– Egy fontos és szükséges, egykor lelkesen fogadott, aztán letiltott film tervéről –

Míg 1993-ban a német rendőrség megakadályozott egy kisebb roma csoportot abban, hogy egy volt koncentrációs tábor helyén az áldozatok tiszteletére kegyeleti ünnepséget tartson, addig 1994-ben a Német Parlament már elismerte a roma holocaust bűneit és bocsánatot kért a roma néptől. 1994. májusában tartották Spanyolországban az „I. Európai Közösségi Roma Találkozót”. Szintén 1994. májusában rendezték a II. Nemzetközi Cigány Konferenciát Magyarországon. 1994. szeptemberében pedig Cigány Néprajzi Konferencia volt Budapesten. 1994. augusztusában tartották az első Auschwitz-i megemlékezést a holocaust roma áldozatainak tiszteletére. És ekkor tették a hatóságok első ízben azt is lehetővé, hogy az egykori koncentrációs tábor területén rendezett megemlékezést egybe lehessen kötni egy egész éjszaka tartó virrasztással. Ezen a virrasztáson, sok száz, Európa különböző régióiból érkezett cigánnyal magam is részt vettem. Egy éjen át voltunk ott többnyire csendben, mindenféle nyelveken, suttogva beszélgetve, ismerkedve, emlékezve, imádkozva, aztán nem ritkán énekelve az Auschwitz- Birkenau-i tábor dermesztő hidegében, tragédiákkal telt, kísérteties földjén. A kérdés persze az: mindez nem késett-e fél évszázadot? De, persze, hogy elkésett. És bár az azóta eltelt közel három évtized sok nagyszerű változást hozott a romák életébe, még ma is rengeteg a tenni, változtatni, segíteni, megérteni való. Ezért is lehet ez a régi – egy meg nem valósult filmemről szóló – írásom ma is aktuális.

Hosszú évekig kutattam, dolgoztam egy 12×50 perces televíziós sorozat, illetve egy másfél órás moziváltozat tervén, melyekkel a cigány nép történetét – a lehetőségekhez mért legnagyobb hitelességgel, pontossággal és teljességgel – kívántam bemutatni. Alkotótársaimmal a cigányság kontinenseket átszelő évezredes vándorlásának legfontosabb állomáshelyeit terveztük bemutatni a különböző országokban, kultúrákban fellelhető, a roma népre vonatkozó dokumentumokkal. Filmsorozatunk nem ragadt volna meg a történelmi leckék szokásosan száraz stílusánál. Elképzelésünk szerint a bemutatás fókuszában végig ennek az ezer éve velünk élő, mégis vándorló, letelepedett, mégis hazátlan népnek a művészete, zenéje, táncai, vizuális megnyilatkozásai, valamint szájhagyomány útján fennmaradt népköltészete, meséi szerepeltek volna. Különös nehézséget okozott, hogy az első cigány nyelvű írott anyagok száz évnél alig régebbiek, így nagy részben homály fedte történelmükre vonatkozóan csak más kultúrákban, más nyelveken íródott referenciákra lehet hivatkozni. Ezeréves exodusa során a roma nép mindenhova előző állomáshelyei nyelvi, népi kultúrájának hatásaival érkezett, majd hosszabb-rövidebb ideig tartó megmelegedés után ismét továbbindulva egy újabb föld, egy újabb kultúra irányába, tovább gazdagodott nyelvében, folklórjában. Vagyis a cigányság bemutatásának tervezett, országról-országra vándorló módszere talán tényleg az egyetlen kifejezett autentikus megközelítése ennek a kulturális hatások tucatjait magába olvasztó, ősi népnek. A Magyar televízió akkori vezetősége nagy lelkesedéssel támogatta a filmtervet és elvi támogatása mellé jelentős anyagi támogatást is ígért. A példátlan tematikájú és méretű film terveiről és készítéséről több napilap és folyóirat is közölt lelkes beszámolókat.

ÉLET AZ ŐSHAZÁBAN

Az első epizód ideiglenes munkacíme arra utalt, hogy a filmsorozat bevezető jelenetei Indiában,  Pandzsábban játszódnak. Becslések szerint 15.000.000-20.000.000-ra volt akkoriban tehető a cigányokkal rokon indiai eredetű törzsek összlétszáma. Filmemben elsősorban a domba és a banjára népek mai életét kívántam bemutatni. Gyermek születik a nagycsaládban. Ünneplés. Teremtésmítoszok. Majd a „kumpania”, a közösség felkerekedik és elindul. Az őshaza elhagyására vonatkozó különböző teóriák ismertetése, ideértve azokat is melyek a cigányság elszegényedésével magyarázzák az exodust és azokat az előzőnél valószínűbb magyarázatokat is, melyek szerint annak oka az Észak-nyugat Indiát elárasztó muszlimok támadása volt. A forgatókönyv a The Indian Institute of Romani Studies (Chandigarh, Punjab, India), Baktay Ervin, prof. Rishi és más indiai szakértők kutatásait is felhasználta, valamint megjelentek benne Szécsi Magda, Günter Grass és Bari Károly munkái is.

EZERÉVES VÁNDORLÁS

Főbb állomásai: a mai Pakisztán, Irán, Irak, Afganisztán, Szíria, Görögország, Örményország, Románia, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Németország, Svájc, Jugoszlávia, Olaszország, Franciaország, Skandinávia, Anglia, Spanyolország. Aztán, bizonyos teóriák szerint a Franciaországból 1802-ben történt tömeges deportáció során kerültek a romák Észak-Afrikába. A megérkezés sorrendje, fontosabb állomásai a következők voltak. Görögország: 1000 körül. Románia: 1340 körül. Magyarország: 1416 körül, Franciaország: 1427 körül, Spanyolország: 1447 körül, Anglia: 1550 körül, USA-Kanada: 1550 körül. Észak-Afrika: 1802 körül. Amikor egy osztályok nélküli, nagycsaládi szervezettségű nép megérkezik a már felosztott Európába, fogadtatásuk a kezdeti pozitívtól a kifejezett ellenszenvig és „törvényes” üldözésig mindent magába foglal. A helyzet Közép- és Kelet-Európában a legjobb, mégis a cigányság története később majd itt keseredik meg. Ebben a régióban válik a roma nép a „Fáraók népéből”, „Jézus híveiből” egy megvetett, üldözött kisebbséggé. De itt alakul ki  közösségi rendje is, a nyamo-vica-kumpania (család-nagycsalád-közösség) szerkezet, a családfők, az öregek, a Kris (törvénykezők testülete), a vajda, illetve a cigány-király vezetésével. Tomka Miklós, Vekerdi József, Szegő László, Études Tsiganes, Journal of the Gipsy Lore Society, Michael Stewart, Bari Károly, valamint görög és román szakértők munkái segítették ennek az időszaknak a feldolgozását.

A TÁRSADALMAKON KÍVÜL

Sorozatunk további részeiben bemutattuk volna, hogy a cigányság hogyan veszíti el egykori indiai származásának minden emlékét. Bár egyre több európai hatás épült kultúrájába, nyelvébe, továbbra is társadalmon kívüli, idegen és megvetett közösségként vándorol országról országra. Tévedés persze azt hinni, hogy a cigányság valaha is nomád életmódot folytatott volna. A nomád életmód alapja az állattenyésztés, ami ugyanúgy sosem honosodott meg a romák körében, mint a földművelés. A cigányság vándorló és nem nomád nép. A migráció során természetesen kisebb-nagyobb csoportok hátramaradtak és letelepedtek. Kialakultak a tradicionális roma foglalkozások, s az azoknak megfelelő új társadalmi tagozódás: fegyverkovácsok, teknősök, vályogvetők, lókupecek, szőnyegesek, üstkészítők, borosok, zenészek, vagyis olyan generációról generációra szálló mesterségek, melyek abban a korban – és még sokáig – jelentős társadalmi hasznossággal bírtak.  Az ősközösségi vonásait sokáig megőrző, s a tulajdon fogalmát igazán csak a XX. században tudomásul vevő nép a magántulajdon szentségét egyre erőteljesebben valló Európával kibékíthetetlen ellentétbe került, s lassan demoralizálódott. Ahogy aztán a sokáig megbecsült tradicionális cigány tudásra, a cigányok hagyományos foglalkozásaira egyre kevesebb szükség volt, a félt és megvetett fehérekkel való együttélésben, a soha be nem fogadott, vagy a jelentőségüket elvesztő, újabban kitaszított cigányság férfiaiból sok esetben lókupecek, bűnözők, a nőkből zsebesek, tenyérjósok, koldusok és prostituáltak lettek. Érdekes, hogy a cigányságot illetően bizonyos tekintetben épp azt utasította mindig is el a fehér társadalom, aminek csodálatáért az utolsó évtizedekben Afrika, Ázsia, s azon belül éppen India felé fordult. Természetközelség, ősközösségi egyenlőség és összetartás, a magántulajdon európai értelemben vett tiszteletének (imádatának?), s a felhalmozásnak a hiánya. Természetesen ezek az ősi vonások a cigányság körében már szintén és már régóta eltűnőben vannak, aminek részben a természetes fejlődés, részben pedig a fehér társadalmak részéről kifejtett agresszív „segítési, letelepedési, kitaníttatási” akciók az okai.
Az üldöztetés konkrét vagy átvitt értelemben értendő legsúlyosabb formái Skóciában, Franciaországban és Németországban érték a romákat, ahogy egyre nagyobb tömegekben érkeztek kelet felől. Ezzel szemben a beilleszkedés és befogadás jó példája Spanyolország, ahol a cigányság jó néhány tagja a főnemességig vitte. Természetesen a nagyfokú alkalmazkodás eredményeként mára épp a spanyol cigányok veszítették el legnagyobb mértékben nyelvi és kulturális önállóságukat. Összetartásuk azonban alig változott az évszázadok során. Bizonyos, a vándorlásokon, kultúrákon, nyelveken és országhatárokon is átívelő, azok felett álló ősrégi  szokásokat, így az udvarlással, lánykéréssel (vagy épp szöktetéssel) kapcsolatos tradíciókat Erdős Kamill, Voight Vilmos, Rostás-Farkas György, Karsai Ervin, Szuhay Péter, Karsai László, Donald Kenrick, spanyol, francia (Études Tsiganes) és német szakértők kutatásait, munkáit is segítségül híva szándékoztuk bemutatni.

A FELVILÁGOSODÁS KORA

A felvilágosodás óta a cigánysággal szembeni nyílt gyűlölet és megvetés Európa-szerte csökken. A régen bevándoroltak közül egyre többen letelepedtek, míg elsősorban Romániából újabb, nincstelen „oláh” cigány csoportok vándoroltak Nyugat-Európába. A cigányság helyzetét, sorsát rendezni hivatott, Mária Terézia, majd II. József által hozott törvények, bár korukban sok szempontból forradalminak számítottak, igen sok embertelen, vagy legalábbis megalázó vonatkozással bírtak. Alapvetően az a fajta „humanizmus” és „segítő szándék” hatotta át őket, melyet leginkább a misszionáriusok „jóindulatához”, elvakult fehér felsőbbrendűségéhez, leereszkedéséhez hasonlíthatunk. Volt persze – ha nem is sok – pozitív kezdeményezése a kornak: a sok tekintetben úttörő Habsburg József főherceg tudományos és emberbaráti tevékenysége nemcsak a modern romanológia számára egyengette az utat, hanem széles körben irányította Európa figyelmét a cigányság hazátlan népére. József főhercegnek – aki maga is jelentős tanulmányokat folytatott a roma nyelv eredetével kapcsolatban – köszönhetően a cigány írásbeliség első megnyilatkozásainak túlnyomó többsége Magyarországon született. Kialakult a roma nép mai tagozódása, a kárpáti, az oláh, a német, a román, a beás cigányok csoportjai, lassan egyfajta irodalmi nyelv is kialakult a „lovari”-ból, és megszülettek az első irodalmi művek s az első műfordítások. Az erősödő cigány kultúra különböző aspektusainak tárgyalásakor Nagy-Idai Sztojka Ferenc, Habsburg József főherceg, Choli Daróczi József, Nyikolaj Pankovo, Olga Pankovo, Nyina Dudarova, Leksa Manush, Papusza, Karlis Rudevichos, Gyordyis Kantya, Istvan Demeter, John Sattler, Rayko Dyurity, Randarimasko Tromalo, Ibraim Dzsemal, Vittorio Mayer, Ronald Lee, Mateo Maximoff, Lakatos Menyhért, Holdosi József, Kathy Horváth Lajos munkásságát is szándékoztuk bemutatni.

KÉT VILÁG HATÁRÁN

A huszadik század közepén – az emberiség történelmének egyik legsötétebb periódusában – a cigányság is átélte létezésének legdrámaibb pillanatait. Becslések szerint mintegy félmillió roma pusztult el a „porrajmos”, a roma holokauszt idején a hitleri fasizmus koncentrációs táboraiban.

A háborút követő évtizedekben a komoly eredmények ellenére a cigányság – bár ősi kultúrájának jelentős részét, így nyelvét is jórészt elveszítette –, továbbra se lett integráns, szervesen beilleszkedett és elfogadott része Európának. Különállásával, szabad életmódjával és még ma is jelentős elmaradottságával és szegénységével megvetett, kártékonynak tartott része fehér európai közösségünknek. A volt Szovjetunió volt az első ország, amely intézményesen, de hibásan próbálta megoldani, amit ma „cigánykérdés”-nek szoktunk nevezni. A polgári demokráciák figyelmét nagyjából csak az egyre erősödő folklorisztikai izgalom hívta fel a roma népre. A lelkesedés alapja eredetileg az volt, hogy a cigányság léte lehetségessé tette, hogy Európa közepén a tudomány eszközeivel vizsgáljanak egy társadalmon kívüli, „romlatlan”, „ősi” szervezettségben élő, gyakorlatilag írástudatlan népet. Miközben a roma folklór különböző vonatkozásait nemzetközi szinten feldolgozták, a roma nép általános helyzete nem javult számottevően. A vándorló életmód feltételei végleg beszűkültek, a tradicionális foglalkozások kihaltak, s a romák jelentős részben anélkül telepedtek le, és telepednek le ma is, hogy igazán asszimilálódni tudnának, s környezetük számára „elfogadhatóvá” válhatnának. Az utolsó néhány évtized a roma nép öntudatra ébredésének, az önálló nemzeti kisebbséggé válás szándéka kialakulásának, s ugyanakkor a környező társadalmak cigányság iránti őszinte érdeklődése megerősödésének a korszaka.

A FELEMELKEDÉS VÁGYA

A roma nép csoportjai továbbra is társadalmaink legalsó régióiban találhatók. Az 1971-es londoni Roma Világkonferencia határozatai, valamint a Roma Világszövetség 1979-es hivatalos ENSZ elismerése nagy lökést adott a felemelkedést célzó tevékenységeknek. 1995-ben pedig elsőként a történelemben és éppen itt, Magyarországon megválasztották a roma önkormányzatot. A kérdés persze az, hogy mindez időben történt-e – már ami a roma nyelv és tradíció megmentését, ismét élővé tételét illeti –, vagy csupán a könyvtárak anyaga gazdagodik ismét egy különbözősége miatt elpusztított nép „tudományos feldolgozásával”? További és még súlyosabb kérdés, hogy mi is történt valójában ezekkel a pozitív kezdeményezésekkel, és hogy mi is az oka annak, hogy – a jelentős és egyre nagyobb számú kivétel mellett – a romák nagy százalékának iskolázottsága, anyagi körülményei semmit, vagy nem sokat változtak.  Annyi azonban bizonyos, hogy a cigányság szervezeti megerősödése és a fokozottabb odafigyelés együttesen könnyíthetnek a „romának születés” súlyos lelki terhein és egyéb nehézségein. Ez különösen ott és akkor fontos, ahol és amikor a gyűlölködés szelleme feltámadni látszik.

Filmünket egy közel egyéves előkészítés és jó néhány forgatás után a Magyar Televízió leállította avval a szűkszavú indokkal, hogy „az ország lakossága még nem érett egy ilyen nagyívű cigány-történeti feldolgozásra”.

Addigra már sok napot forgattunk Lengyelországban, Csehországban, Franciaországban és Magyarországon, a már említett Auschwitz-Birkenau-i megemlékezésen túl, nemzetközi cigány vezetőkkel, Romániából a Dunajec folyó partjára költözött, műanyag zacskókból és ágakból „ácsolt” sátrakban élő koldusokkal, de forgattunk a csatkai búcsún is és Saintes-Maries-de-la Mer cigány világtalálkozóján, sok tucat órányi anyagot rögzítettünk cigány kulturális eseményeken, de napokig forgattunk egy cigány virrasztáson is Békés megyében és az azt követő temetésen,  hosszú beszélgetéseket vettünk fel Chico Bouchikhi-vel, a Gypsy Kings egyik alapítójával, Lakatos Menyhért íróval, Szentandrássy István festővel, Fátyol Tivadar zenésszel, Oláh Mara festőművésszel és Szegedi Dezső színésszel, hogy csak az ismertebb neveket említsem.

Így, filmünk váratlan leállítása után amit tenni tudtam az az volt, hogy 20.000 forint ellenében „kimentettem” a raktárból az addig leforgatott anyagokat, biztos helyre tettem őket és várni kezdtem a jobb időkre. Bár ez már igen sok éve történt, még ma is várok.