkel (3,5,6 évesek voltunk) és utólag azt mesélte, hogy soha életében, még a 44-es ostrom idején sem félt ennyire. Hallotta, ahogy a félelemtől összekoccannak a fogai. Gyorsan felöltöztetett minket, fejünkbe húzta az egyforma, vadonatúj fehér bojtos sapkánkat és beültünk az autóba, amelyben már ott ült Erdős Péter, a felesége és lánya. Mire a követségre értünk már majdnem mindenki ott volt. (….)
Nagy Imre a felesége Maca néni, a lányuk Zsóka a férje Jánosi Ferenc és két gyermekük Ferkó és Kati,
Donáth Ferenc, a harmadik gyerekükkel állapotos felesége Bozóky Éva és két kisfiúk Matyi és Laci, Haraszti Sándor a felesége Irénke néni, a lányuk Marika, a férje Losonczy Géza és a lányuk Ancsur, Újhelyi Szilárd, Szilágyi József a feleségével Ella nénivel, Julival és kis Jóskával, Rajk Júlia a fiával Lacival. Tánczos Gábor és Bácskai Vera másfél éves, éppen alvó kislányukat otthon hagyták a nagyszülőknél, mivel azt gondolták, hogy csupán egy-két napig tart majd a “vendégeskedés” a követségen. Velünk jött be Erdős Péter felesége Köves Erzsi és a lányuk, és ott volt még Fazekas Gyuri, Lukács György Gertrúd nénivel, Vass Zoltán és Szántó Zoltán a feleségeikkel. A követség persze nem volt berendezkedve ekkora vendégseregre, mindössze három szoba volt, ahová Nagy Imrééket, Lukácséket és Szántóékat szállásolták el, a többi család a szalonban a földön vackolódott el. Minden családnak adtak néhány matracot és plédeket ezekből azonban kevesebb volt, mint ahányan voltunk, úgyhogy egy matracra több gyerek is jutott és a takarókat is egymásról huzigáltuk le. A mi családunk a zongora alá fészkelte be magát ez viszonylag védett odúnak tűnt. A nagykövetséget harckocsik vették körül és egy tank is ott állt a ház mellett, a harckocsik egész nap lőtték a várost. Borzalmas zaj volt. A nők a konyhán segítettek az étkezések előkészítésében a férfiak, a Nagy Imre kormány tagjai – amikor éppen nem tanácskoztak – akkor takarítottak. Anyunak az utolsó pillanatban még sikerült felhívnia a nagymamát és elmondania, hogy hol vagyunk, de utána rögtön kikapcsolták a telefont és így minden közvetlen kapcsolatunk megszűnt a külvilággal.
A felnőttek egyfolytában a rádiót hallgatták és értékelték a helyzetet. Miközben Kádárék már átvették a hatalmat és hozzáláttak a fegyveres forradalmi gócok felszámolásához, a Jugoszláv nagykövetségen egyfolytában ülésezett a kormány. Mivel a jugoszláv újságíróknak szabad ki-bejárásuk volt a követségre így tőlük hallottak híreket arról, hogy mi van a városban. Apu már nem tudott bejönni a követségre, mivel nem lehetett átjönni Budáról Pestre, így fogalmunk sem volt, hogy mi van vele.

Így kezdődött a kétéves száműzetésünk Romániába, ahonnan néhány hónap múlva elhurcolták apáinkat és bíróság elé állították őket. Volt akit halálra ítéltek, volt akit hosszú börtönbüntetésre. A fogságban tartott anyák pedig csodálatra méltó erőfeszítések árán tették a mi számunkra elviselhetővé ezt a két éves rabságot. Így történt ez mindaddig, amíg Schmidt Mária vagy egy másik történelemhamisításra specializálódott aktuális hazudozó a kormány megbízásából ki nem találja, hogy valójában saját kérésre, kéjutazáson vettünk részt és tejben vajban fürdettek bennünket a román elvtársak. 

Mert mint tudjuk mostantól minden másképp volt…” 

Szovjet IS-3, T-34-85 és PT-76 páncélosok a szovjet nagykövetség Andrássy út és Bajza utca találkozásánál álló épülete előtt. Máig tisztázatlan, hogy parancsot adott-e valaki és ha igen akkor ki a jugoszláv nagykövetség lövetésére.

Szovjet IS-3, T-34-85 és PT-76 páncélosok a szovjet nagykövetség Andrássy út és Bajza utca találkozásánál álló épülete előtt. Máig tisztázatlan, hogy parancsot adott-e valaki és ha igen akkor ki a jugoszláv nagykövetség lövetésére.

Nagy Imrééket és Titót is ugyanabba a csapdába csalták mondta el beszédében dr. Donáth Ferenc a NITBSZ elnöke, aki az ’56-os forradalmi hős Donáth Ferenc fia. Szerinte, a „menedék” szónak a Nagy Imre kormánnyal való történtek kapcsán fontos történelmi jelentősége van, ugyanúgy, mint napjainkban -, vonatkoztatva aktuális párhuzamként a szír háború elől menekülőkre -, akik napjainkban az ország déli határánál tömegesen várakoznak embertelen körülmények között, menedéket és bebocsájtást kérve hazánktól.

Az emléktábla

Az emléktábla

A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke emlékeztetett arra, hogy ’56-ban húszezren emigráltak Jugoszláviába, és érték el azon keresztül Kanadát. Jugoszlávia akkor is befogadó volt a magyar menekültek iránt és most is példásan látják el a szír háborús menekültekkel kapcsolatos feladatukat.
dr. Donáth Ferenc belgyógyász orvosként és kardiológusként rendszeresen látogatja a röszkei menekülttábort, sőt Horvátországban és máshol is önkéntes ellátást nyújt a rászorulóknak, így saját tapasztalatai vannak az ott uralkodó állapotokról.

Donáth Ferenc a Szerb nagykövetség előtt tartott beszédében elmondta még, hogy történelmi szempontból a magyarság számára sem idegen a befogadás gondolata, hiszen a háború előtt rengeteg lengyel, a háború után pedig görög és chilei menekültnek segített már hazánk. Sajnos napjainkban -, tette hozzá -, lenne mit tanulnia a magyar kormánynak a szerbek hozzáállásából ebben a tekintetben.

Vonatkozó cikkek:
A NITBSZ segítséget kér a Helsinki Bizottságtól

AZ NITBSZ SEGÍTSÉGET KÉR A HELSINKI BIZOTTSÁGTÓL

és
Ez kínos! – Eörsi László Schmidt Mária “cáfolatáról”

Ez kínos! – Eörsi László Schmidt Mária „cáfolatáról”