Szerző cikkei: Kriszta Máthé

TÖRÖTT NYELŰ KISFAKANÁL

Túl hideg, majd túl meleg, majd ismét hideg volt a kakaó egy hétköznap este –, úgy nyolc éves lehettem. Édesanyám fújta, hűtötte, kavarta, végül épp tölteni készült poharamba a kakaómat úgy negyedjére, mikor az első cseppnél kijelentettem, hogy ez biztos forró lesz. S ő váratlan pördüléssel kinyitotta az ablakot, s repült is az első emeletről […]

Tovább »

 
 

KI GONDOLNÁ?

– Jó regvelt! – köszön. – Jó regvelt! -köszönök. Nem állom meg, megkérdem, merre megy, mintha nem lenne egyértelmű, hiszen kezében fejsze. – Épp magikhoz mejek, megsegítem az emberit. – Akkor találkozunk, épp elviszem a leánkát a gredinicába. – A legénke hoj van? – Aluszik. – Az apja vigyájza? – Az apja, de kend menjen […]

Tovább »

 
 

CSALÁDFA

Nagyon fontosnak tartom, hogy kötetlen magyar nyelvű beszélgetésre is rávegyem a csángó tanítványaimat. Gyakorlatban ezek a beszélgetős órák nehezek, mert egyenként hallgatom meg őket, figyelem, hogy mennyit bővült a szókincsük, mennyire formálódnak könnyedén a szavaik. A csoportban három 6. osztályos, nyolc 7. osztályos és hét 8. osztályos gyerek van jelen. Csütörtök van, este öt óra, […]

Tovább »

 
 

A KÉK KAPU

Le se tagadhatná székely felmenőit! – gondolom magamban, mikor meglátom jó távol, az út másik felén haladva. Hosszú léptekkel halad az útján, Toldit idéző alakján sokat dob régies, szürke posztómellénye, óriási csizmája. Közelebb érvén rám tekint, átszeli az utat, felém tart, olyan elemi dühvel közeledve, hogy Kukorica Jancsi nevelőapja jut róla eszembe hirtelen. – Jó […]

Tovább »

 
 

KARÁCSONYFALÁB

2007 decemberében esett meg ez a történet, szívembe őrzött egyik legkedvesebbike. Épp a karácsonyi hétre készülődtünk nagy serényen a magyar házban, amikor eszembe jutott, hogy nincs lába a karácsonyfának. Megkértem Pétert és Józsit, két kedves hetedikes tanítványunkat, hogy valamit találjanak ki, hogy álljon az a pici fa. Gyorsan kellett cselekedni, mert a kicsik nem láthatták meg, […]

Tovább »

 
 

EMBERI RÉSECSKE

Reggel hatkor nyitom az iroda ablakát, hogy tóduljon be a friss levegő, míg a kávém lefő, s előtte még… – Jó regvelt, tonár néni! – szól valaki egy szekérről, félbeszakítva gondolataimat.   Sötét van még, nem látom ki az, de visszaszólok. Fél kilenckor a lányommal megyünk óvodába, mikor találkozunk. – Jó regvelt, nem üsmert meg […]

Tovább »