Dr. Gyuró György (1959-2016) meteorológus emlékére

Utálom a halat. Juan vagyok, egy kis perui halászfalu lakója. Itt születtem az óceán mellett – amikor világra jöttem, elsőként rögtön a Csendes-óceán végtelenjét láttam meg.  Benne a rengeteg hallal, aminek nagy része hogy-hogy nem, pont nálunk jött fel a tenger mélyéről, a megélhetésünket biztosítva. Hallal kelsz, hallal fekszel – érthető, ha egy idő után megunod. Mostanság mégis úgy térek nyugovóra minden este, hogy aggódom. A halakért. Pedig… utálom a halat.
Gyermekkoromat meghatározta a roppant nagy víztömeg állandó zúgása, az ezredszerre is leírhatatlan, sosem ugyanolyan naplementék, a vékony válaszvonal az életteret adó szárazföld és az életet adó víz között – örökké beégett emlékezetembe. Egyetlen probléma volt: mindig hal volt ebédre. Eleinte nem értettem, honnan jön ez a sok hal, és miért van az, hogy az egész falu állandóan halat eszik. A bácsikám, Luis bácsi viszont mindent tudott – ő volt a legjobb tanárom. Kaptam tőle egy térképet, olyan igazi, nagy világtérképet, amin az egész Csendes-óceán rajta van. A mai napig kint van a szobám falán, de mivel tényleg nagyon nagy, csak egy részletet tudok megmutatni belőle.

Luis bácsi térképének részlete A nyilakat én rajzoltam a térképre és Luis bácsi segített

Luis bácsi térképének részlete
A nyilakat én rajzoltam a térképre és Luis bácsi segített

Ezen a térképen mindenféle kék-vörös vonalak futottak össze-vissza az óceánokban. Ezek a tengeráramlatok: a kék a hideget, a vörös a meleget jelentik. A halak pedig egy kicsit olyanok, mint mi, emberek: szeretik az oxigént – hovatovább, ha nincs, megfulladnak. Tehát, a halak ott érzik jól magukat, ahol van oxigén, és még utazgatni is lehet. A víz oxigéntartalma viszont függ annak hőmérsékletétől: a melegebb víz kevesebb oxigént képest „tárolni”, feloldani, mint a hideg. Következésképp a halak a hideg tengeráramlatokat fogják követni, a nagyobb tápanyag-tartalom miatt. A probléma akkor jelentkezik, amikor melegebb a víz, mint kéne – ugyanis azt a halak jobban utálják, mint én a halakat.
De hiába utálom, errefelé nem igazán van más – ez pedig igencsak ínségessé képes tenni azokat az időket, amikor nincs hal. Ez a helyzet néhány évente fordul elő: az ún. El Niño-jelenség idején. Ekkor ugyanis a hideg tengeráramlást szinte egyik napról a másikra meleg váltja fel – a természet pedig olyan jól időzíti mindezt, hogy épp karácsonyra essen. Innen van a jelenség neve is: El Niño spanyolul Kisfiút jelent, aki karácsony táján született. Ahogyan én is…
Boldog karácsonyt, Luis bácsi!
– Neked is, Juan! Hogy vagy?
Hát… karácsony is van, meg születésnapom is van… de Anya olyan szomorú – kámpicsorodottam el kissé.
– Miért szomorú Anyukád?
Tudod, idén nem tudtunk fogni elég halat. Apának be kellett menni Limára (Peru fővárosa), hogy tudjunk vacsorát csinálni, de ott nagyon drága a hal. De valamit nem értek: tavaly még volt…
Hallottál már az El Niño-ról?
Igen! – lelkesültem fel. – Tanultuk az iskolában. Egy karácsonykor született kisfiúról nevezték el, azaz rólam.
– Biztos vagy benne? – ütközött meg kissé bácsikám.

rect5294-6_2

Persze! – annyira biztos voltam benne, mint amennyire egy hal nem tud beszélni.
– Nos, akkor miattad nem jönnek a halak – vádolt meg Luis bácsi. Persze nem tudtam mire vélni a dolgot.
Miattaaam…?! Jaaaj Luis bááácsi én nem akartaaaam
– Dehogy miattad! – korholt. – Azt, hogy néha eltűnnek a halak, már a XVII. században is tudták. És ez hat-hét évente megismétlődik. Elmesélem, miért.
Mi tagadás, kicsit megnyugodtam.
– Ez, amit látsz, a Csendes-óceán keleti része – mutatott végig Luis bácsi a horizonton –, a túloldalon Ausztrália és Indonézia van.
Milyen messze vannak innen?
– Hát olyan 13.000 km-re.
Fuuuuuuh… – micsoda távolság!
– Na, arrafelé, nyugatra, általában alacsony a légnyomás, nálunk viszont magas. Tudod-e fiacskám, hogy akkor merre fúj a szél?
A magas nyomású helyről az alacsony felé  – mondtam fel az aznapi leckét, különben fogalmam sem lett volna.
– Úgy van! Tehát, keletről nyugatra. Ezt hívjuk passzátszélnek. És hol van a meleg víz az óceánokban?
Mindig a meleg van felül, mert annak kisebb a sűrűsége. Ugye?
– Igen, igen! Na most a víz is ugyanúgy fog mozogni, keletről nyugat felé, ezt a vizet viszont pótolni kell.
Gondolom, hideg vízzel.
– Pontosan. A hideg víz pedig lent van, fordított irányban halad, épp felénk, ám Dél-Amerika partjaihoz érve ez a víz elindul felfelé. Ez a Perui-áramlás. De én jobban szeretem a másik nevét: Humboldt.
Humboldt… És mivel a hideg vizet szeretik a halak, ezért van olyan sok hal?
– Igen. Ezt nevezzük La Niña-nak.
De most miért nem jönnek?
– Miattad. Vagyis… az El Niño miatt.
Az mitől van?
– Megfordul az egész áramlás.
Miért?
– A légnyomás-viszonyok miatt. A túloldalon, Ausztráliánál megnő a légnyomás, errefelé pedig lecsökken. Emiatt legyengül a passzátszél, néha meg is fordul. Közben az Indiai-óceán és a Csendes-óceán nyugati része felől meleg áramlatok indulnak el errefelé – ez pedig blokkolja a hideg tengervíz feláramlását hozzánk.
És a halak nem tudnak feljönni.
– Így van…
Megyek, el is mondom Anyukámnak! – új tudásommal felvértezve minél hamarabb akartam elújságolni otthon, hogy ezek szerint jövőre megint lesz hal.
De várjunk csak…
Luis bácsi! Ha már a XVII. században tudtak az El Niño-ról, akkor…
– Akkor nem rólad nevezték el. Hanem Jézusról  – adta meg a kegyelemdöfést Luis bácsi.
Szóval nem is rólam nevezték el az El Niño-t. Hanem Jézusról. Ja, és még a Télapó sem létezik. Ez volt életem legrosszabb karácsonya…

Az El Niño tehát rossz, de fel lehet rá készülni. Ha a jó években elég halat fogunk ki, és vigyázzunk rá, hogy ne együk meg az összeset, akkor a rossz években is lesz elég spórolt halunk. Ám idén karácsonyra nem igazán tudtunk felkészülni – és ez nem feltétlenül a mi hibánk volt. Az utóbbi időben ugyanis valami megváltozott – megjelentek a szuper El Niño-k is. Ilyen volt az 1982-1983-as, 1997-1998-as és a legutóbbi, 2015-2016-os nyári időszakokban (a déli féltekén a december-február hónapokban van nyár – a Szerk.). Ezek sokkal rosszabbak, mint a „simák”, ugyanis időközben kaptunk még valamit a nyakunkba: a klímaváltozást.
Ez jelentősen rontja a mi helyzetünket is: ha a hideg áramlattal a halak „rendesen” is jönnek, a nagyobb vízhőmérséklet meglátszik a halak számában – El Niño helyzetben pedig különösen (ld. ábra). Ez a hatás azonban nem csak minket, hanem mindenkit érint, az egész Földön. Az egyik tankönyvem [1] ezt írja: velünk szemben, nyugaton „a keletre áramló meleg tengervíz helyére hidegebb kerül, ami stabilizálja a leszálló légáramlást: csapadék alig esik, ennek pedig (…) bozót- és erdőtüzek az eredményei – ahogy azt többször is tapasztalhattuk Ausztráliában és Délkelet-Ázsiában. Kínában ehhez még rettenetes aszály és porviharok is társulnak.” Tehát nálunk nincs hal, ott meg nincsen eső. Ráadásul, ha ez a senkinek sem jó helyzet öt hónapnál tovább tart, akkor már nem tekinthető átmeneti jelenségnek – bizony, ilyenek ezek a „szuper” El Niño-k…
Mindez már önmagában is elég baj, de ha ügyesen csináljuk, még ez is megoldható – lenne. Oké, van ez az El Niño nevű kis srác, aki elcsórja a halakat, hát Istenem, majd nem eszünk annyit. De sajnos van egy nagyobb srác is, aki igencsak tetézi a bajt – erre egy tavaszi hajnalon jöttem rá.
Még kezdő voltam a halász-szakmában – 10 évesen már mi is fogunk halakat –, amikor egyik reggel óriási zajra riadtam fel. Kikászálódtam ágyamból és kinéztem a Csendes-óceánra néző ablakomból ­­– na az a nem semmi! –, és a parttól nem messze egy legalább háromszor akkora hajót láttam, mint az errefelé szokásos. Igaz, halászhajónak nézett ki, mégis volt benne „valami furcsa és megmagyarázhatatlan”. Leszaladtam a kikötőbe, hogy utánanézzek a hajónak – no persze megint csak kiderült, én vagyok a zöldfülű.

Én, Luis bácsi és egy valamilyen hal

Én, Luis bácsi és egy valamilyen hal

Luis bácsi, Luis bácsi! – kiáltottam már messziről.
– Juan! Jobban van a mamád?
Jól, jól, de Luis bácsi!
– Mi a baj?
Akkora hajót láttam! De akkorát! Halászhajót! De háromszor akkora, mint Luis bácsié! Hogy lehet ekkora egy halászhajó?! – ekkor már ugráltam össze-vissza.
– Igen, láttam, ők Chiléből jöttek fel. Tudod, ilyenkor errefelé jóval több a hal, mint déli szomszédunknál…
De ekkora hajóval?! – akadtam fel kissé az eredeti problémámon.
– Ó, vannak ennél sokkal nagyobbak is… Ami azt illeti, meg is gyűlik vele a bajunk…
Miért, Luis bácsi?
– Amit te láttál, Juan, az még mindig csak kis halászhajónak számít. De vannak ennél sokkal nagyobbak is.
És ők kifogják az összes halat, nekünk meg nem marad? – tiszta szerencse, hogy utálom a halat, gondoltam magamban.
– Amit kifognak, azt nekünk ki is fizetik, mivel a nálunk fogják ki őket. A gond az, hogy sokkal többet fognak ki egyszerre, mint mi.
És ez miért baj?
– Tudod, a halakat nem a gólya hozza – ezt azóta sem értem, miért mondta.  – Idő kell nekik, hogy szaporodni tudjanak. Ha többet halászunk ki, mint amennyi megszületik, akkor a számuk csökkenni kezd. Manapság egyre nagyobb probléma, hogy a hatalmas halászhajók még hatalmasabb halászhálóival tonnaszámra emelik ki a halakat, esélyt sem hagyva arra, hogy „újratermeljék önmagukat”.
Szegények…
– Ez a „túlhalászás”. Ha ez így folytatódik, lassan mindegy is lesz, hogy éppen aktív-e az El Niño vagy sem. A halak száma így is, úgy is csökken.
De miért csinálják?

Meg kell tanulnunk túllépni a saját érdekeinken A képen egy halászhajó áldozatai, akik kiszabadulni készülnek a fogságból Fotó: Disney / Pixar – Némó nyomában (2003)

Meg kell tanulnunk túllépni a saját érdekeinken
A képen egy halászhajó áldozatai, akik kiszabadulni készülnek a fogságból
Fotó: Disney / Pixar – Némó nyomában (2003)

– A pénz miatt. Minél több halat fogsz ki, annál több pénzt fogsz érte kapni.
De így elveszik tőlünk a halakat.
– Pontosan. Éppen ezért ez törvénytelen. Aki ilyet tesz, azt megbüntetik, de sokszor még így is megéri ezt csinálni.
Mit lehet tenni ellenük?
– Sajnos nem tudom. Tudod, én már öreg vagyok, de Te, Juan, még tehetsz valamit ez ellen…
Nagyon megsajnáltam Luis bácsit. És a halakat is. Hazamentem, és kutakodni kezdtem. Abban bíztam, találok az otthoni könyveim között valamit, ami segíthet…
Egész éjszaka nem aludtam, meg is róttak miatta az iskolában. Olvastam, keresgéltem, de nem találtam semmit – egyvalamit kivéve. A földrajzkönyvben találtam utalást egy nagyon régi, 1609-ben kiadott könyvre, az a címe, hogy a Tenger szabadsága. Egy megjegyzés volt mellette: „a tengeren egészen más törvények uralkodnak, mint itt, a szárazföldön”. A könyvtárosunk előkerített nekem egy másolatot. Az első mondat ez volt:
A tengereknek mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie, mind a hajózás, mind pedig a halászat terén (… ), ugyanis a források kiapadhatatlanok, és képtelenség annyi halat valaha is kifogni, ami minderre negatív hatással lenne.” [2]
Éreztem, hogy valami nem stimmel. A szerző abból indult ki, hogy az óceánok roppant nagyok, ebből pedig következik, hogy a halak roppant sokan vannak. Sokan vannak… felém tartanak… Mindenütt víz… mindenütt hal… Sokan vannak… halak… halak… halak…
mare_liberum– Juan! Juan! Reggeli! – hallottam az óceán túlpartjáról.
Wáh! Mi történt? Hol vagyok?! – riadtam fel rémálmomból.
– Kész van a reggeli, ma pontyot sütöttem! – Ja nem… csak a földszintről… Atyaég, micsoda álom…
Miiii?! Anya! Tudod, hogy utálom a halat…! – reklamáltam már lefelé a lépcsőn.
– Dehogy utálod, tegnap is megetted.
Miért, az hal volt? Azt hittem, gomba.
– Na gyere már, majd ráírjuk, hogy gomba.
Az csalás. Miért akarsz átverni?
– Gyere, mert kihűl! Szót se halljak többet! – az anyai szigor pedig megtette hatását…
Kénytelen-kelletlen szedegettem ki a szálkákat, miközben szálka… izé, szög ütött a fejembe. Juan bácsi egyszer mesélt valami sivatagos sztorit. Hogy a sivatagban nincsenek halak. Hát persze, hogy nincsenek… Beszélnem kellett vele.
– … és az a tengeres könyv azt írta, hogy úgyis roppant sok hal van a tengerben – fejeztem be éjjeli olvasmányélményemet.
– Értem… Tudod, nem mindegy azonban, milyen halról van szó: ők a „kereskedelmi szempontból értékes halállományok”. Ezek azok a halak, amelyek finomak és sokan vannak, tehát megéri őket kifogni. Viszont nincsen hal mindenhol: az óceánnak is megvannak a maga sivatagjai, amelyek a nagy vizek kellős közepén találhatók – hiszen a halak a hideg vizes áramlatokat kedvelik.
Ja, ez volt a sivatag…
– Gondold el, a globális halzsákmányolás 87%-a a partvonaltól számított kb. 2 kilométeres zónára korlátozódik [2]…
Hm?
– …és ezek közül is azokra a helyekre, ahol feláramlási zónák vannak – mint nálunk, rendes esetben, a La Niña idején.
Ahá! – világosodtam meg. Szóval az a könyv tényleg butaság. És mégis vannak, akik azt hiszik, hogy végtelen sok hal van…
Mi ebből a tanulság? Egyrészt, ha te egy hal vagy, és megkeres egy szekta, akik Kereskedelmi Szempontból Értékes Halállománynak nevezik magukat, még véletlenül se lépj be, mert könnyen kifoghatnak. Másrészt, az óceán korántsem tartogat annyi lehetőséget halfogás terén, mint az elsőre látszik – ez a tény és az emberi mohóság pedig könnyen az egész óceán-hal-ember rendszer összeomlásához vezethet.
Amikor erre rájöttem, úgy döntöttem, tennem kell valamit. Így jutottam el a zöldségeshez. Az volt rá kiírva, hogy Greenpeace. Szóval, halakat utáló halvédő aktivista lettem.
De ez már egy másik történet…

Luis bácsiék munkában. Elől én kémlelem a nagy vizet. [5]

Luis bácsiék munkában. Elől én kémlelem a nagy vizet. [3]

[1] Gyuró György: El Niño-jelenségkör ELTE-TTK Meteorológiai Tanszék / Energetikai Szakgimnázium és Kollégium, Paks
http://www.eszi.hu/pages/innovativ/verseny/verseny11b/nino.html
[2] Kis összefoglaló a túlhalászatról a Föld Napjára http://halaszat.blog.hu/2016/04/22/kis_osszefoglalo_a_tulhalaszatrol_a_fold_napjara
[3] A rajz Sütöri István munkája (Kesztyűgyár Közösségi Ház Mentorprogramja, 7. osztály)