Daphne Sheldrick „Az Afrikai szerelmi történet” című könyv írója második családjává fogadta az elárvult afrikai állatok egész sorát – különleges történetét mondja el a magyarul is megjelent önéletrajzában, melyet minden természet-, állat- és Afrika-barát ember mellett az is örömmel forgathat, aki szereti a jó és igaz meséket. A szerző önéletrajza a Tsavói Nemzeti Park kialakításának és az elárvult afrikai nagyvadak megmentésének története.
– Az Önök Alapítványa sikerrel működik, most már a lánya irányítása alatt, de az Ön személyes közreműködésével. Nemrégiben töltötte be hetvenedik életévét – hogy érzi magát?
Daphne Sheldrick: – Ez az év elég megterhelő volt számomra, mert március óta nagyon beteg vagyok – egy mellüregi gennygóc továbbterjedésével erős mellkasi ideg-fájdalmaim lettek, ami végül egy Dél-Afrikában elvégzett hátoperációhoz vezetett – az utóbbi három hónapban, amíg meg nem gyógyulok, csak feküdni vagy járni tudtam, ülni egyáltalán nem, ami megnehezíti az interjúkkal való foglalatosságomat is.
– Az elmúlt években a férje, David Sheldrick tiszteletére és emlékére létrehozott alapítvánnyal hatalmas munkát végeztek, s nemzetközi hírnévre tettek szert az elárvult elefántok és más állatok megmentése terén.
DS: – A David Sheldrick Wildlife Trust (DSWT) állat-bölcsődéjében jelenleg 25 állat él, s a Kelet-Tsavo nemzeti park területén lévő integrációs központokban, ahonnan természetes élőhelyükre gondozzák vissza az állatokat, további 42 elefántborjú. Az évek során visszagondozott állatok közül majdnem hetven él a vadonban, akik további tizenkét vadon született elefántnak adtak életet. Az állatmentő, csapda-takarító portyák eredményeit is beszámítva több mint 1000 vadállatnak segítettek a túlélésben.
– A DSWT a legsikeresebb árvaelefánt-mentő és rehabilitációs program. Az Önök tudomása szerint hány ilyen állatmentő-védő program működik Afrikában és kapcsolatban vannak-e velük?
DS: – Zambiában a miénkhez hasonló projektet indítottak el, ami elég új, így nem rendelkezik azokkal a hosszú távú tapasztalatokkal, mint a mi alapítványunk. Számos esetben segítettem személyesen a Dél-Afrikában, Botswanában, Malawiban, Zimbabwéban, Tanzániában, Gabonban, Ugandában és Csádban elárvult vadállatok felnevelésében, s minden esetben, ha tudomásunkra jut, hogy valahol egy elárvult elefántkölyökre találtak, igyekszem felvenni velük a kapcsolatot és ellátni őket tanácsaimmal, hiszen az évek során igen széleskörű tapasztalatokat szereztem.
– Kenyában 2013-ban 250 elefántot öltek meg orvvadászok. Az életrajzában végigköveti a Tsavói Nemzeti Park kialakulásának kapcsán azt is, melyik időszakban mikor, hányan, milyen módszerekkel indultak a védettség reményében a parkba érkező, ott élő elefántok lemészárlására. Mi a helyzet e téren jelenleg Tsavóban és mit tud tenni a kenyai politika az elefántokért?
DS: – A helyzet alapvetően nem változott. 2010 óta Afrikában 100 000 elefántot gyilkoltak le az elefántcsontért. Az egyetlen dolog, ami megmenthetné őket, az elefántcsont iránti igény megszűnése – ismét elefántcsontkereskedelem-ellenes nemzetközi és helyi törvényekre lenne szükség. Volt már ilyen törvény, de 2008-ban a felhalmozott legális készletek Kínába és Japánba történő egyszeri kiárusítása érdekében felfüggesztették, ami lehetőséget teremtett arra, hogy az illegális kereskedelem ismét utat találjon a távol-kelet felé.
– „Meggyőződésem, hogy az elefántok telepatikus képességekkel rendelkeznek, és képesek olvasni az őket szeretők szívében és elméjében, így a gondozóikéban is!” – írja egy helyen azt a jelenséget elemezve, hogy a vadonba visszagondozott állatok előre tudják, mikor érkezik új állat a bölcsődéből a reintegrációs központok valamelyikébe. Könyvében számos jelét írja le ilyen képességeknek – csak az őket szerető emberekkel kapcsolatban figyelhetőek meg az elefántokon ezek a jelek?
DS: – Az állatoknak vannak ilyen képességeik – képesek olvasni a szívekben, s épp ezért reagálnak különbözőképpen más-más emberekre. Az elefántokkal, csakúgy, mint minden állattal kapcsolatban igaz az a mondás, hogy amint vetsz, úgy aratsz. Ha őszinte szeretettel és empátiával gondozzák őket, mindent tízszeresen adnak vissza.
– Egy interjúban azt mondta, az elefántok „hihetetlenül okosak, sokkal értelmesebbek, mint egy hasonló korú gyermek, s azonos időszak alatt csaknem kétszer annyit fejlődnek, mint az ember”. Gondolja, hogy egy olyan különleges helyzetben, amilyen Romulus és Remus, vagy épp Maugli története a farkasokkal, egy gyermeknek volna esélye a túlélésre az elefántok között?
DS: – Nem hinném, már csak azért sem, mert a csecsbimbókat elérni elég komoly kihívás.
– A könyvében a mély elismerés hangján ír a majomkenyérfákról, amikről Saint Exupéry: „A kis herceg” című meséjében olyan elutasítóan nyilatkozott. Mit gondol, mi lehet az oka ennek a különbségnek?
DS: – A majomkenyérfák ásványi anyagokban igen gazdag faóriások – a sokéves fejlődésük során a talajból nyert mineráliákban gazdag fák az afrikai állatvilág számos tagjának nyújtanak komoly segítséget, így Tsavo területén nagyon nagy a jelentőségük.
– Egykori férjét a helyiek a Bwana Saa Nane (Két Óra Mister) néven emlegették – a névadás a tisztelet és elismerés jele, a név maga pedig a szigorúan betartott teaidő szokásából ered. Önnek is volt hasonló törzsi neve?
DS: – Igen: az „Elefántok anyja”.
– A könyv elején utal rá, hogy a három generációval korábban Afrikába települt ősök által felhalmozott gyakorlati tudás hogyan öröklődött, s hogy e családi kötetből a vadonban való túlélés és mindennapi élet csínját-bínját lehet megismerni (hogyan lehet szappant főzni, mire jók az egyes gyógynövények, mit hogyan lehet felhasználni a mindennapi gyógyászatban, s hogyan lehet fenntartani egy háztartást sok-sok kilométerre bármiféle civilizációtól). Nem gondolt rá, hogy ezt a családi hagyatékot mások számára is hozzáférhetővé tegye?
DS: – Gondolkoztam már rajta, de eddig még nem jutott rá időm.
– Ezen önéletrajzon kívül négy korábbi könyve és rengeteg cikke is megjelent – magyarul ez az első könyve. Mit érdemes tudnunk a korábbiakról?
DS: – Tulajdonképp valamennyi korábbi könyvem megtalálható sűrítve ebben az önéletrajzban. A legelső a Tsavóban felnevelt különféle árvákról szólt, és arról a nagyon különleges kapcsolatról, ami közöttünk és egy-egy számunkra kiemelten kedves elárvult állat között kialakult. A második könyv a Tsavo Nemzeti Park kialakításának részletes inventáriuma. A Tsavo Story (1973) címen jelent meg, s azt beszélte el, milyen szenvedélyek mentén alakulhatott ki az afrikai szűz bozótból egy nemzeti park azokban a korai években. A Négylábú családom (1979) című könyvben még többet írok az árváinkról, különösen az Aisha nevű elefántbébiről. Az elefánt, akit Eleanornak hívtak (1980) című könyvben pedig Eleanorról és kiterjedt ’családjáról’ írok, melybe mindenféle állat beletartozott, aki velünk élt akkoriban.
– Az Ön életrajzát olvasva Gerald Durrell könyvei jutottak eszembe…
DS: – Magam is végtelenül élveztem olvasni a könyveit.
– Könyvéből tudható, milyen mélyen gyökerezik a családi hagyományban az elbeszélés iránti szenvedély, a jó történetmesélés képessége. Van, aki majd továbbviszi ezt a hagyományt?
DS: – Igen, a lányom Angela és a fia, Roan is, aki kifejezetten tehetséges ebben.
– Az elmúlt évek során számos elismerést kapott, a királynő lovagnővé is ütötte. Négy unokája közül kettő az Ön közelében él a Nairobi Nemzeti Park területén s fiatalabb lányával együtt részt vesznek az Alapítvány munkájában. Mi az, amit szeretne még elérni az elkövetkező években?
DS: – Szeretnék mindent átadni az unokáimnak, amit a természeti környezetünkről az évtizedek során tanultam.
– Ha valaki önkéntes munkát vállalna az Alapítványnál, van erre lehetősége?
DS: – Nincs önkéntes-programunk, mert Afrikában sokkal nagyobb szükség van a munkára és egy önkéntes a helyiek elől venné el a munkalehetőséget.
– Vannak emlékei Afrikáról, amely a vadászok és szafari-látogatók játszótere, a fekete kontinensről, amely a hadsereg hatalmas éléskamrájaként működött, ami a pénz nevében önmagát falja fel, s Afrikáról, amelyik segítségre szorul, hogy ne váljon sivataggá. Mit gondol a természetei értékek jövőjéről?
Daphne Sheldrick: – A természetet a pénzsóvárság és a korrupció fenyegeti – de Afrikában, talán bármely más kontinensnél inkább, még mindig vannak olyan helyek, ahol a természetet a maga teljességében megőrizték.
***
(Daphne Sheldrick könyvét a Cartaphilus jelentette meg magyar nyelven.)
