Hardy Mihály 26 év televíziós újságírás után döntött úgy, hogy átsétál a mikrofon és a kamera másik oldalára. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója, azon kívül, hogy szinte már-már rajong a repülőkért, kedveli a vadászatot, és ha már az erdőben jár, akkor gombát is szed, hogy saját maga szerezze meg az alapanyagot egy jó kis vargányamártásos vaddisznósülthöz. A szakember a PR Herald gondozásában tavaly megjelent „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

,,Az én véremből sosem ürül ki az a bizonyos kerozingőz…"

– Korábban hosszú ideig újságíróként dolgozott. Volt hírszerkesztő, műsorvezető, az MTV moszkvai tudósítója, majd később az ATV és a TV3 hírigazgatójaként is tevékenykedett. Hogyan lett a média aktív szereplőjéből valamelyest passzívabb kommunikációs szakember?
– Aki ismeri ezt a szakmát, az jól tudja, hogy mennyire „passzív” egy kommunikációs ember élete egy nagy cégnél. Nálunk, a repülőtéren, hála istennek igencsak magas a fordulatszám, sokszor olyan a légkör a kommunikációs területen, mint egy híradós newsroom-ban tíz perccel adáskezdet előtt. Vagyis az esetemben szó sincs arról, hogy egy, a médiában megfáradt szerkesztő-riporter most fogta magát és elvonult egy nyugdíjas állásba. Sokkal inkább az történt, hogy 26 év televíziós újságírás után eljött az életemben egy olyan fordulópont, ami után úgy döntöttem, váltani kell. A mai televíziózás, különösen a híradós része cseppet sincs ínyemre, egyre kevésbé megbízható, egyre kevésbé a tényeken alapul és egyre felelőtlenebb. Emiatt, no meg azért, mert két és fél évtized alatt mindent meg tudtam csinálni a híradózásban és a dokumentumfilmezésben, amit szerettem volna, úgy döntöttem, hogy átsétálok a mikrofon és a kamera másik oldalára.
– Gyermekkora óta vonzódik a repüléshez. A Budapest Airport kommunikációs igazgatójaként – szakmájához képest – közelebb nem is lehetne ifjúkori vágyához…
– Igen. A repülőgépek és a repülés a személyes hobbim is. Olvasom a hazai és a nemzetközi szaksajtót, építek repülő maketteket, nyitott szemmel járok a repülőtereken. Nagyon sok barátom dolgozik a repülésben, a pilótáktól kezdve a légiforgalmi irányítókon át egészen a repülőgép szerelőkig. Újságíróként pedig lehetőségem volt a valóságban is kipróbálni a repülés minden fajtáját, utaztam és műrepültem sportgéppel, helikopterrel, katonai szállítógéppel. Jártam amerikai anyahajókon, van egy gőzkatapultos felszállásom C-2 Greyhound típuson a Kennedy anyahajó fedélzetéről. Kipróbálhattam az F-18D típusú vadászgépet a hátsó ülésből 1997-ben Kecskeméten, amikor egy amerikai tengerészgyalogsági pilóta elvitt egy 45 perces „körre” a Kiskunság felett kicsit „megforgatni” a gépet. Ez volt életem egyik legszebb élménye. Itt, meg a ferihegyi repülőtéren, ha már nagyon unom a banánt az íróasztal mellett, fogom magam és levezetésként teszek egy kört a repülőtéren, megsimogatom valamelyik parkoló Boeing vagy Airbus szárnyát – persze csak képletesen szólva. Az a jó az itteni munkában, hogy sosincs két egyforma nap, mindig tanul valami újat az ember, a repülés egyszerűen a kimeríthetetlen ismeretek tárháza. Szóval az én véremből sosem ürül ki az a bizonyos kerozingőz…
– Az utóbbi időben több változtatáson is keresztülment a budapesti repülőtér. Ferihegyről Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre nevezték át, a céges logó megújult, és a SkyCourt is megnyitott. Tulajdonképpen most egy újrapozícionálásnak lehetünk szemtanúi?
– Mindenféle szempontból így van. A célunk az, hogy egy évtized alatt a Budapest Airport a régió vezető légikikötője legyen mind a növekedés dinamikája, mind a szolgáltatási színvonal területén. Ez bizony ambiciózus cél, de azt szeretnénk, hogy minden magyar méltán lehessen büszke a budapesti repülőtérre, hiszen ez az ország légi kapuja, az első és az utolsó benyomás, amivel az idelátogató külföldi találkozik. A SkyCourt átadása óta ennek mérhető eredményei is vannak. Egy nemzetközi – titkosan végzett – felmérés szerint ugrásszerűen megnőtt az utasok elégedettsége a repülőtérrel, még akkor is, ha itt van egész Európában az egyik legszigorúbb biztonsági ellenőrzés. Szeretik ezt a helyet, van mire építenünk. Ennek, vagyis a re-branding folyamatnak a része az új logó és az új arculat.
– Krízishelyzetben a legfontosabb, hogy a nyilvánosság felé tényeken alapuló, átlátható kommunikációt folytassanak. Ilyen szituációban a belső tájékoztatás – a munkatársak felé – milyen eszközökkel zajlik? Mennyire szabják meg a dolgozóknak, miről, és mit mondhatnak?
– A vállalaton belül – mint minden hasonló cégnél – szigorú szabályok szerint zajlik a kommunikáció, mindenki, még a területek igazgatói is csak előzetes egyeztetés után beszélhetnek a sajtóval. A vezérigazgatónk sem áll úgy a kamerák vagy mikrofonok elé, hogy előtte nem beszéltük volna meg, mik a legfontosabb üzenetek, mi az, amiről mindenképpen szó kell, hogy essék, milyen jellegű sajtóorgánumról van szó, hogyan fogalmazzon, hogyan öltözzön, milyen nyakkendőt vegyen fel. Ez egy nagyon fontos, valóban bizalmi viszonyt feltételező része a munkámnak. A dolgozók – hacsak nem érdekképviseleti ügyről van szó – csak akkor nyilatkozhatnak, ha ezt előre engedélyeztetik. A repülés az utasok bizalmán alapuló szolgáltatás – ennek a bizalomnak a felépítésén lehet húsz évig dolgozni, viszont el lehet veszíteni akár húsz másodperc alatt, egyetlen meggondolatlan mondattal. Válsághelyzetben pedig különösen fontos, hogy csak az beszéljen, aki a tényeknek a birtokában van és felelősséggel tud nyilatkozni. Amúgy vállalati aranyszabály, hogy amit kifelé kommunikálunk, azt azonnal leadjuk befelé is. Ennek nagyon sokféle csatornája van, az e-mailtől kezdve a heti céges belső újságon át egészen a személyes kommunikációig terjed. Megjegyzem, ez utóbbit tartjuk a leghatékonyabbnak, ennek szerepét hiba lenne bármelyik cégnél lebecsülni.
– A vadászaton kívül még mivel tölti szívesen szabadidejét?
– Mindennel, ami a természethez köthető! Imádok horgászni, járni az erdőt és gombát szedni, hisz nincs is jobb a világon egy vargányamártásos vaddisznósültnél. Télen legtöbbször Ausztriában síelünk a családdal, sokat utazunk és kerékpározunk is.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!