INDUL A TERÁPIA

Feltűnő érdeklődés mellett zajlott a magyar HBO új, saját gyártású sorozata – a Terápia – díszbemutatója. A magyar HBO a saját gyártású dokumentumfilmjei és a tavaly bemutatott „Társas játék” után elkészítette második, saját gyártású, folytatásos sorozatát. Miután a bemutatón egy interjúkkal tarkított összeállítást láthattunk a sorozat epizódjaiból, Lévai Balázs műsorvezető irányításával egyfajta színpadi játék zajlott, melynek keretében a rendezők, és a színművészek beszélgettek a sorozatról, a forgatásról és a meghatározó élményeikről.

Egy jelenet a filmsorozatból

Mácsai Pál kiemelte, hogy a sorozatban megjelenő történetek a kiváló adaptációknak köszönhetően a mi életünkről szólnak, olyan problémákkal találkozunk, amelyek a Magyarországon esnek meg, és amelyekkel életünk egyes szakaszaiban mindannyian találkozunk. Elmondta, hogy mindenki milyen nagy, személyes ambícióval tekintett a munkára, és biztos benne, hogy ez érzékelhető lesz a képernyőn. Reméli, hogy ez a negyven epizód virtuóz dramaturgiájával és az alakítások kidolgozottságával izgalmat és örömet szerez nézőinek. Hozzátette, hogy a szerepet színészi pályája fontos állomásának tarja, és szerencsésnek érzi magát, hogy, mint mondta: „egy értelmes és gyönyörű fél évet tölthetett” a kamerák előtt. Csákányi Eszter a sorozat másik főszereplője bevallotta, hogy a forgatás alatt visszanyerte a filmezésbe vetett hitét.

Ezúttal is bebizonyosodott a sorozat szlogenje, miszerint „Mindenki rejteget valamit”, a Terápia rendezői: Enyedi Ildikó, Gigor Attila és színművészei: Mácsai Pál, Csákányi Eszter, Marozsán Erika, Sztarenki Dóra, Szamosi Zsófia, Für Anikó, Nagy Ervin, Nagy Zsolt is elárulták a sajtó képviselőinek egy-egy eddig őrzött személyes titkukat. A díszbemutatón a sorozat alkotói és az HBO képviselői mellett megjelentek a magyar kulturális élet kiválóságai, a filmes, televíziós szakma jeles személyiségei és a sajtó prominens egyéniségei is. A díszbemutatón feltűntek  a tavaly bemutatott Társas játéknak a szereplői is.

A vendégek látványos külsőségek közepette vonultak be a vörös szőnyegen, a sorozat sztárjai elegáns autókkal érkeztek melyeket a Wallis Motor biztosított, majd az összesereglett fotósok előtt pompáztak a vörös szőnyeg reflektorfényében.

A prémiumsorozat női sztárjait elismert divattervezők öltöztették a jeles alkalomra: Marozsán Erika és Sztarenki Dóra Anh Thuan, míg Für Anikó és Szamosi Zsófia Kata Szegedi kollekciójában tündökölt a vörös szőnyegen. A vörös szőnyeg, a ruhák, a reflektorok, a vakuk villogása, a várakozással teli izgatott hangulat valódi hollywoodi hangulatot árasztott.

A teremben Lévai Balázs a különleges este házigazdája köszöntötte a vendégeket, majd Benda Gergely a magyar HBO country menedzsere azt emelte ki, hogy a csatorna az egyedi tartalmú, saját gyártású produkcióival szeretne hozzájárulni az igényes szórakoztatáshoz.

Benda beszéde után a gyártó cég, a Cafe Film producere Hutlassa Tamás méltatta a sorozatot és a magyar HBO-csatornát, majd Enyedi Ildikó kapott szót: „– Nemcsak nagyon sokat kellett dolgozni: azt kérték tőlünk, azt adhattuk bele ebbe a munkába mindannyian, ami a legjobb bennünk, amire a tehetségünkből talán a legbüszkébbek vagyunk. Néhányan – köztük én is –, először élhettük át, hogy ez a fajta teljes involváltság átélhető a saját ego középpontba helyezése nélkül is. Nagy iskola volt. Örülök, hogy végigcsináltam.”

A vendégek a 40 részes sorozatból az első hét epizódjainak történéseit ismerhették meg: a tartalmilag is összekapcsolódó hétfői, csütörtöki és pénteki epizódokat teljes hosszában, míg a keddi és a szerdai részekből egy rövidebb ízelítőt mutatott be az HBO-csatorna.

A magyar HBO-csatorna 2012. október 22-én, hétfőn, egy bárki által hozzáférhető kódolatlan napon mutatja be új saját gyártású drámasorozatának első epizódját.

A 40 részes szériát nyolc héten keresztül, 2012. december 15-ig minden hétköznap 21.00 órától élvezhetik a nézők.

Author: Kubik Elvira

kubik.elvira@chello.hu