Szentesen 1978-ban hatalmas erőfeszítések árán jött létre az országban egyedülálló Irodalmi és Drámai Tagozat. Akkoriban nagy újítás volt ez az oktatásban, de azóta már nemzetközi hírneve van a középiskolák körében. Bácskai Mihály – a mindenki „Miska bácsija” –, ötletei, bölcsessége és gyermekszeretete nélkül nem lenne most Szentesen a legendás tagozat, immár több mint 30 esztendeje. Mint minden évben, 2010. március végén ismét megrendezték a szentesi Horváth Mihály Gimnázium (HMG) Irodalmi és Drámai Tagozatának Mustragáláját. Hogy mi is az a szentesi drámai? Nos, nehéz lenne pár mondatban összefoglalni elfogultság nélkül és az összes fontos részletét érintve. Bácskai Mihály, a gimnázium nyugalmazott igazgatója, diákszínpad vezetője új oktatási módszert vezetett be az iskolában, amelynek központi vezérlőelve: „a színház által az életre nevelni”.

Horváth Mihály szobra -  Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása (1934)

Horváth Mihály szobra – Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása (1934)

 

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium (HMG) Irodalmi és Drámai Tagozata az évek során nagyon sok híres és elismert személyt nevelt ki a szakmáján belül (és nem csak a színházi világban). Ez alatt több tagozatvezető-váltáson esett túl, az intézmény igazgatói is váltakoztak, s egyre több és több sikert nyertek el a „drámaisok” évről-évre. Persze, egyedül ez a diákoknak nem ment volna, hiszen mindig ott volt a tanári gárda, akik minden erőfeszítésükkel azon voltak, hogy olyan nevelést kapjanak a diákok, amivel az életben meg tudják állni a helyüket.
A fő elvet – ami alapján tanítanak –, mindig szem előtt tartották: „a színház által az életre nevelni”.
A tanárok hozzáállása is sokat segít abban, hogy az ifjú drámaisok szeretnek ebbe a középiskolába járni. A négy év alatt elsajátítják a versmondás szabályait, a színpadi megjelenést, táncolást, éneklést és persze ezek mellett rendes tanórákon is részt vesznek. De mi értelme lenne a sok tehetséges nebuló szárnypróbálgatásainak, ha azt senki se nézheti meg? Ezért van a mustra. Ekkor mindenkinek meg kell tanulni verseket, dalokat, monológokat, amit először a „drámais” tanárok előtt adnak elő, és ez értékelést is kap. Majd a legjobbak felléphetnek a mustra-gálán, és itt mutatják be az osztályok az egész évben készülő darabjaikat.
Nekem is nagyon jó volt újra szentesi levegőt szívni, és találkozni régi ismerősökkel. Mondanom sem kell, nagy volt az izgalom a fellépők között, és csak a szerepükre tudtak koncentrálni reggel óta. Viszont a már elballagott diákokkal jókat elbeszélgettük a kezdés előtt, a lányok megkávéztak, mi srácok megittunk egy korsó sört, és így indultunk jó hangulatban a gálára. Nem volt könnyű úgy állni a közönségben, hogy az előző négy évben a színfalak mögött izgultam, és gyomorgörccsel vártam, hogy mikor jövünk mi, de az idén már (sajnos) külsősként néztem végig az előadásokat. Nem csalódtam. Megint nagyon sok ígéretre méltó tehetséget láttam, és a darabokon is jót szórakoztam.
A szentesi Művelődési Központ dugig volt szülőkkel, tanárokkal, és ex-drámaisokkal. Kezdjük az elejével. Az egész eseményt az iskola igazgatója, H. Szabó Réka nyitotta meg, a tőle megszokott szerénységgel, és szeretettel (nem meglepő, de több perces tapsot kapott). Az igazgatónő után a tagozat első évfolyama következett, közülük is a „kiválóan mustrázottak”, akik egy kis műsorba foglalták bele a produkcióikat (furcsa volt, hogy milyen sok fiú volt köztük, ez egyáltalán nem megszokott).
Majd a „mustratáncokat” mutatták be, ami egy moldvai néptánc volt, Aranyi Erzsébet betanításával. Dübörgött rendesen a „gólyák” talpa alatt a színpad.
Szusszanásnyi szünet, és jöttek a nyertes darabok. A tagozatnak kimondottan erős a francia színjátszó része is.
Bácskainé Fazekas Márta francia tanárnővel a „drámaisok” már eddig is nagyon sok francia versenyen jártak, sőt eljutottak más országokba is.
A második évfolyam francia darabja ezúttal az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) kecskeméti megmérettetésén lett „ezüstérmes”.
Az előadás fiktív világban játszódik, ahol a nők vannak hatalmon, és a férfiak cudar elnyomás alatt élnek. Bár a közönség harsányan nevetett a különböző szituációkon, és érdekes volt belegondolni: milyen is lenne egy ilyen világ, ez a produkció nekem kevésbé tetszett.
Miután kitárgyaltuk a közönség sorai között álló férfitársaimmal, hogy aggodalomra semmi ok, nem ilyen világban élünk, máris újabb francia remekmű következett a 3. évfolyam előadásában, ami a (francia nyelvű) Francofon Országos Diákszínjátszó Versenyen első helyezett lett, így a csoport mehet Dél-Franciaországba nyaralni. (Az ODE-ről az arany minősítést is elhozták!).
Nehéz lenne röviden elemezni a darabot, mely az élet és a halál bonyolult kérdéseiről szólt, egyáltalán nem depressziós hangulatban, mégis elgondolkodtatóan.
Egyvalami biztos: tényleg megérdemli a díjait.
Szurmik Zoltán rendező ismét kitett magáért. Nem ez az első nagyszabású darabja, és valószínűleg nem is az utolsó.
Az újabb tízperces szünetben a régi ismerősök és tanárok beszélgethettek, eközben, akiknek még volt fellépésük köztünk rohangáltak, zsongott az épület, majd jött az utolsó blokk. Ismét több kiváló mustrázót hallgathattunk meg, már a felsőbb évfolyamokból, akik sokat fejlődtek előadói szinten, és szinte tökéletes előadásokkal léptek színpadra. Néha olyan érzésem támadt, hogy sok mai előadóművész megirigyelhetné ezeket a tizenéveseket.

A 2014-es avatás egyik pillanata

A 2014-es avatás egyik pillanata

A versmondás színvonala Latinovits Zoltánt idézte, a monológok pedig mintha az eredeti darabból lettek volna kiemelve, a dalokban egyetlen hamis hang sem volt, ami azért is nagyszerű teljesítmény, mert egyetlen zongora mellett elég nehéz visszaadni egy nagyzenekari művet.
A tagozat erőssége: Majtényi András az iskola ének-zene tanára, aki egész délután kísérte zongorán a fiatalokat. Az elmúlt 30 évben sok mára elismert énekes került ki a kezei közül.
Már a harmadik órája álltunk a közönség sorai között, de a fáradtság legkisebb szikráját sem éreztük, mert nem hagytak minket unatkozni. Ez a legnagyszerűbb dolog, amihez ezek a fiatalok értenek.
A gála záróakkordja, a negyedikesek végzős darabja volt, ami rövid áttekintést adott az itt töltött négy évről.
Az abszurd humor eléggé meghatározta az előadást, nem egyszer könnyek szöktek a szemünkbe a nevetéstől.
A tagozat másik meghatározó személyisége: Keserű Imre bírt legkevésbé küzdeni az örömkönnyeivel. Minden tiszteletet megérdemelnek a negyedikesek.
A műsor végén mindenki gratulált mindenkinek, elsős a negyedikesnek, negyedikes az elsősnek. A szülők büszkeséggel dagadó mellel indulhattak haza, és hagyhatták hátra gyermekeiket az esti jól megérdemelt „kikapcsolódásra”.
Egy szentesi vendéglőben gyűlt össze a drámais közösség, hogy együtt ünnepeljenek. A hajnalig tartó táncolásban beszélgetésben természetesen én is kivettem a részem, hiszen jó volt újra kicsit „otthon” lenni.
Már másnap hiányzott Szentes, és még vagy egy hétig elnéztem volna, hogy mit alkotnak a színpadon a HMG-sek. De sebaj, az ország elég sok pontján felbukkannak az évben, úgyhogy majd akkor ismét élvezhetem előadásaikat, ha más nem, majd a kapolcsi Művészetek Napján, hisz minden évben  fellép a drámai a fesztivál keretein belül.
Figyelj a szentesiekre! Érdemes.