Részlet Bársony János és Daróczi Ágnes „Kali Trash – A romák sorsa a Holokauszt idején, Magyarországon” című könyvéből, amelynek szakmai bemutatója 2015. december 8-án volt az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében.

1944. október 5-én magyar csendőrök húsz romát gyilkoltak meg, és temettek el egy tömegsírba a Békés megyei Dobozon. A tragédia a Roma Holokauszt egyik iszonyú traumája, de a dobozihoz hasonlóan még vagy féltucatnyi feltáratlan tömegsírban nyugszanak legyilkolt romák.

A dobozi tömeggyilkosság előzményeként kell szólnunk az ott meggyilkolt kötegyáni cigányok korábbi sorsáról.

…Az itt lakó magyar anyanyelvű, vályogvető roma férfiak és fiatal nők 1944-ben egy közeli Kövesfási nagybirtokra voltak több mint fél éve kivezényelve, „honvédelmi munka” címén munkatáborba, kényszermunkára, ingyencselédnek. (5)
Szeptember végén a front közeledtekor néhányan, így a Makula család férfitagjai hazamentek a családjuk közelébe a hadseregektől való félelmükben. A birtok kasznárja azonnal értesítette a csendőrt a „szökésről”, aki otthon az ágyában alva találta az idősebb Makulát. A csendőr „megtréfálta” a szökevényt, meggyújtotta az alvó alatt a szalmát. A keletkező tűz alaposan összeégette az idősebb Makulát. 16 éves fia akkor érkezett a házhoz. Amikor észrevette, hogy mi történt megpofozta a csendőrt, majd elszaladt a faluból. Apját a falusiak lovas kocsin kórházba vitték Békéscsabára a sebei miatt.
1944. augusztus végén Romániában a király és a hadsereg puccsal leváltja Antonescu marsallt, a nácikkal szövetséges kormányfőt. Különbékét köt a Szovjetunióval, átengedi arcvonalán a szovjet csapatokat, a német hadsereget azonnali távozásra, kivonulásra szólítja fel, és új szövetségesként hadba lép a korábbi fegyverbarát, a náci birodalom ellen. Így a háborús ellenfél Szovjetunió hadserege, akadálytalanul Magyarország határához érkezhet.
Horthy kormányzó és a magyar katonai vezetés lépéskényszerbe kerül, mivel a Dél-erdélyi román határ az Alföldön katonailag védhetetlen, valamint Torda felől Kolozsvár irányába a hegyszoros is nyitott lett. Így Észak-Erdély sem tartható katonailag. Magyarország ezért – a németekkel szövetségben – sürgős megelőző támadást indít a két hadászati irányban a hegyszoros megszállására, illetve a Kárpátok nyúlványain tervezett védelem kiépítésére az Alföld peremén. A támadás 1944. szeptember elején 60-70 kilométeres katonai benyomulást jelentett a szuverén Románia felségterületére. (Miközben folynak a fegyverszüneti tárgyalások a Szovjetunióval az átállásról.) Hadüzenet nélküli agressziót Magyarország részéről, amelyet a szovjet és román csapatok Temesvár előtt megállítanak, illetve a kezdeti sikerek után a tordai támadást is visszaverik. A román hadsereg és a szövetséges orosz csapatok ellentámadása során a bihari hegyek alján lévő Magyar-Remetén a román hadsereg odaérő egysége a támadásért a helyi magyar lakosokon állt bosszút és legyilkolt válogatás nélkül öregeket, gyermekeket, asszonyokat, több mint 40 embert.
Majd ugyanezt megcselekedték a Maniu-gárdisták (6) Gyanta községben, ahol az első 20 ember legyilkolása után egy ide nősült román ember kiáltott a megvadult gyilkosokra, hogy ne lőj! (románul) és sikerült megállítania, kijózanítania őket.
Tenkén is összeszedtek egy csomó magyart. – Ma is vegyes falunak mondjuk. Az elfogottakat román lakosok kísérték ki, hogy kivégzik őket. Az úton mellettük egy orosz katonai egység vonult. Ekkor a magyar civil foglyok közül többen elkezdték énekelni az internacionálét (valószínűleg még első világháborús hadifogságban tanulhatták.) Az orosz katonák ekkor leállították a kísérőket és kiszabadították a foglyokat, hogy mit akarnak a magyar kommunistáktól. Így szabadultak meg a tenkei magyarok. (7)
Szeptember 15. és 25. között az anyaországból idehelyezett tisztviselők vagonokat bérelnek és eltávoznak Nagyszalontáról. Szeptember végére a szovjetek és a román csapatok elérik a trianoni magyar határt Nagyszalontánál.

l.J. sarkadi lakos visszaemlékezése:
A vizesfási uradalomban kellett kényszermunkán dolgoznunk. Ott voltunk a nagyszalontaiakkal, kötegyániakkal együtt. Szombatra eltűntek a csendőr, meg a levente, aki felügyelt ránk, közeledett a lövöldözés. Így mi is megindultunk hazafelé a családhoz. Mi Sarkadra a szalontaiakkal, a kötegyániak, a Makuláék pedig külön. Lányok, férfiak; – mindenki, aki dolgozni tudott. Kocsin jöttünk. Volt Sarkadon egy nyilas bíró. Várdai Jánosnak hívták. Nem volt orra neki. Magyar volt, nem volt cigány. És Oláh Károly és Kökény Elemér nyilas besúgók voltak. Ezek hárman elébe mentek a hazafelé induló szalontai romáknak. Bevitték őket a csendőrlaktanyába. Akkor nem a nyilasok, nem a németek, hanem a kakastollas csendőrök voltak azok, akik elvitték a dobozi temetőbe a romákat… Mi többiek, a sarkadiak már korábban elfutottunk a besúgók elől, így éltük mi túl.
Szeptember 26-án, kedden Nagyszalonta lakosainak közel fele gyalog menekül az ellenség elől. Estére megérkeznek a román csapatok néhány orosz előőrssel.

*****
(5) A kényszermunka e formáját az 1939 é. II. tc. (Honvédelmi törvény) 150§-a tette lehetővé, ennek alapján a 30/1944 Me 7. kormányrendelet (Az 1944 évi mezőgazdasági munka biztosítására) 7.§-a , illetve a 2.620/1941 ME. Sz. rendelet szabályozta.
(6) Román, önkéntes félkatonai szervezet
(7) Lásd 1. sz jegyzet, interjú 2014. augusztus
*****

Bársony János és Daróczi Ágnes „Kali Trash – A romák sorsa a Holokauszt idején Magyarországon” című könyve, amelynek szakmai bemutatója 2015. december 8-án volt az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében.

Bársony János és Daróczi Ágnes „Kali Trash – A romák sorsa a Holokauszt idején Magyarországon” című könyve, amelynek szakmai bemutatója 2015. december 8-án volt az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében.

 

“CAPTATIO BENEVOLENTIAE – JÓINDULATÉRT ESDEKLÉS”

A helyi lakosság néhány vezetője megpróbált a város lakói érdekében békés szándékot demonstrálni a köznyugalom biztosítására. Kenyérrel, süteménnyel, gyümölccsel, borral kínálták a bevonulókat, cigányzenészeket fogadtak és dallal, tánccal köszöntötték őket. Az igyekezet sajnos hatástalan maradt. A katonák feltörték a szeszgyárat, tömegesen lerészegedtek, megindult a féktelen garázdálkodás, tömeges erőszaktétel, rablás, és ennek nyomán öngyilkosságok.
Négy nap után, szeptember 30-án a magyar és német csapatok visszafoglalták a várost három napra. Az Első Magyar Páncélos Hadosztály kémelhárítóinak megtorló intézkedései 19 helyi cigány férfi halálát okozták…
Szeptember 27-én, a környéken lévő kis román falut, Kötegyánt is elérik a román csapatok. A falu vezetői: a helyi pap és egy Molnár Imre nevű hivatalnok kenyérrel, sóval, itallal fogadja őket és békességet kérnek. A katonák itt is lerészegednek, feltörik az élelmiszerboltot, szétszórják a ház elé az árukat, kergetik az asszonyokat. Két nap múlva elmennek és megérkeznek a magyar páncélosok és tábori csendőrök.
Ténykedésüknek 21 ember halála lett a következménye…

Nagyszalonta és Doboz településeken történt tömeggyilkosságok – a „Védtelen Áldozatok” című dokumentumfilm által feltárt történet (8)

Korabeli híradó szövege:
„A magyar Alföldért folyó harcok során Nagyszalonta sokat szenvedett. Arany János szülővárosában a szovjet (9) csapatok fosztogattak, raboltak és gyújtogattak. Kossuth Lajosnak a szabadság nagy magyar apostolának a szobrát kegyetlenül ledöntötték. Az Alföld dél-keleti szegélyén honvédeink kemény elhárító harcot vívnak az ellenséggel.”

Narráció:
1944. augusztus végén Romániában a király és a hadsereg puccsal leváltja Antonescu marsallt, a nácikkal szövetséges kormányfőt. Románia különbékét köt a Szovjetunióval, átengedi harcvonalán a szovjet csapatokat, a német hadsereget azonnali távozásra szólítja fel, és új szövetségesként hadba lép a korábbi fegyverbarát, a náci birodalom ellen. Így a háborús ellenfél szovjet hadsereg Magyarország határához érkezhet. Az orosz és román csapatok a magyarlakta településeken gyakran erőszakoskodtak, raboltak, fosztogattak – hasonlóan az őket megtámadó magyar katonákhoz. A győztesek Nagyszalontán se voltak kíméletesek. Szeptember 26-án elesik Nagyszalonta. A magyar város lakosainak több mint fele Sarkad irányába menekül. A maradó polgárok próbálják megelőzni az erőszakot és fosztogatást, egyesek védekezésül cigány zenével, kenyérrel, sóval, fehér zászlós küldöttséggel fogadják a hadsereget. Élelemmel, gyümölccsel kínálják a katonákat. Az orosz és román katonák feltörik a szeszgyárat, tömegesen lerészegednek, több napra elszabadul a nemi erőszak és a fosztogatás. A rettegő helyi lakosok közül többen öngyilkosságot követnek el. Az üzleteket feltörik, árujukat szétszórják az utcán. A holmik későbbi összeszedésében részt vesznek a környező román településről bekocsizó parasztok, a helyi lumpenek és szegények. (10)
Néhány nap múlva, szeptember 30-án az Első Magyar Páncélos Hadosztály alig négy napra, visszafoglalja a várost.

Tényállás:
Kozma Andor előbb szakaszvezetői, majd őrmesteri rangban, az Első Páncélos Hadosztály 1/B kémelhárítói osztályán teljesített katonai szolgálatot. Az osztály parancsnoka Kubányi György százados volt. Fenti személyek 1944 augusztusában az Első Páncélos Hadosztály kötelékében, nyomozói minőségben, a román határra mentek.

Narráció:
Nagyszalonta az első visszafoglalt magyar település az akkori határon innen. Az első, de nem az egyetlen, ahol a visszafoglaló hadak megfélemlítésként, a vétlen, Nagyszalontán már három éve gettóba zárt, cigányokon állnak bosszút.

*****
(8) 35 perces dokumentumfilm, 2015, © Romano Instituto Alapítvány, rendezte: Asbót Kristóf, operatőrök: Asbót Kristóf, Kovács János, szakértő: dr. Bársony János, szerkesztő: Daróczi Ágnes
(9) A hadtörténeti Levéltár adatai szerint Nagyszalontát először román csapatok foglalták el dr. Számvéber Norbert őrnagy tájékoztatása alapján.
(10) Interjú Danielisz Endre helytörténésszel
*****

Daróczi Ágnes és Bársony János: Pharrajimos - Romák sorsa a nácizmus idején

Daróczi Ágnes és Bársony János: Pharrajimos – Romák sorsa a nácizmus idején

TÖMEGGYILKOSSÁGOK A CIGÁNY TELEP LAKÓI ELLEN

Ungvári Piroska: Először bejöttek az oroszok, aztán kiverték őket. És akkor majd a muzsikusok, mikor bejöttek elsőre, fogadták őket zenével.
Daróczi Ágnes: Kiket?
U. P.: Az oroszokat. És ők ezt megtudták, ezek a magyar katonák. És az asszonyok táncoltak is. Hát én ugye gyermek voltam, nem danoltunk meg táncoltunk. És akkor jöttek be hozzánk, mondták apámnak, hogy te is ott voltál, fogadtad az oroszokat, zenéltél? Hát azt mondja apám, én nem vagyok zenész. És akkor ott rugdosta a gyomrát, azzal a nagy csizmával, ez a félszemű, akinek be volt ragasztva. Ez meg hát odaugrott, akkor az emelte a lábát, hogy rúgjon anyámba abba a nagy terhibe.
D. Á.: Terhes volt?
Piroska: Először bejöttek az oroszok, aztán kiverték őket. És akkor majd a muzsikusok, mikor bejöttek elsőre, fogadták őket zenével.
Daróczi Ágnes: Kiket?
U.P.: Az oroszokat. És ők ezt megtudták, ezek a magyar katonák. És az asszonyok táncoltak is. Hát én ugye gyermek voltam, nem danoltunk meg táncoltunk. És akkor jöttek be hozzánk, mondták apámnak, hogy te is ott voltál, fogadtad az oroszokat, zenéltél? Hát azt mondja apám, én nem vagyok zenész. És akkor ott rugdosta a gyomrát, azzal a nagy csizmával, ez a félszemű, akinek be volt ragasztva. Ez meg hát odaugrott, akkor az emelte a lábát, hogy rúgjon anyámba abba a nagy terhibe.
D.Á.: Terhes volt?
U.P.: Terhes volt. Decemberbe meg is szült. Én nem tudom, milyen hónap volt akkor, október vagy milyen, de meg is szült anyám decemberben. Na és akkor apám őt siratta. – „Hogy milyen hamar megkóstoltad, drága gyermekem, a csendőr rúgását, a csendőr csizmáját.” Azt siratta.
D. Á.: Hány éves volt (az öccse)?
U.P.: Ő azt mondta, három. Én úgy tudtam, hogy négy volt. Na és akkor majd elmentek (a csendőr-katonák). Elmentek. Majd aztán másnap visszajöttek, akkor azt mondták, mindenki jöjjön ki. Kiment mindenki, akkor ott bevittek bennünket abba a házba, ide. Na, most a ház nem úgy van, mint akkor volt. Akkor egy keresztbe volt a ház, most már meg így utcára van az ablak. És akkor apám fogta (a kisöccsét) őtet az ölébe, én meg a testvérem, aki meghalt, két-felöl fogtuk anyámnak a ruháját. A nagy terhes hasát, hát majd egyszer csak szólnak. Kinyitják az ajtót, de majd megfulladtunk, meleg volt bent, beszorítottak oda bennünket. Egy szoba volt meg egy konyha, meg így oldalt volt ott kis, kis… nem tudom. Akkor azt mondták, hogy a férfiak mind jöjjenek kifele. Kimentek a férfiak, az én apámnak az utolsó szava az volt: nesze, Mari, fogd meg a kisfiút. Na, ennél tovább mi apámat nem láttuk többet. Akkor aztán elküldték őket, mindenkit haza, hogy kinek, milyen szerszámja van: Kapa, ásó vigyék őket, mert viszik őket, romokat takarítani. És akkor majd itt van a hely, ha akarják, megmutatom szívesen, hogy hol lőtték meg őket. És akkor oda, ott megásatták velük a sírt. De milyen sírt egy kis sietés, hogy éppen, hogy egymásra lökdösték őket, hogy még volt, aki kiabált, hogy segítség. Előbb imádkoztatták őket. Templomnak fordították őket. Akkor aztán lefele a gödrökbe, mint a kutyák, meg nem állt a puska, kérem szépen, mindenre emlékszek, míg csak ki nem végezték őket.
U.P.: Sorba fektették a 18 embert, és akkor meglőtték őket. Egy meg is menekült, megmenekült.
Ungvári Mihály: A Horváth Pista.
U.P.: Hát, de meghalt már.
U.M.: Az is meghalt már.
U.P.: Meghalt. Úgy csúszott hason haza, de a vértől nem látott a többitől. Na és akkor belehányták őket a gödörbe. Majd azt akkor mondták, mikor lövöldözni kezdtek, hogy orosz kurvák. Beszóltak: tegyetek párnát az ablakra. Hát tettek párnát az ablakra, félt, reszketett mindenki.
K. L.: Azt mondta a magyar csendőr, a magyar csendőr: a büdös orosz kurvák! – begépfegyvereztek, abba a házba. Soknak a lába majdnem csüngött keresztbe ment. Hát én gyerek voltam. Nekem itt érte, lássa, a mai napig itt van a lábam fején. Lássa? Nekem itt érte, gyermek voltam, de már akkor a (18) az apám még 30 éves se volt, csak 28. Az anyámnak a testvére, 19 éves fiuk, mind ott végezték őket.

Narráció:

Az első Magyar Páncélos Hadosztály kémelhárítói követték el a Nagyszalontai, a Dobozi, Kötegyáni és később a Rákoscsabai tömeggyilkosságokat is.

Kozma Andor nyomozó karpaszományos őrmester 1938 júliusától volt a nyilas párt tagja. 1940-ben lengyel menekülttáborban élelmezési altiszt volt. Állítólag innen jelentkezett kémelhárítónak. Fogolytáborokba kapott beosztást. 1944. június 2-án vonult be az Első Páncélos Hadosztályhoz kémelhárítóként.
Kozma civil pályája nem hétköznapi. Vidéki mozi-tulajdonos, szegedi színész és rendező, (11)
filmszínészként is foglalkoztatták. Filmjei többek között a Rákóczi Nótája 1943-ból, a Késő 1943-ból, a Sárga Kaszinó 1944-ből, az Egy fiúnak a fele 46-ból, Hamza Ákos rendezésével (12.) Utolsó színházi szerepe a Miskolci Színház, 1946-47-es évadában, Katona József Bánk Bánjának Tiborc szerepe. Bánkot Besenyei Ferenc játszotta (13.) Kubányi György katonai múltjáról orosz forrásból tudhatunk (14.) Eszerint 1942-43-ban főhadnagyként a magyar katonai elhárítás diverziós osztályának volt a tagja (15.) A megszállt szovjet területeken Harkov, Szmolenszk, Voronyezs környékén, a partizánok és civilek elleni magatartásokért 10 év kényszermunkatáborra ítélték a Gulágon, amelyet ne élt túl. Polgári élete több mint érdekes. Kubányi ifjabb korában Debrecenben színészként, majd Pesten operett bonvivánként, illetve népszínművekben szerepelt. (16)
1929-től nótaköltő és nótaénekes karriert indított, több lemeze is megjelent. A rádióban nótaműsorokat szerkesztett, rendezett. Dalai gyakran szerepeltek a rádió műsorán, így tömegesen elterjedtek. A „Szép a rózsám nincs hibája”, „Most kezdődik a tánc”, „Tagadom, tagadom” kezdetűek máig a legnépszerűbbek közé tartoznak. (17) Kubányi helyetteséről báró Temesvári Ede tábori csendőr-zászlósról annyi tudható, hogy 1937-ben, 16 évesen, a Balatoni Yacht Club választmányának jegyzője, (18) katonai ejtőernyős klub létrehozója, sportsman, aranyifjú. Másodéves joghallgatóként lett katonai kémelhárító.

*****
(11) Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája www.sk-szeged.hu. statikus társulati névsorok html. szerint 1939-okt.6-nov 30 között Bánky Róbert igazgató alatt színész és rendező
(12) MANDA közlése és dokumentumai
(13) www.bessenyei.hu: Bessenyei Ferenc életpályája
(14) ABTL. A-662/4
(15) Kitüntetések: 43. Korm. Elism. Hadiszalagokkal, 45. febr 8.:Magyar Koronás Ezüst Érdemérem (Szálasi 15.605/8. sz. rend.) (Hadtört. Levéltár szem. anyag)
(16) Magyar Színművészeti Lexikon III. kötet szerk. Schöpflin Aladár, Kiadja: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete. P.: 59 Kubányi György (hibbei és gyurinesszei), színész, sz. 1897 dec. 7-én, Szatmárnémeti, Iskoláit Debrecenben és Fiumében végezvén a háború kitörése után katonai szolgálatba lépett, majd később a nemzeti hadsereg tisztje volt. Színészi pályáját 1921-ben kezdte, mikor a debreceni színtársulathoz szerződött, mint énekes bonviván. Nemsokára felkerült Pestre, hol egyik legnagyobb sikerét, az „Aranymadár” c. operettben aratta. Később, mint rendező működött Pesten és vidéken felváltva. Mikor a budapesti rádió-stúdió megnyílt, ott, mint népszínműrendező működött hosszabb ideig. 1929 óta, mint író fejt ki állandó tevékenységet a rádióban, hol a magyar zene élő és meghalt nagyágait eleveníti meg a „Vándorbot, hegedű, meg egy tarisznya nóta” c. előadássorozatában. Felesége Bodán Margit, a rádió országos hírű dalénekesnője.
(17) A Kubányi György nótaegyesület honlapja
(18) BYC. Története honlap

*****

A dobozi romák kivégzése 1944. október 5-én

A dobozi romák kivégzése 1944. október 5-én

1941-től a fronton szolgált. (19) Nagyszalonta az első olyan magyar város volt, amelyet magyar egységek az Első Páncélos Hadosztály (20) visszafoglalt az oroszoktól. A hadvezetőség ki akarta aknázni az ebben rejlő propaganda-lehetőséget, ezért kiküldte hozzájuk a film-híradó katonai tudósítóit. Elképzelhető, hogy már ebbe is belejátszottak a kémelhárítók filmes kapcsolatai. A híradósok kalauzolását Kubányiék részlegére bízták, akik igyekeztek látvánnyal kiszolgálni a filmeseket. Láthatjuk a támadó magyar tankokat, orosz hadifoglyok tömegét. A Nagyszalontai helyi emlékezet szerint statiszta katonákat is beöltöztettek, hogy az elfogottak száma többnek tűnjön. A város főterén álló egyik régi házat lángolva mutatja, felismerhetően több egy hónapon belül készült filmhíradó. Egyszer a tűzoltást mutatják, máskor csak az égő házat, erről is úgy vall a helyi emlékezet, hogy az épületet a híradósok kedvéért a magyar tábori csendőrök és katonák gyújtották fel. (21)
A híradó része egy kép, az árokban fekvő halott, sötét, göndör hajú emberekről. Ők lehettek a legyilkolt cigány zenészek. A bekötött szemű jelentéstevő, feltehetőleg az egyik gyilkos. (22)

*****
(19) 1. gk. löv. Ezr. csapat csendőr, 1. zlj. Kitüntetései: Kormányzói dics. elismerés hadiszalagon kardokkal, 1945.II.8. (Szálasi) Magyar Koronás Bronz Érdemérem
(20) I. Páncélos Hadosztály Parancsnok: Vértesi (Vágner) ezredes
(21) Danielisz Endre: Nagyszalonta a 20. században. Prológ kiadó Nagyszalonta 2008. p.: 234., 87.sz jegyzet
(22) Vélhetőleg Kozma Andor, az 1077 sz. 1944 okt. havi filmhíradó alapján (MANDA)
*****

Komáromi Károly – Kötegyán
K.K: Október nem tudom hányadikán bejöttek a román katonák. Ahogy bejöttek a román katonák, hát Paksi Sándor pap volt, lelkész meg ez a Molnár Imre fogadta a román katonákat. Ettől lett aztán visszamenőleg, mert azt hiszem a román katonák két-vagy három napot voltak, és akkor a magyar katonák visszaverték őket. Az lett a helyzet ügye, hogy a magyar katonák Kötegyánt megszállották, ezek a páncélosok, és akkor a magyar katonák kérték, hogy milyen formában, ki fogadta itt a román katonákat. Ügyi ráfogták, hogy a cigányok. N,a most a cigányok voltak, a pap, meg Molnár Imre fogadta őket a nagy hídnál fehér zászlóval. Akkor azt mondta a pap, hogy azért, hogy ne legyen bántódása a községnek. Na, most, hogy a románokat visszaverték a magyar katonák, akkor nap lejöttek a cigány-zugra már így mondom, és akkor, hogy kik voltak azok a személyek. Na, most lejött ez a Molnár Imre, meg tábori csendőrök voltak, egy zászlós volt a tábori csendőr. Az cigányokat, magyarokat egy udvarba hoztak bennünket. Cigányokat külön állították, a magyarokat külön állították. Na, ez a tábori csendőr meg ez a Molnár Imre elválasztotta, hogy ki a cigány, ki a magyar. Akkor minket, cigányokat bevittek a két házba, és kétfele osztották a cigányokat. Akkor lejöttek a tábori csendőrök meg ez a Molnár Imre, és akkor eresztették ki őket, egyenként a házból. „Na, te menjél, te menjél, te menjél!” Úgyhogy, hetet szedtek ki, nem, nem. Kilencet, mert a két asszonyt is innen vitték el. Az lett a helyzet, hogy felvitték a községházába. Akit Molnár Imre mutatott.
Na, most nagyanyám meg nagyapám, na, ezek öreg emberek voltak, nagyapám bottal volt. Hát miért akarsz bennünket Imre, hát nem csináltunk semmit, meg így, meg úgy. Azt mondta elhallgassatok, elhallgassatok, vagy a torkodra nyomom a nádpálcát! Ez a tábori csendőr volt.
Na, most ezeket kiszedték ezt a Makula Józsefet, bent lakott a faluba, és akkor ezt a gyereket is hozzá csapták. Na, ez a …
Bársony János: Hol volt ez? Mi volt ez a hangya?
K: Hangya Szövetkezet, fent a főtéren.
B.J: Amikor a románok jöttek, akkor mit csináltak ezzel a bolttal?
K.K: Ezt betörték és kihánytak belől,e ami nekik nem tetszett.
B.J: És mit csinált ez a Makula József?
K.K: Hát a szoborkert megvan most is, a szoborkert, oda bedobták azt a cukros ládát. Aztat felvette, nem tudom, hogy volt e benne cukor, vagy nem volt benne cukor, aztat én nem tudom, azt tudom, hogy aztat elvitte.
B.J: Ez egy 16 éves fiú volt?
K.K: Ez 16 éves ez a Makula József volt. Na, ez által őket elvitték a községházához, egy éjszaka voltak ott meg egy nappal. Már a harmadik nap elvitték őket Sarkadra, lovas kocsival. A csendőrség ott volt, ahol most a gimnázium. Bevitték kihallgatásra őket, anyaszült meztelen. Ütötték, verték őket, de úgy, hogy a fal, Sarkadon tiszta vér lett tőlük, annyira ütötték őket a bikacsökkel, tehát anyaszült meztelen voltak. Na, most egy 14 éves vagy egy 12 éves kisgyerek, az mit tud az életről.

Részlet a per jegyzőkönyvéből:
A különböző helyekről összefogott embereket Sarkadon, a csendőrségi laktanyában helyezték el. Itt borzalmas bántalmazásoknak vetették alá őket. A kínvallatásokat Kozma Andor nyomozó vezette. Az összeszedett szerencsétlen embereket, egy nagyobb szobába, a falhoz állították, arccal a falnak, és azt mondták nekik, hogyha meg mernek moccanni, vagy hátra mernek nézni, akkor megverik őket.
Ezzel egy időben a teremben lévő kisebb szobában, Kozma irányításával bevitték egyenként az áldozatokat, és azokat felváltva, meztelenre vetkeztetés után, nagyobb számú katona, és csendőr kétujjnyi vastagságú botokkal ütlegelte. Kozma azon rendelkezése alapján, hogy a testen veretlen rész ne maradjon. Ezen a bántalmazáson az összefogdosottak, mind átestek, melyek következményére, egyesek, egész életükre kiható betegségeket szenvedtek.
A külső teremben a falhoz állított embereket puskatussal és egyéb módon bántalmazták az ott lévő tábori csendőrök, és az őrzésre kirendelt katonák. Úgy, hogy a fal a kegyetlenségek következményében több helyen véres lett.
A nagyobb szobában és a kisebb szobában elkövetett kínzásoknál, véresre veréseknél, részt vett Boldizsár elsőrendű, Magyar harmadrendű, Kalocsai másodrendű és Tóth József ötöd rendű vádlott egyaránt.
Egy alkalommal, azzal hívta be Kozma Andor Tóth Józsefet, hogy mutassa meg, milyet kell ütni. Tóth ekkor egy kétujjnyi vastagságú bottal olyan nagyot ütött az akkor, ott ütlegelt egyik személyre, hogy a helye felpúposodott, amire Kozma azt jegyezte meg, hogy ez a jó ütés. (23)

*****
(23) ABTL 3.1.9 V-144037. p.5.
*****

Daróczi Ágnes a Romano Instituto Alapítvány (Cigányságkutató Intézet) vezetője

Daróczi Ágnes a Romano Instituto Alapítvány (Cigányságkutató Intézet) vezetője

Komáromi Károly:
Elvitték őket Sarkadról a csendőrök, hogy viszik Dobozra, és akkor mondták a csendőrök, mert szakadó esőben vitték őket a dobozi főúton. Azt mondták nekik, hogy hát itt meghaltok, b…ok meg, én ezt úgy tudom, hogy a két asszony sorolta, mert őket is ugyanúgy vitték, mint ezeket körbe voltak a csendőrökkel. Akkor hajnalra bevitték őket Dobozra, temetőbe, bevitték őket a temetőbe. Már a csendőrök körül voltak állva, és akkor mikor odavitték őket, a csendőrök körbe vették őket géppuskával, meg kézi gránáttal robbantották őket szét. N,a most az volt a helyzet, ahogy én hallottam, a temető-csősznőtől, hogy egy gyerek az elmenekült volna, de nem tudott, csak észrevették a csendőrök. Na, mikor ezeket elpusztították, akkor lementek Dobozra a cigányokhoz, mert a cigányok külön voltak a falutól, a temető mellett laktak. Azok ásták a sírokat meg, gödröt ástak, nem sírt, gödröt ástak, és abba hányták őket bele. Egészen még meg se haltak. Hát úgy temették el, az volt a helyzet, hogy géppuskázták, kézigránátoztak, és volt, amelyik nem halt meg, csak utána, agyonlőtték. Ezt már a temetőcsősz-né mondta, akkor, mert ő hallgatta a jajgatást, meg ugyi a rimánkodást, hogy ne pusztítsák el őket. Már mikor bevitték a temetőbe őket, akkor már tudták, hogy elpusztítsák őket, hát mit kerestek volna a temetőbe éjszakának idején.

Sztojka Dezsőné, Hajkai Mária:
Itt volt az a temető ház, ott bekísérték őket, össze voltak kötözve, és idáig a partig és akkor ide elhozták őket ide sorba, lökdösték a kézigránátot közéjük. Még a jajgatást is hallottuk, mert itt laktunk kint. Hogy ne lőjenek le minket, mert nem vagyunk hibások. Akkor kijöttünk, egyiknek emerre volt a lába, a másiknak amarra, éppen csak, hogy rajta volt egy kis föld, rögtön megismerték őket, abba a percbe. Jajgattak nagyon.

Részlet a per jegyzőkönyvéből:
Ezt követően a csoportot, a kísérő katonák és a tábori csendőrök elvezették a temetőhöz. Mielőtt a csoportot a temetőbe vitték volna, Molnár negyedrendű vádlott bement az út szélén fekvő csőszkunyhóhoz a temetőbe, és közölte az ott tartózkodó Z. Szabó Károlyné temetőcsősszel, hogy ne ijedjen meg, mert új fegyvereket fognak kipróbálni. Közben a húszfőnyi fogolycsoportot a kísérők bevitték a temetőbe, és a csőszkunyhótól kb. 3-400 méter távolságra lefektették őket a földre azzal, hogy ott fogják tölteni az éjszakát.
Ezt követően a kísérő személyzet néhány métert hátra húzódott, vonalba fejlődött, és parancsra sortüzet adott le a földön fekvő kb. 20 emberre. Majd hátrébb húzódtak a szomorúfűzfa-csoporthoz, és ma már meg nem állapítható kézigránátot dobtak a szerencsétlen áldozatokra. Aki még ezután is életbe maradt, azt a parancsnokló tábornok agyonlőtte. Ezt követően Kalocsay másod rendű vádlott, és ma már meg nem állapítható további egy-két csendőr, valamint utasításokra kiírt községi rendőr elmentek a községnek a temető közeli részébe. Ott megállapíthatóan 6-8 személyt összeszedtek, azokkal sírt ásattak, mégpedig egy kb. 2-szer 3 méter szélhosszúságú, kb. egy méter mélyet, és abba belerakták a hullákat, melyek között legalább 2-3 gyermek, 15 férfi, és 2 nő volt. (24)

*****
(24) ABTL 3.1.9 V-144037 p.:5-6.
*****

Bársony János kisebbségkutató - jogász

Bársony János kisebbségkutató – jogász


Sztojka Béláné, Hajkai Aranka:
Én tetszik tudni beszéltem, azzal az emberrel, aki eltemette, egy 2-3 emberrel. Azt mondja, temettünk cigányokat, meg egy kalapot is kaptam. Hát, mondom, ez a kalap a testvéremé volt. Meg volt lőve. Az öregeknek, meg, megismertem, tetszik tudni, mert pipált egy öregember, mondom, ez meg azé az öregemberé volt. Akkor a ruhájukat mindent kimentem a temetőbe, mert mondták azok, akik temették, hogy ott vannak eltemetve, 21-en, hogy ott maradtak még ruhadarabok. Akkor láttam meg a testvéremnek a ruháját, meg a kalapját, másnak a fején, aki temette, egy öreg bácsinak a fejébe.

Narráció:
A Nagyszalontán, 1944. október 2-án meggyilkolt cigányok nevei, kettő kivétellel a református anyakönyvben találhatók. Az áldozatok a helyi temető háborús hőseinek parcellájában vannak eltemetve, magyar és szovjet katonák sírja mellett. Sorsukról Romániában regény jelent meg 1954-ben, Viharban címmel, Nagy Ilona írónő tollából. (25)

*****
(25) A szocreál történetben a kommunista cigányok az Internacionálé hangjaival fogadják az orosz csapatokat, és ezért ölik meg őket. A túlélő roma tanúk szerint a városi urak fogadták meg a zenekart, akik játszottak és táncoltak a bevonuló román katonáknak. Az Internacionálé játszása már az előszóban ismertetett vándormotívum. A muzsikus cigányokat egyszerű ártatlan bűnbakként gyilkolták le.
*****

Az áldozatok név szerint:
Szilágyi Kálmán zenész 34 éves
Tinka József zenész 25 éves
Ungvári József zenész 19 éves
Ungvári János zenész 35 éves
Karancsi Lajos zenész 38 éves
Keresztesi Lajos napszámos 34 éves
Karancsi Kis Dezső zenész 57 éves
Karancsi Dezső napszámos 19 éves
Tinka István zenész 62 éves
Keresztesi Miklós zenész 57 éves
Gál Ferenc zenész 52 éves
Tinka Károly napszámos 75 éves
Bakos Lajos zenész 63 éves
Horváth Ferenc földműves, napszámos 61 éves
Keresztes Mihály földműves, napszámos 16 éves
Rokszin Péter földműves, napszámos 57 éves
Rácz Jenő zenész
Rácz György zenész

A dobozi 1944. október 5-én meggyilkolt áldozatok a helyi temetőben, a bűntény színhelyén fekszenek. Egy jóindulatú helyi kőműves által 1946-ban felállított sírkő alatt nyugszanak összesen húszan. Közülük csak néhányuk nevét ismerjük.

Hamza Otilka Nagyszalonta
Bakos Rózsi (Bimbó) Nagyszalonta
Farkas János Kötegyán 60 év körüli
Makula Erzsébet Kötegyán 58 év körüli
Farkas Károly Kötegyán 34 éves
Komáromi Zsuzsanna Kötegyán 14 éves
Komáromi János Kötegyán 12 éves
Makula József Kötegyán 16 éves
Zsigmond Károly Kötegyán 14 éves
Hajkai Károly Kötegyán 20 éves lakosokat.

A másik tíz itt meggyilkolt, nagyszalontai cigány áldozat nevét sajnos nem sikerült beazonosítani. A gyilkosaik elleni vizsgálati anyagokban, vagy a per során se merült fel a nevük. Végig névtelen tömegként, számként, cigányként és nem személyként szerepeltek. A kötegyáni és a két nagyszalontai áldozat nevét túlélő rokonaik mondták el nekünk.

Az őket legyilkoló csendőröket és tiszthelyetteseket a Bf. V. 1478/1956/11. számú ítéletben mondta ki bűnösnek a Legfelsőbb Bíróság.
A közvetlen tettesek: Boldizsár János, Kalocsai György, Magyar Ferenc, Molnár József, Tóth József, Jakab János, Fábián Palkó és Blága szakaszvezetők illetve Szentgyörgyi honvéd.
Parancsnokaikat: Kubányi Györgyöt, aki orosz munkatáborban, a Gulágon halt meg, 1991-ben, mint hadifogoly, külföldi állampolgárságút, tehát jogtalan elítéltet rehabilitálták.
Báró Temesvári Ede 1945 februárjában került orosz fogságba. Innen 1948 augusztusában szabadult, Romániában, mert ide kérte magát a társai elleni eljárás hírére. Megpróbált Jugoszláviába szökni, de elfogták, kiadták Magyarországnak. 1951-ben a bíróság halálra ítélte, és kivégezték. Nem a tömeggyilkossági ügyből kifolyólag. (26) Kozma Andor nyomozót egy Rákoscsabai tömeggyilkosság ügyében halálra ítélték és kivégezték. A cigányok megölését a kémelhárító csoport vezetőin soha nem kérték számon. (27)

Részlet a per jegyzőkönyvéből:
A cigányokat nagyon megvertük. Ebbe részt vett rajtam kívül természetesen Kozma, és az itt beosztott csendőrök is. Ugyancsak részt vett a megverésben Balázs László és talán egy erdélyi nevű zászlós, aki itt tűnt el, és további sorsáról nem tudunk. De részt vett a verésben a honvéd őrszemélyzet közül is néhány. Kozma itt külön vert meg egy nőt, aki, ugyan nem volt cigány, de valamelyik cigánynak a felesége volt. Ezt a nőt Kozma meztelenre vetkőztette, és így verte meg, valamilyen szerszámmal nagyon súlyosan. Ezt a nőt, miután Kozma levetkőztette én már nem vertem meg, csak azt megelőzően. A cigányok közül több, vérzett az ütések következményében, de amikor Kozma a fent említett nőt a hajánál fogva rángatta és verte, a fal tele lett vérrel. A cigányok további sorsáról nincs tudomásom. Csak az egyik csendőrtől hallottam, hogy ki lettek végezve. Előadom, hogy egy napon Nagyszalontára kellett bemennem, Kubányi parancsára. Ha megtörtént, talán ezen a napon történt meg, a cigányoknak a kivégzése. Október 4.-én, vagy 5.-én parancsot kaptunk a visszavonulásra, és egyenesen Orosházára mentünk. (28)

*****
(26) Végrehajtva 1951.08.04. ABTL V-78632, V-103593
(27) 1949 IV. 2. kötél általi halál, Nb. VII. 2464/947, NOT V. 3585/947.
(28) Tóth Sándor nyomozó vallomása, ABTL. 3.1.9. V146217 p.197-198.
*****

Ungvári Erzsébet: Csak megtörtént, hogy 18 embert lemészároltak, aljas, szemtelen. És akkor, hát tovább mit mondjak.
Daróczi Ágnes.: Köztük volt a maga?
U.E.: Az apám is. Persze. Meg még apámnak két öccse. Két 18 éves, meg 20 éves fiatal emberek.
D. Á.: Nem is kellett volna maga szerint, hogy valaki bocsánatot kérjen?
U. E.: Jaj Drága! Hát mi itten ezt sose várjuk ezt el, itt nem vagyunk értékelve. Mi nem vagyunk itt értékelve, el ne higgye már. Pedig mi pont, olyan magyar embernek érezzük magunkat, mint már, mert mi cigányul nem tudunk, csak magyarul. Rendes református emberek vagyunk. A rendes munkánkból, két karunk után éltünk, de ugyanakkor nem nagy értékünk van, hogy őszinte legyek. Ha már valahol többen vannak, akkor azt mondják, itt vannak a cigányok. Lehet rajtunk arany vagy bársony ruha, meg lehetünk, hogy mondjam nem egy buta analfabéták, nem sok iskolám van, négy van, de ugyanakkor én annyi regényt olvastam, hogy lehet, hogy akinek 12 van, nem olvasott annyit. De mégse tudnak bennünket értékelni, úgy, mint a magyarokat, én megmondom őszintén. A férje magyar, vagy a másik kollegája, de maga cigány, igaz? Nahát, ez így van. A lányomnak is az ura magyar, az unokámnak román az ura, úgyhogy, mármost így össze vagyunk keverve. Nagyon össze vagyunk keverve.
D. Á.: Most nagyobbak a különbségek, vagy régen voltak nagyobbak?
U. E.: Hát, ugyanott van az, ugyanott van az.

Daróci Ágnes és Bársony János a „Kali Trash – A romák sorsa a Holokauszt idején Magyarországon” című könyvének szakmai bemutatóján az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében.

Daróci Ágnes és Bársony János a „Kali Trash – A romák sorsa a Holokauszt idején Magyarországon” című könyvének szakmai bemutatóján az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében.


POCSAJ – HÁROM HALOTT, 1944. OKTÓBER 5.


Bársony János: Ez a felvétel 2004. április 6-án, Pocsajon készült. Seres Lajos úrral beszélgettünk az Arany János u. 2. szám alatt.
B. J.: Bátyám, mondja el, hogy történt, amikor a romákat felakasztották a háború idején?
Seres Lajos: Előbb a nénémet akasztották fel,. meg a másikat, az unokáját, Irmának hívták. Annak az apját meg lelőtték a községháza udvarán, a nénémet, meg a lányt, ugyi, felakasztották.
B. J.: Kik akasztották fel őket?
S. L.: A németek voltak, németek is, meg magyarok is.
B.J.: Német volt vagy magyar, aki lőtt?
S.L.: Hát, magyar lőtte meg azt a szegény embert.
B.J.: Be voltak fogva sokan?
S.L.: Be. Teli volt a községháza udvara.
B.J.: Miért csak éppen őket ölték meg?
S.L.: Mert belőttek közéjük (az oroszok), és mind menekültek.
B.J.: Azt mondják, volt, akit felakasztottak, ahhoz több idő kellett.
S.L.: Hát mondjuk a nénémet még én szedtem le a fáról, mert én szolga voltam. Utána elhurcoltak bennünket dolgozni. Enni nem adtak. A Dunántúlra.
B.J.: Hova?
S.L.: Hát arra Pest felé. Arra hurcoltak bennünket.
B.J.: A többieket továbbvitték a németek, őket pedig itt megölték?
S.L.: Igen. Belőttek valahogy a községháza udvarára az oroszok. Ha nem menekülnek, az összes cigány meghal. Mindet elpusztították volna. Az összeset elpusztították volna.
B.J.: Így egyesek menekülőre fogták, magukat elhajtották, de őket már felakasztották.
S.L.: Igen. Őket már megölték addigra. Felakasztották.
B.J.: És eltemette őket valaki?
S.L.: Hát…, a községháza udvarára. Meg a – nem tudom, ki az Istentől – hozott anyám két szál deszkát, hogy a nénémnek egy kis koporsót, egy kis ládát, – na, hát nem koporsó volt –, hogy egy kis ládát csináljanak. Hogy ne csak úgy lökjék bele a gödörbe.
B. J.: És hova temették?
S.L.: A községháza udvarába. A kert végébe.
B.J.: Most is ott vannak?
L.: Nem, már eltemettük a temetőbe.
B.J.: Értem. Tehát először a községháza udvarára temették.
S.L.: Oda.
B.J.: Egymás mellé temették őket?
L.: Hát, egy gödörbe. Egy hosszú gödörbe, abba lökték be őket. A községházánál.
B.J.: Ott voltak a népek is, amikor felakasztották őket, vagy pedig csak a katonák?
S.L.: Ott. Ott voltak azok egy csomóban, az összes cigány. Az udvaron. Akiket végül kihívtak, azokat aztán már húzták is fel.
B.J.: Maga is ott volt?
S.L.: Igen.
B.J.: Kik hívták őket ki? A magyarok vagy a németek?
L.: Hát, én mán nem tudom, német lehetett, mert nem tudott magyarul beszélni.
B.J.: Aki felakasztotta őket, az magyar katona volt?
S.L.: Igen.
B.J.: Csendőr volt, tábori csendőr vagy katona?
S.L.: Nem, ilyen szalagosok voltak.
B.J.: Nyilasok?
S.L.: Nem tudom én ugyi, hogy mi ez, policár, akkor annak hívták, policárnak.
B.J.: Értem. És bátyámat utána hová vitték?
S.L.: Engem, hát mondjuk nem csak engem vittek. Nem csak a cigányokat, volt ott zsidó is.
B.J.: Hova?
S.L.: Hát a Dunára, vagy a Tiszára.
B.J.: Nem tudja a falut?
S.L.: Nem tudom én.
B.J.: Nem ismeri a helyet, hogy hova vitték?
L.: Nem ismerem arra a tájat.
B.J.: És ott adtak maguknak enni már?
S.L.: Hát hol adtak, hol nem. Dolgoztattak bennünket.
B.J.: Azért maradtak itt cigányok?
S.L.: Hát maradtak, mert már volt ugyi, aki megmenekült.
B.J.: Csak a munkaképeseket vitték el, vagy a gyerekeket és asszonyokat is?
S.L.: Vegyesen, vegyesen voltunk.
B.J.: Mi alapján maradtak itt, és mi alapján vittek el embereket?
S.L.: Hát, az alapján, hogy ugyi, már megcsendült mán a hír, hogy a németek kimentek, elmenekültek. Azt’ akkor meg az oroszok jöttek be, azok voltak itt. Mit mondjak, 17 éves lehettem.
B.J.: De magát a németek vitték el? A németek hurcolták el.
S.L.: Igen, igen! Hát, azok vittek bennünket.
B.J.: S mikor az oroszok megjöttek, akkor elengedték?
S.L.: Akkor elengedtek.
B.J.: Gyalogosan jöttek haza?
S.L.: Hun vonattal, hun gyalog, nem nagyon jártak arra…
B.J.: Hogy hívták azokat, akik meghaltak?
S.L.: Seres Eszti, és én nem tudom, a másikat milyen Irmának hívták. A vezetéknevét nem tudom. Meg az apját, az Irmának az apját Gyuri bácsinak hívták. De így nem tudom, hogy kiféle volt. Aztat lőtte le egy kancsi, egy magyar katona lőtte le. De az az igazság, hogy attól még nem halt volna meg. Aztán ahogy a lányát akasztották, aki ugyi kiabált, amikor már vitték, és a nyakába tették a kötelet, hogy apám, teérted halok meg, azt így megemelte a fejét, az apja. Aztán odament egy német, az felfordította, mert hason volt, felfordította, azt’ pisztollyal főbe lőtte.
B.J.: És maga úgy emlékszik, hogy csak hárman voltak.
S.L.: Én úgy emlékszek.
B.J.: Aznap szedték őket össze, vagy már korábban?
S.L.: Hát aznap szedték őket össze. Ki volt adva, hogy akinél mondjuk így golyó, vagy puska ilyesmi van, azt fel kell vinni a tanácsházára. Hát én a cseléd voltam. Azt a gazdámnál, ahol én szolgáltam, volt egy tarisznya. Aztat, ugye, fel kellett vigyem a tanácsházára. De már akkor teli volt az udvar.
B.J.: Értem. Hát, nagyon szépen köszönjük, bátyám. Most mivel foglalkozik?
S.L.: Most már nyugdíjas vagyok. De azért még mondjuk, itt is dolgozgatok, ott is dolgozgatok.
B.J.: Maga itt is született a faluban?
S.L.: Én itt születtem.
B.J.: Meg tudja-e valaki mutatni azokat a sírokat, ahol ezek az emberek fekszenek?
S.L.: Hát persze, hát hogy ne mennék. Akartunk itt emlékművet felállítani. Arra gondoltam, hogy én mondok alatta egy beszédet, van egy videokamerám, felveszem, és eljuttatom valahogy Önnek. Hogy hogyan történt, mi történt, hogyan hozták őket ide. (29)

*****
(29) A felvétel készítése után két évvel az események helyszínén, a községháza falán, felavatták az emléktáblát a halottak és az üldöztetés emlékére.
*****

Tiszapüspöki és Törökszentmiklós között, az előbbitől kb 3 kilométerre Bala Perjéshát dűlőben (cigánydűlő) közvetlenül a Tisza parton a gát mellett, 1944. október végén kb. 60 romát lőttek a Tiszába – az ottani telep lakóit – a németek. Utána – pár óra múlva – Tiszapüspökiben, a falu széli régi telep mellett, kb. 70 cigányt lőttek a Tiszába ugyanazok. Boda Péter mondja el a történetet, ahogyan korábban Rézműves, majd névváltoztatva Újlakán Erzsébet, cigány nevén Bibica, a nagymamája beszélte el neki. A balai Perjéshát-dűlő, korábban Cigánydűlőnek nevezték, a Tiszánapartnál volt. Itt 10 vályogház állt korábban, amiből 30 éve még állt kettő, ide idegenek költöztek be az eset után pár évvel. Most már csak szántóföld van a helyükön is.
Itt lakott a Rézműves család, Rostás család, Balogh nemzetség és a Lakatos família is. A telep lakói régóta rokonságban álltak egymással. A harmincas évek végén valamilyen okból névváltoztatásokra került sor közöttük és sokan az Újlakán nevet vették fel. A Nagyanyám is így lett Rézműves Erzsébetből Újlakán Erzsébet az anyakönyvben. A telepen élők cigány anyanyelvű oláh cigányok voltak, akiket vándorcigányoknak is csúfoltak, pedig már vagy 100 éve letelepedtek ide. Kosárfonók, seprűkészítők, meszelő készítők, állatkereskedők és tenyésztők voltak. Főleg lóval, marhával, disznóval kereskedtek. Az asszonyok a környéken napszámba is eljártak, így éltek meg. A telepen 80-90 ember lakott.

Nagyanyám így mesélte el a történetet:
„Október végén, vagy november elején, egy napon reggel tájban terepjáró autókkal, teherautóval és oldalkocsis motorokkal német katonák és magyar csendőrök érkeztek a telepre. Egy itteni – gyerekként a Balán, a telepiekkel együtt nevelkedett csendőr – mutatta a katonáknak az utat a cigányokhoz. Végig a teherautó tetejéről mutogatta, hogy merre lőjenek. A katonákkal több farkaskutya is volt az autókban, amik vadul ugattak, vicsorogtak. Először a telep kutyái mentek a jövevények felé, majd a telepen élő gyerekek közeledtek kíváncsian az érkezők felé. Ekkor a katonák rájuk eresztették a farkaskutyákat.
Ezek a kutyák ember elleni támadásra voltak idomítva, így a gyerekeket kezdték harapni, marcangolni. A sikoltásukra, kiabálásukra előjöttek a felnőttek, a szüleik, akik kapát, ásót, botot ragadva próbálták menteni a gyerekeket, elzavarni a vérebeket.
A felnőttek közeledésére a német katonák géppisztollyal, sorozatlövésekkel kezdték lőni a cigányokat, akit csak értek, felnőttet, gyereket egyaránt. Akik a házakba bemenekültek oda is utánuk mentek a gyilkosok és lelőtték őket.
Én éppen vízért mentem a főzéshez, így távolabbról láttam, hogy mi történt. Alig negyed óra alatt végeztek a romákkal. Sebtében összegyűjtötték a halottakat a gáton és bedobták őket a Tiszába. Nem bajlódtak a temetéssel. Kocsira ültek és már mentek is tovább Tiszapüspökibe. Rajtam kívül még egy fiú élte túl a gyilkosságot. Vele együtt próbáltuk a folyóból kihúzni a rokonokat, hogy élőt találjunk, és el tudjuk temetni a holtakat. A víz ekkor már nagyon hideg volt, nem tudtunk utánuk úszni. Élőt már nem találtunk, de a part közeléből öt embert kihúztunk. Köztük voltak a szüleim, nagyapám is. A halottakat elrejtettük a bokrok közé, de mi is megpróbáltunk elbújni a falu melletti szalmakazalban. Féltünk, hogy visszajönnek még értünk a gyilkosok. Csak harmadnap mertünk előbújni és megásni a sírgödröket, eltemetni az elrejtett halottakat. Akkor én még nem voltam 17 éves. Lányként vártam már a férjhezmenetelemre. A vőlegényem, akinek már kisgyerekkoromban odaígértek, szintén a halottak között volt a szüleivel együtt. Meg az unokatestvéreim, akikkel együtt nevelkedtem: Újlakán Rézműves Miklós, Vince, Jolán. Meg szinte az összes rokonom a nemzetségemből, aki otthon lakott.
Arról már két héttel később hallottam a környékbeliektől és a túlélő tiszapüspöki cigányoktól, hogy a német katonák és a csendőrök nem hagyták abba a gyilkolást aznap. Alig három kilométerre a mi telepünktől volt a tiszapüspöki cigánytelep, ahol már régóta magyar cigányok éltek. Jórészt vályogvetők voltak, de volt köztük több jó muzsikus is. Ez a „régi telep” szintén a Tisza mellett volt, közvetlenül a gát után. Itt lakott a Fehér család, Lukács család, Puporka és Pusoma nemzetség is. Vagy százhúsz ember. Állítólag odahallatszott felőlünk a lövöldözés és többen is bementek a faluba kérdezősködni. Meg elbújni a veszély elől. A német katonák a kutyákkal és a csendőrök körbe vették a telepet. Viskóról viskóra kergették, hajtották a Tisza-part felé a cigányokat, miközben ordítottak, lövöldöztek. Űzték a gyerekeket, öregeket, férfiakat, asszonyokat egyaránt. A Tiszánál a gát lábánál állították meg a menekülőket. Itt kellett, hogy várakozzanak, amíg mindenki odaért. Akkor átzavarták őket a gáton, a folyó felőli lejtőre és a gát tetejéről legéppuskázták őket egytől egyig. Majdnem hetven embert. A szőke Tisza vize vörösre változott a sok vértől. Csak aki előbb bement a faluba, az élhette túl a vérengzést. Ez a telep meg is szűnt azután, futballpályát csináltak a helyére.”

Nagyanyám elbeszélése után én is próbáltam kérdezősködni Tiszapüspökiben a történtekről úgy 18 évvel ezelőtt – mondta Boda Péter. Már alig volt idős ember, aki emlékezett volna a történtekre. Csak a habókosnak tartott „Görbelábú Irén” néni, – aki összefüggéstelenül mormolt mindig német és orosz szavakat, – változott meg a kérdésemtől. „Hát én is ott voltam közöttük! – mondta izgatottan, zihálva. – Meg az Anyám, a húgom, a kisöcsém, Apám testvérei, az ő gyerekeik, meg mindenki. Mindannyiunkat odahajtottak a partra és ránk lövöldöztek. Énrám esett golyótól találva a nagynéném. Ő fogta fel a nekem szánt lövéseket. Azután belegurultam a Tiszába és onnan úsztam ki.” – Majd ismét összefüggéstelen német hangzású szavakat mormogott. A többi falusi azt mondta, hogy a gyilkosságok óta ilyen bolondos, de nem segíthetett rajta a doktor.

Másik alkalommal azután a Nagyanyám visszatért a történet folytatására, amikor egyedül voltunk:
„A háború után hazajöttek a távol levő rokon férfiak a frontról, meg rabságból. Megtudták, hogy mi történt a nemzetségükkel. Azt is megtudták, hogy az ismerős balai csendőr vezette rájuk a német katonákat. Ez a csendőr is előkerült rövidesen. Még engem is megszólított. Azután eltűnt ez a csendőr. Azt mondják, a cigányok igazságot tettek, bosszút álltak rajta a halottaikért…”

Ettől kezdve több szó nem esett a családban ezekről a szörnyűségekről. Még a cigányságuktól is szabadulni próbált a következő, városba költöző, tanult nemzedék.
De már én, az unokájuk újból keresem a gyökereket. A Nagymamám rám bízta a régiek örökségét.
Elmondta: Boda Péter tanár, néprajzkutató, Törökszentmiklós, 2015, február 19.”

Láng Judit

 

Kapcsolódó video:
Bársony János és Daróczi Ágnes kutatásai alapján, szemtanuk megszólalásai, a helyi emlékezet őrzői által rekonstruálódik az 1944 őszén Nagyszalontán, Kötegyánban, Sarkadon cigányok sérelmére elkövetett aljas bűnbakká tevő folyamatok és gyilkosságok története. A film több mint 10 évig készült. Bejárva a helyszíneket, korábbi híradófelvételeket bemutatva, mély interjúkkal és “utca embere” megszólalásokkal teszi átérezhető történetté, tanulsággal rendelkező drámai egységgé az események tényszerű elemeit. Gyártó és jogtulajdonos: Romano Instituto – Cigányságkutató Intézet

https://www.youtube.com/watch?v=BCRFyKfDphc