Hogyan ne csajozzunk? Esettanulmányok különleges praktikákról, melyek garantáltan nem működnek. Gyakorló korrepetítorként minden este számot vethetnék azzal, mennyi lány szemébe néztem aznap. Akár még irigyeim is akadhatnak, ha még azt is elmondom, milyen apropóból találkoztam velük.

„Matekoztunk” — hangzik a válasz. Fogalmam sincs, miért éppen ez a tantárgy került a szlengesedés pellengérére, ti. a fiatalok körében ez nem azt jelenti, hogy átnéztem velük a szinusz- és a koszinusz-tételt. Hogy akkor mégis mit jelent, azt 12 éven aluliak csak felnőtt felügyeletével gondolhatják tovább, az idősebbek meg főleg!
Ami az én esetemet csajozásra különösen alkalmatlanná teszi, az az, hogy én tényleg matekozok velük.
Igen: szinusz- és koszinusz-tétel (meg a többi nyalánkság, melyektől garantáltan csillogni kezd a tanítványok szeme). Ráadásul önként (és dalolva?) jönnek, mondván, hogy ők ezt szeretnék tudni. Na jó, valaki mondta nekik a’ oskolába’, hogy ezt nekik tudni kéne.
Affene.
Jönnek csoportosan, privátban, pincében és padláson, hegyek között, völgyek között (zakatol a vonat…).
És én még élvezem is a dolgot.

Nem állíthatom tehát, hogy rosszul kommunikálok az emberekkel, ugyanis, ha stabil a környezet és a téma (azaz a matematika, mint megoldásra várok problémahalmaz és egyúttal tényanyag), akkor nincs problémám a kapcsolatfelvétellel és annak fenntartásával. Ha megakadnék, mindig elővehetem a jó öreg függvénytáblát és máris kivágtam magamat a bizonytalanságból.
Egészen más a helyzet akkor, ha ki kell lépnem a biztos környezetből, ahol elveszítem a kapaszkodóimat. Egy margitszigeti romantikus sétán mégsem lehet a valószínűségszámítás klasszikus modelljéről beszélni: kedvező eset / összes eset. Ami egyébként 1/2-re jönne ki: vagy sikerül az este, vagy nem… Ha épp nem jut eszembe valami frappáns mondat, nincs ott semmi, ami megmenthetne.
És hiába vázolom fel a Kisasszonynak a Thálész-tétel lényegét a duna-parti homokban, nem valószínű, hogy nagy sikert érek el vele (pedig az még esztétikus is).
Nem mintha tudnám, mikor voltam utoljára a Margitszigeten egy lánnyal. Tartok tőle, hogy nem is voltam. Azért ha nullából gyököt vonunk, szorzunk vele, vagy akár négyzetre emeljük, hát… attól az még nulla marad. Hozzáadni kell: hozzáadni saját magamból, hogy ezúttal valóban rám legyen(ek) kíváncsiak és nem arra, hányféleképpen lehet leégni az első randin.

Szóval, ha nem akarsz szingli maradni, az általam művelt „matekozást” jó szívvel nem ajánlom. Hét év alatt egyszer sem jött be. Egyébként is, a boldogság egyenletét még maga Hawking sem tudta, sőt, meg sem próbálta felírni.
A csajozás inkább művészet, mint tudomány. 
(A következő részben arról lesz szó, hogy miként gondolkozunk heteken át egy adott probléma/feladvány megoldásán, majd aztán mégsem teszünk semmit… A Szerk.)