A LEGÚJABB KORI FÜGGETLEN VILÁGVALLÁS

„Minden ember azért teremtetett, hogy előmozdítson egy folyamatosan fejlődő civilizációt.” – olvashatjuk a bahá’íok szent irataiban. Egy vallás, amely több éve képviselteti magát a Sziget Fesztiválon… Meglepő és meglepetésekkel teli világ ez.

Bahá’í Kertek, Haifa (Fotó: dr. Ajang Armin Farid)

 

Már Lev Tolsztoj is „a vallás legnagyobb és legtisztább formájának” nevezte, miközben ennek a hitnek az elnevezése a mai Magyarországon még mindig idegenül cseng, noha az Encyclopaedia Britannica  szerint földrajzi értelemben „a kereszténység után ez a második legelterjedtebb vallás”, mely a Föld 200 országában, 127.000 városban és faluban van jelen. Vallási szövegeiket eddig 850 nyelvre fordították le. Ázsiában 3,6 millió, Afrikában 1,8 millió és Latin-Amerikában 900 ezer bahá’í ember él, míg országonként vizsgálva a legnagyobb ilyen közösségek Indiában (2,2 millió), Iránban (350 ezer) és az Amerikai Egyesült Államokban (150 ezer) találhatók. Az országonkénti népességi arány tekintetében a legnagyobb százalékban Guyanában (7%) élnek. A Magyarországi Bahá’í Közösség ezer tagot számlál, akik az ország 85 helységében élnek.

Ebben rendszerben nincs papság  és nincsenek szertartások. A hívőknek nem az egyéni üdvözülés az első számú célja, mivel feladataik az egész emberiségre vonatkoznak. Azáltal, hogy a saját közösségeiket építik, egyúttal mintául szolgálnak a társadalom más csoportjai számára. Az embereket Istenhez vezetni – ez a legfontosabb, mert azt vallják, hogy ha erre minél többen tudatosan törekednek, ez az út elvezethet nem csupán a spirituális, hanem a gazdasági, pénzügyi társadalmi problémák valódi megoldásához is. Ez a hit tehát nem pusztán egy vallás, hanem életmód, filozófia, az egész világot összefogó rendszer, amely az élet minden vonalát érinti.

A ’bahá’ arab szó jelentése: dicsőség, ragyogás.
A hit alapítója: Bahá’u’lláh* (nevének jelentése: „Isten Dicsősége”). Őt Isten modern kori Hírnökének tartja jelenleg több, mint 7 millió ember. Az ő kinyilatkoztatásán (1863-1892) alapul a legújabb kori független világvallás.

A bahá’íok 11 szent napról emlékeznek meg. Ezek egy része Bahá’u’lláh és a Báb** életével kapcsolatos. Az újév például a tavaszi napforduló idején van, ami március 19-21 közé esik. A többi ünnep közül a legfontosabb a Ridván, ami egy 12 napos időszak április-májusban, amely Bahá’u’lláh küldetése bejelentésének az évfordulója.

A másik különleges alkalom során a hívek Bahá’u’lláh születésnapját ünneplik november 12-ét megelőző este. A színpadi élőzenei betétekkel meg-megszakított előadásokat (Bahá’u’lláh életéről, tanításairól) közös vacsora és beszélgetés foglalja keretbe. A légkör minden alkalommal rendkívül nyitott, barátságos és oldott. A szent napokról a közösségek általában imákkal, elmélkedéssel és kötetlen beszélgetéssel emlékeznek meg.

A Báb tanításai nagy izgalmat keltettek, és futótűzként terjedtek. Követőit bábíknak*** nevezték. A hatóságok és a papság  – hogy megakadályozzák az új vallás terjedését – kegyetlen üldözésekbe kezdett. 1850-ben kivégezték az akkor már három éve különböző börtönökben őrzött Bábot. A kegyetlen üldözés célja az volt, hogy fizikailag megsemmisítse a bábi közösséget. Illusztrálásképpen álljon itt egy korabeli újságcikk, amely jól láthatóan a magyar szemtanú őszinte iszonyatával írja le a történteket:

Számtalan botütések, mik a gerincz és talpakra súlyosan hullanak, a testrészek izzó vassal sütögetése oly közönséges gyötrések, hogy az áldozat, ki ily bánásmódban részesül, igen szerencsésnek mondható. Jer velem, barátom, kinek szíved és európai érzésed van, jer velem azon szánatra méltók közé, kik kiszúrt szemekkel saját levágott füleiket a tett színhelyen azon nyersen megenni kényszeríttetnek, vagy azokhoz, kiknek fogaik poroszló keze által baromi erőszakkal kiszaggattattak, s kiknek most kopasz koponyájuk kalapácsokkal zúzatik szét. A bazárt e szerencsétlenekkel világítják meg, jobb és bal felől mély lyukat vágnak mellük és vállukba, és égő gyertyát tesznek a sebbe. Láttam ilyeneket, kik lánczokon vonszoltattak át a bazáron – elől katonai zenekar menvén, – kiknek gyertyái már mélyen le voltak égve, és a fagyú láng mint egy kialvó lámpa, a sebben vonaglott. Nem ritkán történik, hogy a keletiek soha nem fáradó fantáziája új kísérlethez fog. A Babinak talpáról lehúzzák a bőrt, a sebet forró olajjal bekenik, a lábra, mint a lóéra patkót vernek, és aztán az áldozatot futni kényszerítik. Egy hang nem emelkedett a kebelből, sötét hallgatással vonult el a kin a fanaticus jégmeredt érzéke fölött –, most futnia kell – a test nem bírja el, mit a lélek elbírt –, összerogyik; adjátok neki a megváltó döfést, végezzétek kínjait! Nem. A poroszló a korbácsot suhogtatja és – magamnak kellene azt látnom – a százszorosán kínzott fut. Ez a végnek kezdete. A vég maga: keresztülfúrt, megperzselt testet kéz- és lábnál fogva egy fához kötik, a főt föld felé hajtva, és most minden persa élvezheti azon gyönyört, bizonyos, nem igen kis távolságról a kijelölt nemes vadra kísérteni meg a lőképességet. Láttam legalábbis 150 golyó által szétrongyolt holttesteket. A szerencsésebbek megzsinóroztatnak, megköveztetnek, megfojtatnak, taraczk szája elé kötik őket, karddal agyonvágják, kalapáccsal, vagy botokkal agyonverik. Nem csak a bakó, nem csak a nép vészen részt a mészárlásban, nem; a törvényszék olykor egyes méltóságokat ajándékoz meg a szerencsétlen Babikkal, és a persa gyönyörét talália benne, becsületére véli válni, ha saját kezét mocskolja be a megkötözött szerencsétlenek vérével. Gyalogság, lovasság, tüzérség, a gulámok (a királyi testőrség tagjai), a mészáros, pék (stb.) czéhek, mind becsületesen részt vettek a vérengzésben. Egy Babi a helyőrségi tisztikarnak ajándékoztatott; a parancsnokló tábornok tévé az első csapást, aztán sorba rang szerint mindenik. A persa katonák mészárosok, nem harczosok. Giume imám (pap) is kapott egy Babit –, és megölte azt.”

Az üldöztetés ellenére a hit befolyásos körökben is terjedt.
Mírza Husayn Ali (a későbbi Bahá’u’lláh), az egyik ősi perzsa patrícius család tagja, 1817-ben született Teheránban. Apja miniszter volt a sah udvarában – amely állást apja halálakor neki magának is felajánlották, de visszautasította – és akit jámborsága és a rászorulóknak nyújtott segítsége miatt feleségével együtt „a szegények atyjának és anyjának” neveztek, a kezdetektől követte a Bábot.

Tanításai miatt 40 éves száműzetésre ítélték korának vallási és állami vezetői. Végső állomása a Szentföld volt, itt hunyt el 1892-ben. Többszöri börtönben való tartózkodást követően, a sah elleni merénylet után, számítva arra, hogy meghal, néhány bábíval egyetemben egy, a gyilkosok és útonállók siralomházaként szolgáló három-emeletnyi nedves, sötét mélységbe küldték a föld alá, amely nyüzsgött a férgektől. Egy nehéz láncot verettek a nyakára, ami a húsába vájt és nem hagyta sem állni, sem ülni. Az ott töltött négy hónap alatt misztikus látomásairól így írt:

Azokban a napokban, mikor Teheránban sínylődtem a tömlöcben, bár a láncok iszonyú súlya és a bűzös levegő csak keveset engedett aludnom, mégis, azon ritka pillanatokban úgy éreztem, mintha valami alápatakzott volna fejemről a mellemre, miként egy hatalmas áradat, mely magas hegyoromról dörögve zuhan alá a völgybe. Ilyenkor minden testrészem tűzbe borult, és nyelvem olyan dolgokat szólt, miket ember el nem viselhetett.”

Elmondása szerint Isten ekkor közölte vele, hogy ő a kiválasztott Hírnök, ám ezt csak később, 1863-ban, a Ridván-kertben, pontosan nem ismert körülmények között nyilvánította ki a bábíknak.

A négy hónap letelte után egész további életét száműzetésben, illetve további börtönökben töltötte. Először 1853-ban Bagdadban, majd 1863-ban Konstantinápolyban, ahonnan négy hónap múltán továbbküldték Drinápolyba. Végül 1868-ban Akkóba került, egy szentföldi börtönvárosba  Palesztinában. Akkó egyik várbörtönébe vetették, ahol egészen 1892-ben bekövetkezett haláláig lakott. A vallásban a Bahá’u’lláh nevet vette fel.

A börtönökből számtalan levelet küldött a XIX. század uralkodóinak, elnökeinek, amelyekben felszólította őket, hogy simítsák el ellentéteiket, csökkentsék hadifelszereléseik mennyiségét, és szenteljék energiájukat a világbéke megalapozásának.

Végül a Szentföldön írta meg a Kitáb-i-Aqdas-t, a Legszentebb Könyvet. Ebben előírja a kötelező imákat, meghatározza a böjt és a Szent Napok (ünnepek) dátumait, elítéli azok kibeszélését, akik nincsenek jelen, a tétlenséget és az állatok iránti kegyetlenséget. A könyv megtiltja az ópium, egyéb kábítószerek és alkohol használatát – a tudományos és orvosi célok kivételével –, a rabszolgaságot, a koldulást és a szerzetességet. Egynejűséget parancsol, nem engedélyezi a szerencsejátékokat, és kötelező jelleggel előírja végrendelet készítését. Megparancsolja minden bahá’í-nak a kormányok iránti engedelmességet. A bahá’í erények között szerepel a szeplőtelen tisztaság, a szemérmesség, a megbízhatóság, a vendégszeretet, az udvariasság és az igazságosság.

Halála után a hit vezetését, és az általa leírt szent iratok értelmezésének jogát fiára, ’Abdu’l-Bahára (Isten dicsőségének szolgája) hagyta, akire már életében is nagyban támaszkodott.

Emléktábla, mely a Nemzeti Múzeum kertjében volt látható a Múzeum felújításáig. (Forrás: wikimedia.org)

’Abdu’l-Bahá 1908-ban több körutat tett, hogy eljuttassa Bahá’u’lláh üzenetét a világ népeinek. Majdnem hetvenévesen, 1911 és 1913 között Európába (ezt követően, tehát több, mint 100 éve kezdett terjedni Európában a bahá’í hit) és Amerikába látogatott, ahol előadásokat tartott és fogadta látogatóit. Abdu’l-Bahá 1913. április 9-18. között Magyarországon is járt.

Megjegyzés

*Bahá’u’lláh: a Báb halála után a babí mozgalom egyik prominens személyisége volt, Aki később a Tehrani börtönben fel lett ruházva azzal a kiváltsággal, hogy Ő a mai kor Isteni Kinyilatkoztatása.

**Báb: 1844. május 23-án a perzsiai Siráz városában egy fiatalember – akit később egyszerűen csak al-Báb (arabul: „a Kapu”) címen ismertek –, elkezdte hirdetni a világ minden népe által várva várt „Isten Küldötté”-nek közelgő megjelenését.

*** Bábí jelentése: A Báb követője

Author: Kerekes Csaba

Vélemény, hozzászólás?