Adél egyedi kerámiákat és tűzzománc ékszereket árul saját belvárosi üzletében, abból él. Harmincöt éves, az anyjával lakik egy háromemeletes bérházban, közel a körúthoz, az ablakok a gangra néznek. A szeretőjével – Istvánnal – laza a kapcsolata, mert nem zavarja, hogy a férfinek más barátnői is vannak. Általában ki is beszélik őket. Előző szeretőjével – Gáborral – baráti viszonyban maradtak. Hetente egyszer péntek délutánonként beülnek valahová beszélgetni, hogy kivel mi van. Adél első-generációs értelmiségi, biológia-magyar szakos tanárként végzett egy vidéki főiskolán, decens, tartásos nő. Évek óta alkoholista. Minden szituációra van viselkedési panelje, de érzelmileg labilis: szigorú neveltetése egyáltalán nincs szinkronban a személyiségével. Szexuálisan frigid.

Adél barátnője Helén, harminchárom éves, egy éve Korfun él a férjével, akinek ott jól fizető állása van. Helén legyeskedett Adél körül itthon, versekkel, virágokkal, kisebb ajándékokkal lepte meg, egy-egy helyes programmal, vagy csak beültek valahová inni, ahol Helén csodálattal nézte és áhítattal hallgatta barátnőjét. Szex is volt köztük, igaz csak ritkán, mert Adél tartózkodó volt ez ügyben. Most leveleznek. Adél felvette belvárosi üzletébe Helén fiatal ismerősét, Mártit. Most együtt árulnak a sétáló utcai boltban. Adélt zavarja, hogy Márti nem jár be rendszeresen nyitásra, pedig többször is kérte már erre –, úgy gondolja, hogy ez azért van így, mert nem tiszteli őt. Ennek ellenére munka közben a két nő jól érzi magát együtt. Adélt megérintette Márti extravaganciája, fiatalsága, könnyed lezsersége, zavarodottan fogalmaz Helénnek bűntudattól indítva egy levelet, másrészt szabadkozik, azaz próbálja megmagyarázni magának is a nem rég történteket.

illusztráció

illusztráció

Drága Helén!
Két napig nem aludtam: biztosan fájdalmat okoztam neked azzal, hogy elmeséltem, ami történt Márti és köztem, ezért nekifutok újra a történetnek, hogy valamit oldjak rajta. Amikor legutoljára telefonon beszéltünk, leöntöttelek vele, nem volt igazán átgondolt, amit mondtam.
Most este van, közel nyolc, az egész gang él, anyám is zizeg még, viszont annyira fáradt vagyok mostanában, hogy nem tudom kivárni az éjfélt, amikor végre csönd van, ezért néha elterelődik a figyelmem, pedig próbálok koncentrálni a levélírásra.
Szóval, beszéltünk már róla telefonon: ott tartottunk, hogy mindenféle nyüglődés után Márti is végre úgy érezte, hogy mennie kell a boltból. Így hát meg kellett csinálni a záró leltárt. Ez két kemény nap volt: nagy munka. Nem mintha Márti időre bejárt volna, de azért meg tudtuk csinálni.  Ezek után rendet kellett volna raknunk, hogy a délután további idejére kinyissak, de Mártival mégis úgy döntöttünk, hogy a sikeres leltárt azért meg kéne ünnepelni és elmentünk az Ellátóba – ez egy presszónak álcázott romkocsma a közelben. Ebből több kör lett. Mindketten fáradtak voltunk, tehát egy picit erősebben hatott az ital.

Bassza meg, pont most szólalt meg a telefon – abbahagyom az írást, felveszem. István telefonált. Felbőszített, hogy megint nem tudott valamit eldönteni és ettől kiestem a mi témánkból. Úgyhogy most visszaolvasom, amit eddig írtam. Túl vagyok orrfújáson, telefonáláson, visszaolvasáson.
Tehát ott tartottunk, hogy elmentünk Mártival az Ellátóba, így már egy fellazult állapotban elmondhattam neki, hogy nincs vele semmi bajom, egyszerűen nem tetszett, hogy nem járt be az üzletbe pontosan. Ahogy ezt megbeszéltük, a témát le is zártuk.
Márti elmondta, hogy féltékeny az édesanyjára, mert szerzett valami pasit magának és megőrül attól, hogy az anyja röpköd, ha a pasija megjelenik. Nem szép egy szülővel szemben – nem akarom fokozni: próbáltam valamit mondani Mártinak arról, hogy ő is a saját boldogságát építgeti, de mi az, hogy az édesanyjától bármit is sajnál, miközben tényleg nagyon szereti.
Márti húga megfordult már a pszichiátrián, annyi a lényeg, hogy mama-elszakadási problémái voltak. Márti hiába kritizálja a testvérét, ilyesmi van vele is, ami kibukott belőle némi rum-kóla után.
Valahogy szó került arról is, miután új frizurát csináltattam, bodorítva vagyok és le van vágatva a hajam – vállig ér, szóval nem teljesen rövid -, hogy mit, hogyan kellene vele a továbbiakban csinálni, mert ezzel még nem tudok bánni. Ajánlott és mutatott valamit, amitől kissé bizarr hangulatba kerültünk. Emlékszem egyszer a munkánk során volt már olyan, hogy belemarkolt a hajamba viccesen és azt mondta, hogy nem mehetek ilyen frizurával találkozóra a Gáborral: és csinált vele valamit. Nem tudom, hogy mennyire voltam kihívó, Isten bizony nem annak szántam, csak meglepett, hogy jééé, most megint a hajammal foglalkozik.

illusztráció

illusztráció

Rohadt fárasztóak voltak az utolsó hetek, amikor bár volt még Márti, de nem igazán, mert alig járt be dolgozni. A tíz órás napi munka most már kezd nagyon lehervasztani -, és hát megiszom a magamét, annak ellenére, hogy az egy sör, amit naponta hazahozok – az egyik levelemben írtam, és te rákérdeztél, hogy valóban így van-e -, hát azért ez nincs így. Most is, ahogy írok neked, ginnel táplálom magam speciel. De hát valamivel életben kell maradnom és miután a magánéletem abszolút szar, hát ezért szerepel benne még az ital.
Nem emlékszem, hogy miről folyt még a szó: másfél, két órát voltunk a presszóban, majd visszamentünk az üzletbe gyorsan rendet rakni, mert a leltár után káoszt hagytunk magunk után. Ahhoz, hogy másnap egyedül kinyithassak, mint az őrültek el kezdtünk pakolni. Megpróbáltuk helyrepofozni a boltot, nagyon jó hangulatban, mert a pia azért csak feldobott bennünket – természetesen enni nem ettünk -, és akkor valahogy egymásra néztünk Mártival és azt mondtuk: oké, hívjuk fel Istvánt, a pasimat, hogy két enyhén ittas nőszemélyt befogadna-e estére a lakására. Szóval, felhívtam, aki mit tesz Isten, hajlandó volt arra, hogy helyet biztosítson nekünk, és módot arra, hogy levezessük a feszültségeinket.
Na, most ez lehet, hogy kétértelműen hangzott, mert én a továbbiakkal kapcsolatban nem nagyon gondoltam semmire, bár tudom, hogy a beszélgetésünkben volt némi sikamlósság, és István, mint tudjuk, mindig mindenre kapható, de lehet, hogy tudat alatt valami motoszkált bennem. Nem igazán hiszem, szóval ezt még tiszta lelkiismerettel inkább tagadnám.
Mikor István beesett a boltba, mondta, hogy odaadja a lakáskulcsát, mert van valami dolga még, mi meg elmegyünk vásárolni, hogy amíg hazaér, összedobjunk nála egy vacsorát. Ezután taxit hívott, majd elment.

Ez télen történt, az első olyan napon, amikor nagyon esett: szép volt a hó és gyönyörű Budapest. Amikor elindultunk Istvánhoz nagyon jót játszottunk az utcán. Jókedvűek voltunk és nagyon sokáig vártunk az ötös busz megállójában, miközben szakadt a hó. A pelyhek szikráztak az esti lámpák fényében, igazán delejes és romantikus volt. A kisgyerekek, a kutyák, és mindenki boldogan lesték a varázslatot – mi is -, és elkezdtünk óriási méteres szívecskéket taposni a friss hóba, majd az ismerőseink lelki üdvéért pénzt dobáltunk a közepükbe. A buszmegállóban öregasszonyok is álltak, és hát eléggé megrovóan néztek ránk: ez természetesen csak hergelt, hogy még jobban érezzük magunkat.


Megérkeztünk Istvánhoz: persze nem álltunk neki főzni, hanem még mindig lelki életet éltünk. Azon rágódtam, hogy Márti miért ilyen az anyjával, rágódtunk azon is, különben nem sokat, hogy hogyan alakult a munkánk, és bizony nagyon sokat röhögtünk, mert végül is nem utáljuk egymást. Azt hiszem, ez teljesen érthető, mert sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, csak épp a munka nem megy együtt.
Szóval, mikor megjött István, gyorsan összeütöttünk egy rántottát, jó hangulatban röhögcsélve megvacsoráztunk. Látszott mindkettőnkön, hogy tetemes mennyiséget ittunk: ezt másnap úgy fogalmaztam, hogy mindent ittunk csak vermutot nem. Ez így is volt igaz.
Márti mondta, hogy mostanában van egy stabil fiúja, akihez később el akar menni. Eddig erről nem volt szó, a presszóban is az édesanyjáról folyt a téma, hogy miért van pasija. Úgyhogy itt van némi kételyem: a boltban nagyon sok fiú kereste, ki se tudom válogatni, hogy melyik lehet közülük az igazi.
Ennek ellenére kialakítottunk egy fürdősorrendet, miszerint is először István fürdik, aztán én, majd Márti. Ő mindenkinek megmosta a hátát: itt már biztosan éreztem, hogy valami készülődik.

Most viszont megint az orrom csöpög el, egy pillanat és folytatom. Ezt tényleg nem tudod érzékelni, hogy egy pillanat volt, csak addig, amíg az ember kifújja az orrát, miközben gördül bennem tovább a történet: el kell mondanom neked, mert különben meghülyülök.
Szóval, Márti mindenkinek megmosta a hátát, majd egyedül megmosakodott. Mi már bent voltunk a hálószobában, amikor Márti bejött, és amire tényleg nem számítottam, parancsoló hangon kiküldte Istvánt a szobából, annyira parancsoló hangon, hogy az István rám nézett, majd kiment. Én még mindig nem értettem a szituációt, csak azt, hogy itt most valaki átvette a vezetést.
Arról tudsz, hogy a lelki életem nincsen rendben –, a szexuális életem sincs. Nos, amikor István szépen kioldalgott, remélem megteremtettem a látványt, akkor valami olyasmi történt velem, ami korábban még sosem: elélveztem. Ezt próbáltam neked legutóbb telefonon elmondani. Kérlek, próbáld meg elfelejteni, vagy feldolgozni, mert miután minden két emberen múlik – e mellett, vagy ennek tudatában mondom -, hogy úgy megbaszott Márti, ahogy már régen senki, vagy nem tudom, de iszonyú jó volt vele.
Márti a második lány, akivel testi kapcsolatba kerültem. Van különbség köztetek: te sokkal líraibb vagy. Heves volt: súgta a fülembe, hogy nem hiszi el, hogy nem kívántam őt eddig. Ezt igazán még most sem tudom megmondani, de azt igen, hogy olyan biztos kézzel és nyelvvel nyúlt hozzám, ahogy korábban még senki. Elengedve magam hagytam, aztán valamiért lelkiismeret furdalásom támadt és arra kértem, hogy hívjuk be Istvánt, mert megbántottuk, ezt nem tehetjük meg vele: legyünk hárman.
Márti ezt nagyon nem akarta. Amikor már rázott engem, hogy de igen, őt eddig is nagyon akartam – akkor jeleztem neki, hogy most már félek tőle, hogy megijedtem –, akkor egy hevesebb vita következett: próbáltam elmondani, hogy jó volt, ezt nem tagadhatom, de kattog az agyam, hogy nem tudom, akarom-e én ezt, meg különben is megsértettük Istvánt. Márti engedett nekem, és behívta.
Ezek után teljesen passzívan viselkedett velem, Istvánnak sem hagyta, hogy hozzáérjen. Akkor viszont fellázadtam, amikor föntről, vagyis kívülről beszélték meg, hogy miszerint mely testhelyzet áll nekem a legjobban. Akkor azt mondtam, hogy úgy érzem, Márti már szeretne taxit hívni, hiszen találkozója van a fiújával és már el kellett volna mennie. Erre pattant, hívott egy taxit, és hátrahagyva az óráját, fülbevalóit, egyéb értékeit elrohant.
Néhány dologban István jobban lát, mint én, és miután tanúja volt az egésznek, nem hagytam elaludni, hanem megkértem, hogy beszéljünk valamit erről a dologról. István azt mondta, hogy Márti azért kihívó szexuálisan, hogy bosszantson: és „énellenes”. Ezt nem tudtam elfogadni. Aztán még az éjszaka jót szeretkeztem vele. Köztünk régóta gond volt a szex, mert én általában nem tudtam kielégülni, de ezt most végre megint összejött.

Másnap, az át nem aludt éjszaka után, nyolcra mentem nyitni, abba a félrendetlenségbe, amit magunk után hagytunk. Megpróbáltam összeszedni az agyamat, mindenemet, ez többé-kevésbé sikerült és vártam Mártit, nem azt, hogy virággal jön, hanem hogy kijelentkezik a munkából, és elköszön.
Nekem éppen aznap fizettek ki valami különmunkát, amivel már régen késtek. Zűrös volt megoldani, hogy végre felvehessem: kiírtam, hogy ebédszünet, eltaxiztam a céghez, fel a pénztárába, lihegve vissza ugyanazzal a taxival, leszakítottam az üzletről a zárakat: Márti sehol.
Amikor már hosszú órák óta az előző estén morfondíroztam, nagy volt a káosz bennem: azon gondolkodtam, hogy engedek és felhívom Mártit, hogy mi van vele. Jó lett volna tudni, mit gondol a történtekről.
És akkor váratlanul beállított az üzletbe Gábor, aki nem szokott bejönni. Sőt! El is mondta, hogy nem fog. Amióta itt vagyok ez a második alkalom, hogy bejött, csak úgy. Ez csütörtökön volt és péntekenként van vele a szokásos délutáni beszélgetésünk.
Talán életemben először csaltam és hazudtam: még egyszer kiírtam az üzletre, hogy ebédszünet, és elmentem vele, mit tesz Isten, az Ellátóba inni. Nagyon érdekelte a lány-lány kapcsolat, de egyáltalán minden kapcsolatfajta. Nota bene még mindig ő az egyetlen, most már rajtad és Istvánon kívül, akinek el tudok mondani dolgokat. Gábor szerint, képzeljem el, hogy milyen szar lett volna, ha ez az elfojtott dolog Márti és köztem, még a munkánk alatt derül ki. De hát végül is, ebben igaza van.


Aztán vissza az üzletbe, bezártam és hazajöttem. Természetesen volt a szomszéd, meg más félismerősök, akik az én lelki állapotomról semmit nem tudhattak, csak húzták az időt az egyvégtében smúzolással, és amikor már azt hittem, hogy talán másnapra sikerül az őrült nagy piálást kihevernem, akkor telefonáltál te. És a nyakadba borítottam mindent.
Márti az óta nem jelentkezett, pedig ki kellett volna lépnie a munkából. Semmi hír róla, pedig maradt holmija is a boltban.

Tehát ez volt a nagy történet. Lehet, hogy az egész nem ér meg annyi időt sem, amíg végig olvasod a levelet. Nekem mégis ki kellett adni magamból. Nem érzem magam felelősnek az egészért ugyanakkor, ahogy mondtam, benne voltam, mert nem lehetett nem benne lenni.
Nem titkoltam volna el előled, mert biztosan valahogy kibuggyant volna belőlem, de nem akartam rosszat okozni neked. Ezt szerettem volna ezzel a levéllel valahogy megváltani, vagy jobbra fordítani.
A lényeg viszont, hogy ez a nő nekem nagyon nagy gyönyört adott. Azóta kész vagyok. Nem jelentkezik: furcsa. Nem fogadom el István variációját, miszerint is Márti mindezt azért tette, hogy bosszantson. Akárhogy is, ezt nem tudom elfogadni.
Őszintének éreztem az ölelését: tudom, hogy nem én vagyok neki a nagy szerelem, és azt is, hogy azért sértődött meg, mert egyszerűen nem bírta elviselni, hogy a környezetében valaki – amiről már beszéltünk az anyja kapcsán –, ne az elsőnek tekintse, vagy nem tudom.

Azt hiszem, hogy miután számomra ez egy nagyon különleges és friss élmény volt, én sokkal több érzelmet fektettem bele: azon őrlődöm még most is, hogy vajon Márti miről, mit gondol, mit érez, de lehet, hogy csak túl nagy kalapot kerítek ennek az egésznek.
Most itt ülök, nézem a függönyt és még egyszer a lámpát, és azt a képet, ami egészen sok ember szemét szúrta, az innen nem látszik, csak tudom, hogy ott van a falon, azt nézem, és közben azon gondolkodom, hogy valaki az előttem lévő nyitott ablakon miért bámul be, ha elmenne már végre, az príma lenne.
Volt egy telefonhívásom, anyám is bejött. Talán visszaolvasom, amit eddig írtam: de vagyok olyan, hogy még sem, mert akkor elkezdenék hezitálni, és az is lehet, hogy nem küldeném el. Pedig egy ilyen ginközi állapot nem rossz. Kevesebbet mérlegelek, tudod?
Az ital hatott, lassan elköszönök. Változatlanul féltenélek a tengertől: nem mintha a tenger bekapná az embert, csak kérem tessék vigyázni, hogy mikor, hova, meddig úszik ki az ember.

Szóval, szervusz, Helén, köszönöm, hogy elmondhattam neked mindezt, vigyázz magadra, és “bon voyage!”

 

Láng Judit