APAÁRNYÉK

Krisztián hideg reggelre ébredt. A nagy fene hajtásban és felfokozottságban, ami napok óta körülvette, csak most volt alkalma végre annyit aludnia, amennyire szüksége volt. Az uszoda hűvös vize, mely folyamatosan az arcába verődött, most annál is frissítőbben hatott. Szombat éjszaka még, emlékezett, két tv-felvételen is a toppon kellett jelennie, és azóta is csak jöttek a megkeresések, a kérdezők, a telefonok; nem akart lyuk maradni a naptárjában, ráadásul egy jó ideig ennek így is kell folytatódnia tovább. Lazításképpen, hogy a feje kitisztulhasson az elmúlt napok zajos eseményei alól, és hogy utána egyben számot is vethessen a történtekkel és a legújabb, lesújtó fordulattal, teljes erőbedobással próbálta róni a medence-köröket.

Mikor kimerültségében kiszállt, úgy érezvén, az úszásnak mára vége, a sarokba állított fogasok felé menetelt, köntösébe bújt, és távozni készült. A fogasoktól ellépve azonban útját állta egy szürke öltönyös figura.
Bocsánat – próbálta zavarodottan kikerülni a zsebre dugott kezekkel álló, markáns arcú férfit Krisztián.
Felismerte pár perccel azelőttről: a medence szélénél látta állni, és mintha épp az úszó fiatalembert figyelte volna. Különösen felhívta magára a figyelmet a szürke öltönyével a fickó: Krisztián csodálkozott, hogy oda mer öltönynadrágban állni egészen a medence szélére. Most meg még inkább meglepődve látta, hogy egy csepp víz nem fröccsent szét a szürke nadrágszárakon – tökéletesen szárazon megúszta a férfi a kiszökdöső vízcsobbanások veszedelmét.
Szervusz, fiatalúr – nyújtott váratlanul kezet a kikerülni szánt öltönyös alak – Igyunk meg két bambit, ha már így találkoztunk.
Az öltönyös azt a hatást keltette, mintha ismernék egymást, Krisztián ezzel szemben esküdni mert volna rá, hogy sose látta az embert – zavarban volt, de vállat vonva elfogadta a meghívást, elsétált a nála idősebb férfival a büfépulthoz.

Kérj ki nekünk Te valamit – bökte vállon Krisztiánt – Ezek itt engem nem látnak.
Szegény fiú ezt sem értette, de már mindegy volt, belement a dologba, úgyhogy kikért két vöröslő üdítőitalt ő maga.
Láttalak a műsorban, volt alkalmam figyelemmel kísérni – kezdte el kis szüneteket tartva mondani a magáét, hátradőlve, széttett karokkal székében a férfi – Ahonnan én jövök, szinte mindent lehet látni…
Krisztián nemigen mert visszakérdezni ebben a fura helyzetben, úgyhogy meredt szemmel szürcsintett a pohárból. Nem tudta, újságíróval ül szemben, vagy tényleg valami rég elfelejtett családi ismerőssel.
Van ez az apa-dolog is, tudom, erre én külön figyeltem – folytatta tarkóvakarózva a szemközti férfi, az italához hozzá se nyúlva. – Nekem egész életem egyik fele azzal telt, hogy ‘az apám így, az apám úgy’, hogy ‘nekem már könnyű, már Ő megcsinálta a családi hírnevet”… Hogy mit érzel, azt tudom. Én is az apaárnyékkal éltem. Én is érvényesülni próbáltam, a magam módján, a magam nevén, egyben a vállamon a tehetséges apa keresztjével, akárcsak te. Nézd, hogy lehetőségeket keresel, azt nagyon jól teszed, dícséretes, és ha nem is lehet megmondani, mi lesz belőle, tehetség vagy nem tehetség, annak érdemes elébe menni. Azonban egyre kellene még figyelned! Volt egy kedves nagy költőnk, aki azt írta, ‘a mindenséghez mérd magad’, no, ezt szokás is idézgetni, de talán mégsem ezt kéne javasolnom. Arra figyelj ezután, most, kiesés után is: a mércét mindig magad állítsd. Ezért magad felelj! A mérce ne az apádon múljon. Ne is a mentorokon. Ezt magad határozd meg!
Aztán, anélkül, hogy Krisztián szóhoz jutott volna, legurította a buborékos italát, majd minden jót kívánva ellépett az asztaltól.

Ezzel a gyors, nyers távozással, a dolgokat újra átgondolni hagyta magára a döbbenten ott ülő kiesett versenyzőt, a szintén az apja árnyékából kilépett, és saját sorsához hasonlóan út- és tehetségkereséssel küzdő fiatalembert, az egykori nagy író szellemként kószáló gyermeke, az uszoda hajdani látogatója: Karinthy Cini.

Author: Gellérfi Bence

1991-ben született Szegeden, a BME Kommunikáció- és médiatudomány szakát végezte. Egyik szakdolgozatában a Szigetfesztivált, másikban a budapesti idegennyelvi kultúrintézeteket vizsgálta. Jelenleg közösségszervezőként dolgozik Szegeden. Saját blogjának címe: http://soraim.blog.hu