Ha Gulden Julianna nem a kommunikációs szakma területén tevékenykedne, akkor valószínűleg valamilyen művészettel foglalkozna. Sokáig Amerikában élt, viszont első budapesti látogatása annyira elvarázsolta, hogy eldöntötte, egyszer itt fog dolgozni. A Gulden Communications ügyvezető igazgatója elmesélte, hogy fiatalabb korában mi kötötte össze a magyar kultúrával, és azt is, hogyan került kapcsolatba a Fehér Házzal. A szakember a PR Herald gondozásában megjelent „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

,,A Fehér Házban töltött időre nagy szeretettel gondolok" (fotó: Oláh Gergely Máté)

– Az Ohio állambeli Cleveland-ben született. Az egész fiatalságát ott töltötte, vagy azért néha hazalátogatott? Gyermekkorában mennyire volt lehetősége megismerkedni a magyar kultúrával?
– Szüleim a második világháború után vándoroltak ki Amerikába nagyszüleimmel együtt. Mint sok más első generációs amerikai, én is fiatalon bekapcsolódtam a helyi magyar szervezetekbe. Ezek közül számomra talán a legfontosabb a magyar cserkészet volt. Édesanyám 1954 óta tagja a clevelandi 33-as számú Szilágyi Erzsébet leánycserkész csapatának, így én is már 4-5 éves koromban elkezdtem cserkészkedni, és hosszú éveken keresztül folytattam is ezt. Sok barátot szereztem itt, és – habár most már óceánok választanak el ezektől az emberektől – ők a mai napig fontos részét képezik mindennapjaimnak, hisz fiatalságom nagy részét együtt töltöttem velük. A külföldi magyar cserkészeten keresztül tanultam meg mindazt, amit tudok a magyar történelemről, irodalomról és népművészetről. Emellett heti egy alkalommal jártunk magyar iskolába és néptánccsoportba is. Először 19 éves koromban, 1982-ben jártam Budapesten. Nagy élmény volt számomra. Annyira, hogy akkor, a budapesti Amerikai Nagykövetség előtt állva eldöntöttem, hogy valahogy visszajövök Magyarországra dolgozni. Ez abban az időben szokatlan célkitűzésnek számított, hiszen Magyarország akkor még szovjet megszállás alatt volt. Ezért megpályáztam egy nyári gyakornoki állást az Amerikai Nagykövetségen, és így 1985-ben a követségen dolgozhattam több, mint két hónapig.

– Ezután pedig a Fehér Ház hadügyi és külpolitikai részlegén a társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó irodában dolgozott. Találkozókat, sajtótájékoztatókat, rendezvényeket szervezett. Eseménydús lehetett akkoriban az élete… Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? Milyen volt Ronald Reagan elnöknek beszédvázlatot készíteni?
– A Fehér Házban töltött időre, sőt a Washingtonban töltött évekre összességében nagy szeretettel gondolok. Úgy éreztem akkor és most is, hogy valami nagyon nagynak lehettem egy pici része, és ez büszkeséggel töltött el. Reagan elnök megválasztása – mint sok más fiatalra – rám is óriási hatással volt. Sokan mindent megtettünk, hogy szolgálhassuk az akkori kormányt. Ami a beszédvázlatokat illeti: egy beszédhez nagyon sokan adták a véleményüket, tudásukat. Általában elkészült egy alap beszédvázlat, és ha szükség volt egy olyan részre, ami kitért egy bizonyos térségre vagy témára – a mi esetünkben Közép-Kelet Európára –, akkor a mi irodánkat is felkérték egy-egy bekezdésre, idézetre, pontosításra vagy véleményezésre. 1986 őszén, amikor a Fehér Házba kerültem, éppen az 1956-os magyar szabadságharc 30. évfordulójára készült megemlékezni az amerikai magyarság. Több amerikai-magyar szervezet a Fehér Házhoz fordult egy-egy elnöki üzenetért vagy levélért, hogy megemlékezésüket ezekkel gazdagítsák. Mivel a főnökeim tudták, hogy magyar származású vagyok, rám bízták ezeknek az üzeneteknek, válaszleveleknek a megírását, amiket aztán Reagan elnök írt alá. Ezen kívül beszédvázlatokat készítettem azoknak a kormánytisztviselőknek is, akik a megemlékezés kapcsán meghívást kaptak valamelyik rendezvényre. Később a Republikánus Párthoz kerültem, ahol alkalmam volt az 1988-as elnökválasztási kampányban dolgozni. Az idősebb George Bush megválasztása után úgymond állást választhattak azok, akik a kampány munkájában részt vettek. Így kerültem az amerikai Külügyminisztérium menekültügyi koordinátora mellé, ahol a kongresszusi, társadalmi és médiakapcsolatokért voltam felelős.

– Jelenleg már több mint tíz éve a Gulden Communications ügyvezető igazgatója. Magyarországon kívül Közép-Kelet Európában is vállalnak projekteket. Hazai vizeken vagy inkább külföldön érzi nagyobb kihívásnak a public relations tevékenységet?
– Úgy gondolom, hogy a kihívás nem okvetlen a helyszínben rejlik, hanem az ügyben, illetve feladatban. Szeretek kis- és középvállalkozásokkal dolgozni, mert ott általában nagyobb befolyása van egy-egy tanácsadónak, és könnyebben lehet dűlőre jutni az ügyféllel is. Viszont húsz év alatt sikerült kialakítanom egy olyan közép-kelet európai hálózatot, melyben a legnagyobb bizalommal fordulhatok a térségben lévő kollégáimhoz. Nincs olyan ügyfél vagy olyan ügy, amit ne bíznék szívesen ezekre az emberekre. Úgy gondolom, hogy ez részükről is kölcsönös.

– Milyen szabadidős tevékenységeket kedvel? Ön inkább sportoló típus, vagy talán a művészetekért és a kulturális programokért rajong?
– Sok mindent el lehet rólam mondani, de azt nem, hogy sportoló típus lennék! Szeretek nagyokat sétálni, várost nézni, de ezen kívül csak nemrég kezdtem el úszni járni. Engem sokkal jobban vonz a zene – legyen az akár opera, komolyzene, jazz, vagy rock. De úgy gondolom, hogy Budapesten olyan fantasztikus rendezvények vannak, amiket nem szabad kihagyni: Mesterségek Ünnepe, Táncház Találkozó, WAMP, Nemzeti Vágta, és sorolhatnám tovább a különböző kiállításokat.

– Ha nem a public relations, illetve a kommunikációs szakmában dolgozna, milyen más területen tudná elképzelni magát?
– 14 évig tanultam zongorázni, és mivel apai ágon a családban több profi zenész is volt, talán a művészetek valamelyik ágában tudtam volna elképzelni magam.

 

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!