Egyiptológus régész, a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem tanára. A „Harminc legsikeresebb magyar” címet 2010-ben elnyert tudóssal, a luxori Horus Expedíció vezetőjével a régészetről, a „kincsvadászokról”, az illékony csalódásairól, és nem szűnő reményeiről beszélgettünk.
– Mi volt az Ön legkorábbi gyerekkori élménye, ami Egyiptommal kapcsolatos?
Vanek Zsuzsanna: – Mesék és könyvek. Nagyapám nagyon sokat mesélt nekem, főleg hosszú, téli estéken, a térdén ülve, kályhában pattogó tűz világító fényében szomjasan hallgattam történeteit. Nagyon sokat mesélt az ókori Egyiptomról, a piramisokról, a Mózest üldöző egyiptomi hadseregről, ami a tengerbe veszett a fáraóval együtt. Akkoriban építették a nagy Asszuáni Gátat, az újságok sokat cikkeztek róla. Elterjedt az a mendemonda, hogy „a víz elönti majd a piramisokat, és örökre elvesznek…” Persze, ez nem volt igaz, de az emberek képzelete nem ismer határokat! Ekkor határoztam el: én fogom megmenteni a piramisokat, nem szabad elpusztulniuk. Öt éves voltam akkor. Persze, egy gyerek álmain lehet mosolyogni, de én kitartottam, hogy egyiptológus-régész leszek.
Egy kis faluban, Ácson laktunk, ahol a könyvtárban később nem sok mindent találtam Egyiptomról. Akkor még nem voltak műholdas csatornák és internet sem, hogy mindent megtalálhattam volna, ami érdekelt. Egy osztrák TV-csatornán láttam néhány izgalmas filmet az ókori Egyiptomról. Különösen nagy hatással volt rám egy piramisépítésről szóló film Peter Ustinovval a főszerepben. A világ akkor nyílt ki igazán, amikor a tatai Eötvös József Gimnáziumban jártam és a Városi Könyvtár igazi kincsekkel látott el. Aztán a zsebpénzemből szép lassan elkezdtem könyveket vásárolni, antikváriumokba járni. A gimnázium után történelem-régész szakra jelentkeztem az ELTE-re, mivel akkor még nem volt egyiptológia szak, csak C szakként kiegészítő tanulmányokat lehetett folytatni. Rengeteg egyiptológiai órára jártam, még szombaton reggel 9-től délután kettőig is az iskolapadban ültem. Ötödéves voltam, amikor B szakká nyilvánították, így komplex szigorlatot kellett tennünk minden tárgyból. A szakdolgozatomat a Szépművészeti Múzeum halotti szobrairól írtam.
– Az Amarna periódusról szóló doktori disszertációját annak idején Kákosy László tanszékvezető-professzor nem engedélyezte. Mit gondol erről, most utólag?
VZS: – Másodéves voltam, amikor kiosztott mindnyájunknak egy olyan témát, amivel akkoriban a tudósok sokat foglalkoztak. Nekem a társuralkodás az Amarna korban sokat vitatott problémája jutott. Kaptunk egy hónapot az előadás előkészítésére. Éjt nappallá téve dolgoztam, olvastam, jegyzeteltem, könyvtárban ültem, megpróbáltam mindent összeszedni a témáról, ami az otthoni könyvtárakban elérhető volt. Összefoglaltam az addigi eredményeket és igyekeztem a saját álláspontomat írott forrásokkal, régészeti leletekkel alátámasztani. Kákosy professzor úr nagyon meglepődött. A megszabott fél óra helyett másfél órát beszéltem, de nem szakított félbe. Utána gratulált, és azt mondta, a téma igazi szakértője lettem. Ez adta a bátorságot,hogy a szakdolgozatomban is ezzel a kérdéssel foglalkozzam. Ezt azonban már nem akarta. Azt mondta nagyot lehet bukni ezzel a témával! Nem értettem, miért zárkózik el! Sok Amarna szöveget is lefordítottam, s amikor egy antológia számára kért fordításokat, örömmel adtam a határsztélé és a Nagy Aton himnuszfordításaimat. Nem fogadta el… Ismét nem értettem, miért!? Egy évfolyamtársam később megsúgta, hogy a felesége – Grigássy Éva ukrán műfordító és költőnő (akit különben nagyon tiszteltem) -, imádja Amarnát, és ő fordítja a Naphimnuszt…
Sajnálom, hogy nem voltam egy kicsit erőszakosabb, mert az akkori elméleteim mostanság régészetileg is beigazolódtak. Mellesleg egy bukás kiváló lecke a folytatáshoz, még ösztönzőbb lett volna további kutatásaimhoz. De nem hiszem, hogy elbuktam volna a témával, annak ellenére, hogy abban az időben nagyon sokan foglalkoztak Echnatonnal és korával.
– A laikusok gyakran azt gondolják, hogy a régészek „dúsgazdag sírrablók.” Hogy érint egy ilyen durva rágalom egy tudóst?
VZS: – Eleinte nagyon zavart, mostanság csak mosolygok ezen. Az emberek nézik az Indiana Johns filmeket, és azt hiszik, a régészek élete ilyen kalandos és ez az út a meggazdagodáshoz. Mindig türelmesen elmagyarázom, miről is van szó. Sokan megkérdezik: „Hát aranyat találtál-e?” Nem találtam, de nem is a kincsvadászat a cél. Minden apró lelet fontos lehet a kormeghatározásnál, pontosításnál, egy felirat elméleteket dönthet. A kerámiával és egyéb használati tárgyakkal követhetjük a kereskedelmi útvonalakat, nemzetközi kapcsolatokat, az emberi és állati maradványokból megismerjük a kor szokásait, temetkezési hagyományait, betegségeket, tragédiákat, háborúkat, stb. Arról nem is beszélve, hogy egy régész az esetek többségében csak állami vagy egyéb támogatással tud dolgozni, a megtalált értékek múzeumokba, állami gyűjteményekbe vagy raktárba kerülnek, nem pedig otthon a könyvespolcra! Anyagi hasznunk egyáltalán nincs a régészeti munkából, ennél fontosabb eredményeink hazai és nemzetközi elismerése.
Kom Trugán volt egy esetünk, ami talán kellőképpen rávilágít az emberek gondolkodásmódjára. A gaphirunk (őr) vitába keveredett a régészeti területen őt gúnyoló helyi lakosokkal. A vita odáig fajult, hogy a gaphirunk a rendőrséget is kihívta, és a két fiatalt elszállították a rendőrségre. Másnap reggel a munkásaink elmesélték, hogy a faluban az a hír járja, hogy egy csodálatos szobrot találtunk, és azon vesztünk össze, hogy ki vigye haza! Mi kaptunk hajba az értékes „kincs” miatt! Nagyokat nevettem. De sajnos nem találtunk szobrot.
A régész nem kincsvadász, hanem a múltat tárja fel, amit ismernünk kell ahhoz, hogy a jövőnket jól építsük fel!
– Önnek jelenleg két ásatása van folyamatban, az egyik például Dra Abu el-Nagában. Ez egy Ramesszida kori sír, feltehetőleg a 19. dinasztia végéről, vagy a 20. dinasztia elejéről. Az egykori tulajdonosa: Piay, a „megistenült” I. Amenhotep fáraó királyi írnoka és csordáinak a felügyelője volt. Sokáig nem tudták folytatni az ásatást, mert nem volt financiális hátterük, támogatót nem találnak. Mi lehet a reális kiút egy ilyen csapdahelyzetből?
VZS: – Őszintén mondom, nem tudom! Kollégáimmal, barátaimmal nagyon sok mindent megpróbáltunk, pályáztunk, reklámanyagokat írtunk, ezeket cégekhez, magánszemélyekhez is eljuttattuk, interneten, Facebookon állandóan írunk a folyamatban lévő ásatásokról. Rendszeresen szerepeltem a médiában, elmondtam eredményeinket és gondjainkat. Eleinte még akadt is jelentkező, a MOL 2 milliót, egy vállalkozó 20 milliót (SIC!) ígért… Mondhatom, egyikből sem lett semmi. Többnyire azzal utasítanak el bennünket, hogy a téma nem illik a profiljukba, mert különféle sportágakat támogatnak vagy elfogyott a keret, de sokszor válaszra sem méltatnak! Állami támogatást egyáltalán nem kapunk, mióta megszűnt a nem állami intézmények tudományos kutatásának támogatása. Korábban is csak egy alkalommal részesültünk állami támogatásban.
Lehet, hogy gyerekes, de néha egy lottó ötösről álmodozom (habár nem lottózom), ami a gondok nagy részét megoldaná, és megvalósíthatnám egy nagy álmom is, hogy magyar régészeti központokat hozzak létre Luxorban és Kairóban, ellátva mindennel, ami a régészeti munkához szükséges, és mint a legtöbb Egyiptomban dolgozó nemzet régészeinek, kutatóinak, legyen a magyaroknak is honnan elindulni és hova megérkezni.
– Hogy látja most a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem jövőjét?
Vanek Zsuzsanna: – Ezt a Szabadegyetemet Dr. Pécsi Ágnes kolléganőmmel alapítottuk 2002-ben. Nagyon jó ötlet volt, mert hiányt pótoltunk a létrehozásával, hiszen túl nagy volt az ókori Egyiptom iránti érdeklődés, de kevés volt erről az előadás, ismeretterjesztő program. Egy olyan intézményt szerettünk volna, ahová bárki jöhet, mindenféle korlát nélkül, mivel az oktatás szombaton és néha vasárnap van. Mindenki a szabadnapjait áldozza fel a tudásért. Volt és van általános iskolás hallgatónk, de még 80 éves is! Szisztematikusan tanítunk óegyiptomi nyelvet, hieroglif írást, hieratikust és kopt valamint arab nyelvet is. Ezen kívül rendszeres előadások vannak történelemből, régészetből és vallástörténetből. Foglalkozunk a mai Egyiptom és a Közel-Kelet aktuális eseményeivel is. A haladók különböző szövegolvasási gyakorlatokon mérhetik fel tudásukat. Havonta egyszer nyílt napot tartunk, ahová neves külföldi, de többnyire magyar előadókat hívunk meg, ismertetjük az új felfedezéseket és kutatási eredményeket. Számos fotó és egyéb kiállítást rendeztünk előadássorozatokkal, hogy megismertessük és megszerettessük Egyiptomot a nagyközönséggel. Nyaranta gyerektáborokat szervezünk előadásokkal, kézművesműhellyel, kirándulásokkal. Dr. Pécsi Ágnes kolléganőm évente kétszer hoz tanulmányi csoportot a szabadegyetemről Egyiptomba.
Mi lesz a jövője? Az Egyiptom iránti érdeklődés nem lankad. Sokaknak, akiknek fiatalon nem adatott meg, hogy elmélyedjenek a hieroglif írás titkaiban vagy a vallás és történelem rejtelmeiben, most minden feltétel nélkül megtehetik.Folyamatosan jönnek új hallgatók és a régiek is gyakran visszajárnak. Némelyikük már olyan szintre jutott, hogy előadásokat is tart! Sajnos, nincs elég helyünk, nem tudunk iskolát vagy több helyiséges intézményt bérelni, ez néha nehézségeket okoz, és az is, hogy a nyílt napokon csak szorongva férnek el az érdeklődők. Optimista vagyok, hiszen ez egy küldetés is! Optimista vagyok, hogy ha nehézségekkel is, de folytatni tudjuk, mert nagy öröm látni a boldog és elégedett arcokat egy-egy nehéz nap után!
