Még néhány ilyen amatőr demonstráció, és Orbán Viktor Miniszterelnöknek nem marad ellenzéke Magyarországon, a felháborodottak teljesítménye kritikán aluli, ez így sehova sem vezet. 2014. november 17-én, hétfőn vitték utcára az elégedetleneket immár ötödik alkalommal, de még mindig nem sült ki belőle semmi, sőt ma rosszabb a helyzet, mint az internetadóra felhorgadt elemi felháborodás idején, nyilvánvaló a teljes a tanácstalanság és hozzá nem értés, az eddigi utcai demonstrációk a teljes bukást és megszégyenülést mutatják.

A szocialis-elegedetlenseg-napja

A hétfői demonstráció volt a tüntetéssorozat legmélyebb pontja, az amatőrség és a félreértelmezett helyzetek és félreértett egyének netovábbja, úgy volt gáz, ahogy volt. Mik azok a kommunikációs hibák, amelyek hiteltelenné, céltalanná, értéktelenné tették a hétfői eseményt? Vegyük sorba! Előadónak olyan személyt válasszunk, aki nem pösze, illetve végig tud mondani egy, több tagmondatból álló mondatot baki nélkül. 2014-ben nem állunk ki a tömeg elé CCCP feliratú pólóban. Ennek semmi üzenete nincs, nem releváns a helyzetben, csak a viselője fantáziátlanságát és amatőrizmusát szimbolizálja. Nem ordítjuk rekedtre magunkat a mikrofonba, hangerővel nem lehet pótolni a tartalmi, gondolati és szervezeti ürességet.
Nem nevezzük senkinek a tömeget „Ti senkik vagytok!”, egyrészt mert nem alázzuk azokat, akik a jelenlétükkel súlyt adnak az eseménynek, másrészt mert bizonyos, hogy az egyének ott a téren ezt bizonyosan nem így gondolják. Az, hogy a felszólaló magát egy senkinek tartja az magánügy, mindezt kivetíteni a megjelentekre egyszerűen modortalan ostobaság.
Az előadók önmagukkal voltak elfoglalva, minden mondatuk az „Én” szóval kezdődött, a „Ti”, vagy a „Mi” szavak helyett. Az előadók nem jöttek rá arra, hogy ők tényleg senkik, a téren a tömeg volt a legfontosabb szereplő, az ő gondolataikat, vágyaikat, keserűségüket kellett volna szavakba önteni. A helyzet- és az önértékelés teljes félreértése volt az összes felszólalás, noname senkik próbáltak valakik lenni, a legrosszabb módon.
Olyan felszólalókat válasszunk, akik valakik és tudnak beszélni, minimális érzékük van a tömeg hangulatának érzékelésére és képesek reagálni arra. Érezni kell, hogy a tömeg mit akar, és reagálni arra, irányítani azt.
10 ezer ember elé nem állunk ki improvizálni, kell az írott szöveg. Látványosan nem volt meg ehhez sem a gyakorlat, sem a mondanivaló. Egy tömegrendezvényen elmondott beszédet előre meg kell írni, a beszédnek legyen íve, tartalma, üzenete, szlogenje. Az első két mondattal meg kell ragadni a hallgatóság képzeletét, azonos nevezőre kell hozni őket, egyszerű érvekkel, számokkal kell hitelességet teremteni a mondanivalónkat, továbbá engedni kell, hogy a tömeg kiereszthesse a hangját, hogy megérezze a saját erejét, tudni kell a szájukba adni néhány közhelyszerűen egyszerű szlogent, és legfőképp egy víziót kell bemutatni, az elérendő ideális állapotról, amelyhez mindenki csatlakozhat, tehet értre.
Mindezek nem történtek meg, az előadók a saját nagyszerűségükben sütkéreztek, miközben alpári ostobaságokat mondtak, illetve sütött belőlük az üresség, a gondolattalanság, a terv nélküliség és az amatőrség. A civilség.
El tudom képzelni, hogy a Miniszterelnök Úr és stábja a televízió előtt ülve, hangosan röhögnek a civil ellenzék produkcióján, tökéletesen bizonyosak lehetnek abban, hogy senki és semmi nem veszélyezteti a helyzetüket, „ez egy töketlen szánalmas bagázs, nem sok vizet zavarnak, el fognak tűnni” – gondolhatják, és mondogatják egymásnak.